Destiny 2 - nem fognak eltűnni a mikrotranzakciók
Az, hogy évente egy nagy és több kisebb kiegészítőért fizetünk, még kevés, hogy életben maradjon a játék. Pláne most, miután a Bungie önálló lett.
Az, hogy évente egy nagy és több kisebb kiegészítőért fizetünk, még kevés, hogy életben maradjon a játék. Pláne most, miután a Bungie önálló lett.
Persze mindig van valami, de most, hogy a legnagyobb twitches streamer átpártolt, néhányan elkezdtek ismerkedni a Mixer szabályaival. Vannak, akik szerint a szabályok túl konzervatívak.
Bob Iger elmondása szerint letakarítják a Fox munkaasztalát és új irányba viszik a stúdiót.
A Steel Division: Normandy 44 folytatása a kevésbé ismert Bagratyion hadműveletbe avat be minket, a saját irányításunkkal tapasztalhatjuk meg a Vörös Hadsereg támadását vagy a Wehrmacht védekezését.
A játék rendezője egy hosszabb videóban mutatta meg az új harcost, akire már csak egy keveset kell várni.
A minél jobb felhasználói élmény érdekében a Microsoft illetékesei ismét gyúrnak egy keveset az Xbox One kezelőfelületén.
Todd McFarlane-nek nem kevés pénzre van szüksége a projekthez, és lehet, hogy a közösségi kalapozást is igénybe kell vennie.
Egyelőre nagyon kevés részletet tudunk a dolog kapcsán, de bármi kisülhet ebből a partnerségből.
Visszaestek a hardvereladások, és a játékokból is kevesebb pénz futott be.
Kevésbé terheli meg a játékosok csuklóit a két részre osztott Freestyle Edge RGB mechanikus billentyűzet.
A RAW az első előzetese alapján nagyon ígéretesnek látszik, de senki nem gondolhatja, hogy egy ilyen játékot olyan kevés pénzből össze lehet hozni, amennyit a fejlesztők Kickstarteren kértek.
Kevesebb mint öt hónapja startolt el a Radeon VII, az AMD azonban úgy néz ki, hogy máris nyugdíjba küldi a grafikus vezérlőt.
Egy kutatás szerint a Netflix-szerű megoldás jön be az embereknek, és csak kevesen fizetnének külön-külön a játékokért.
A zseniális rajongói projektnek hála többé-kevésbé már a Sony masináján is elérhető a Nintendo alkotása.
Egyelőre nagyon kevés játékos számára nyitották meg a kapukat, de legalább közzétettek egy gameplay videót.
A Niantic azért így sem szomorkodhat, de ahogy az várható volt, a Pokémon GO sikerét nem tudta megismételni a múlt héten debütált játék.
Ettől persze még valószínűleg nem fogjuk kevésbé imádni.
A Life is Strange 2 harmadik epizódja új szereplőkkel, érzelmes sztorival és aktuálpolitikai felhangokkal kíván szórakoztatni, ami csak többé-kevésbé jön össze.
Megváltoztatják a hozzászólásokat megjelenítő algoritmust, ami előrébb sorolja a valóban releváns tartalmakat. Hátha így kevesebb ennivaló jut a mindenhová kommentelő trolloknak.
Nem ez volt az utóbbi évek legizgalmasabb rendezvénye, kevés meglepetés ért minket, és számos, korábban bejelentett játék maradt távol teljesen. Mindenki az új generációra készül?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)