A Bethesda játékosokat keres a Fallout 76 Wastelanders teszteléséhez
A Bethesdának el kellett tolnia a DLC megjelenését, de azért lesznek, akik hamarosan kipróbálhatják majd azt.
A Bethesdának el kellett tolnia a DLC megjelenését, de azért lesznek, akik hamarosan kipróbálhatják majd azt.
A projektért felelős Stig Amussen többször is harcolt a stúdióval azért, hogy Cal Kestis történetét elénk tárhassák.
Olyan lesz, mintha a Fallout világában járnánk, csak nem bombáztak le mindent.
Már pörög az Awesome Games Done Quick 2020, aminek egyik főszereplője a Fallout 4 volt. Nyilván ennek a játéknak a végigjátszásához is vannak trükkök, melyeket a veteránok el is magyaráztak.
Rengeteg apró kis titokra derült fény a Boundary Break csatornának köszönhetően. Most végre benézhetünk a TIE vadászok fülkéibe, és a Sarlacc gyomrába.
A Bethesda bemutatta, hogy milyen új helyekre kalauzol majd el minket az idén megjelenő Wastelanders kiegészítő.
2020 érkezése mindkét játék esetében elfektette a másolásvédelmi rendszert, de szerencsére van azért mód arra, hogy megkerüljük a hibát.
Ha nem lenne elég rémisztő a Fallout 4 világa alapból, akkor meg lehet bolondítani némi köddel is.
Továbbra is nehéz az élet a Fallout 76 világában. A hackerek ezúttal a játékosok tárgyaira pályáznak, és sajnos a bugoknak köszönhetően nincs túl nehéz dolguk.
Karácsony első napján az Epic egy furcsa és bolondos szimulátort ajánl a játékosok számára.
A Bethesda mesélt egy picit arról, hogy milyen arcokkal találkozhatunk majd a pusztaságban.
Tudjátok, év végéig naponta jár valami, és 24 óránként változik az ajándék.
A Fallout 76: Tricentennial Edition, vagyis a játék mindenféle extrákkal megpakolt verziója lesz a mai tét.
Beszédes álláshirdetések utalnak arra, hogy már készül a második rész.
A Respawn Entertainment visszaadta a Star Wars videojátékokba vetett hitünket, ezért pedig végtelenül hálásak vagyunk nekik.
Az Activision legfrissebb lövöldéjének még a Star Wars Jedi: Fallen Ordert is sikerült maga mögé utasítania a múlt héten.
Sajnos a lehetőség csak Xbox Live Gold előfizetőknek szól, de ők kedvezményes áron be is szerezhetik mindhárom játékot.
Akció-szerepjáték, fantasy világ, loot végtelenségig. Új Dark Souls van születőben a Sony új konzoljára.
Az új frissítéssel együtt ütötte fel a fejét egy groteszk hibajelenség, a Bethesda már vizsgálja a dolgot a bejelentések alapján.
Star War Jedi: Fallen Order címlappal és steames Call of Juarez teljes játékkal búcsúzik a GameStar magazin.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)