Mestersésges intelligenciával generált képek miatt magyarázkodik a System Shock kiadója
Szerintük ők csak párbeszédet kívántak kezdeményezni a témával kapcsolatban.
Szerintük ők csak párbeszédet kívántak kezdeményezni a témával kapcsolatban.
Ha az élet is olyan lenne, mint egy RPG, mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne!
A Star Wars: Látomások második szezonja még tágabbra nyitja a kapukat, de továbbra is csak azoknak ajánlott, akiket már az első évad is el tudott varázsolni.
Az egyik legnépszerűbb kísérő viselkedésével kapcsolatos.
Nagyon sokan a jelenleg bukdácsoló MCU utolsó megmentőjét látták a harmadik A galaxis őrzői moziban, és bizony az a helyzet, hogy ez a film tényleg remekül sikerült.
Elolvastuk a League of Legends: Romlást, utánajártunk Megtorló múltjának, feltérképeztük a Tél Katonája és a Fekete Özvegy kapcsolatát, valamint Paul Dini és Bruce Timm Batman-történeteit is.
Érdekes eszmefuttatást közölt az MGS széria atyja.
A forgatókönyv eladásakor azt hitték, egy életre meggazdagodtak, de pár hónappal később ismét le voltak égve.
A legújabb Csillagok háborúja címhez kapcsolódó spoileres információk kerültek ki az internetre.
Vadonatúj chipen száguld a Windows 11 és rajta bármilyen PC-s játék - ez a hordozható ROG Ally, de még hivatalos bejelentését követően is túl sok kérdésünk van vele kapcsolatban.
Rengeteg fura termékkapcsolást láttunk már, de olyat még nem, ami a temetésünkről gondoskodott volna.
Egész Hollywood történetét átírta volna, ha a színészlegenda igent mond a felkérésre.
Az adatbányászok ráleltek egy átvezetőre, ami komoly spoilereket tartalmaz a Night Elf nép történetével kapcsolatban.
Nem csak az ügynökségei szakítottak meg vele minden kapcsolatot.
A rajongók már nagyon várják az infómorzsákat a következő epizódokkal kapcsolatban, de Neil Gaiman igyekszik titokzatos maradni.
Egy fontos fordulatról rántja le a leplet a főszereplővel kapcsolatban.
A feltételezett elkövető akár több száz incidenssel is kapcsolatba hozható.
Az általa alapított csapat bezárása után a nagy reményekkel készített aréna shootere is befuccsolt, de úgy tűnik, hogy még nem szűnt meg minden remény.
A Bethesda titokban csempészte bele a játékba a hírhedt másolásvédelmet.
A Nemzeti Gárda 21 éves hírszerzőjét az FBI őrizetbe vette.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)