Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1305

Késik a SUN nyílt bétája

Hír | 2006.04.25 14:21

A Webzen bejelentette, hogy Soul of the Ultimate Nation (SUN) című online szerepjátékuk nyílt béta tesztje két héttel később, május 15-én indulhat csak. Ennek oka részben az, hogy az új klienshez az átdolgozott koncepció alapján egy sokkal fejlettebb küldetésrendszert mellékelnek, és például helyet kap benne a 'túlélő játékmód' mellett a 'idő támadás' is, amelynél adott idő alatt az győz, aki a legtöbb szörnyet képes megölni. Érdemes megtekinteni a játék nyitó videóját, amely nem véletlenül hajaz egy kicsit a Gyűrűk Ura hangulatára.

A Codemasters célja az egy milliós álomhatár

Hír | 2006.04.24 14:51

A Codemasters Online Gaming (COG) alelnöke és vezérigazgatója, David Solari elárulta, hogy a fejlesztés alatt álló Lord of the Ring Online című MMO-jukkal el kívánják érni az egy millió játékost, mellyel a Blizzard jelenleg vezető World of Warcraftjának akarnak ellenfelet állítani. "Azt hiszem nyugaton valamivel több, mint egy millió előfizető lesz a cél", mondta Solari a tegnapi napon megrendezett COG LiVE rendezvényen, az Egyesült Királyságban, Warwickban. "A World of Warcraft jelenleg az etalon, de ha van valami ami megverheti, az a Lord of the Rings, melyben a játékosok a már jól ismert fantasztikus környezetben játszhatnak. Ennek van a legnagyobb esélye arra, hogy felvegye a versenyt." A LOTRO-t az amerikai Turbine fejleszti, megjelenése pedig valamikor év végén várható. A tegnapi rendezvényen teljes díszében mutatta be vezető rendezője, Jeff Steefel, majd kiderült, hogy az első kiadásban csak az első Gyűrűk Ura könyv tartalma lesz fellelhető, a többi majd csak a játék előrehaladtával kerül bele. Később a tervek szerint pedig a Turbine majd szeretné elkészíteni más Tolkien regények történetét feldolgozó játékait is. A LOTRO a COG vezető projektje 2006-ban, emellett érkezik még a kóreai NHN által készített Archlord, a Turbine által készített Dungeons & Dragons Online és a CCR Corporation's RF Online című játéka. Lord of the Rings egy igazán tartalmas MMO egy óriási névvel a háta mögött. Tehát ez egy igazán versenyképes játék," tette hozzá Solari.

'Reggelt...

Hír | 2006.04.24 06:54

Kellemes hétfő reggelt mindenkinek. Odakint jó idő fogad minket, nálunk pedig mindjárt megleshettek néhány érdekes hírt. Addig ébredjünk fel teljesen :), és nézzünk meg egy kacagtató sort:

Sűrű, átláthatatlan ködben két autó szinte egymáshoz tapadva araszol. Aztán az első kocsi hirtelen fékez, a második nekimegy. A hátső sofőr kiugrik a kocsiból. - Mi az ördögöt csinál? Hogy lehet ilyen hirtelen fékezni minden ok nélkül? - Mi az, hogy minden ok nélkül? Ha nem venné észre, az én kocsim már a garázsban van. Egy paraszt vett egy Mercedes C 180 D-t a Daimler-Chrysler-AG-tól. Sokat mérgelődött az extrákért fizetendő felár miatt. Nem sokkal később a Daimler-Chrysler-AG egyik vezetőségi tagja vett ettől a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára. A következő számlát kapta: Számla: 1 tehén - alapmodell Alapár 2.400,- EUR 1 tehén - kétszinű (fekete/fehér) Felár 150,- EUR Marhabőr huzat 100,- EUR Tejtartó nyári és téli üzemre 50,- EUR 4 lefejtő szelep 12,50 EUR/db, 50,- EUR 2 lökháritó, szaru 17,50 EUR/db, 35,- EUR Trágyázó berendezés (Bio) 60,- EUR Paták (párosujjú, négyévszakos) 100,- EUR Kétkörös fékrendszer (első és hátsó) 400,- EUR Légycsapó, félautomata 30,- EUR Többhangú hangjelző 135,- EUR Becsukható halogénszemek 150,- EUR Vegyes üzemű tápanyaglebontó 1.250,- EUR Teljes tehén a kívánt kivitelben: 4.910,- EUR* *Gyári ár

[MOVIE] Hard to be God

Hír | 2006.04.23 10:14

Régóta nem hallottunk a Hard to be God című kaland-szerepjátékról, amely az orosz Burut stúdiójában készül a Strugatsky testvérek regénye alapján. A kiadó Akella nagyon ügyesen hétvégére időzítette az új videót, hiszen ilyenkor alig van valami termés, ami esetleg elvonhatná róla a figyelmet. A nagyfelbontású videót lokálból tölthetitek.

EA: Az innováció a legfontosabb

Hír | 2006.03.28 14:51

Az Electronic Arts Los Angeles alelnöke és általános menedzsere, Neil Young GDC-n megejtett előadásában elmondta, hogy még a legnagyobb vállalatok is csak úgy maradhatnak fenn, ha folyamatosan megújítják szellemi tőkéjüket, vagyis mindig eredeti ötletekkel állnak elő. Young saját vonatkozásban kitért például az úgynevezett Gameface karakter személyreszabási technológiára, ami a Tiger Woods 2004 golfjátékban debütált, és állítása szerint 21 millió dollárral megnövelte annak bevételi mutatóját. Az eljárás ráadásul nem korlátozódik egy játékra vagy játék kategóriára. Következő példának a The Sims 2 és az Aspirations rendszer összeházasítását hozta fel, aminek köszönhetően a küldetés alapú játékmenetet úgy sikerült megvalósítani, hogy az nem töri meg a játékot. Ugyanilyen minőségbeli ugrásnak titulálta a Grand Thet Auto sorozat felülnézetes megjelenítést háromdimenziósra történő cseréjét is. Véleménye szerint a játékfejlesztőknek már a kezdeti stádiumban meg kell határozniuk azokat a főbb újításokat, amik köré felépítik a játékot. A folyamat során természetesen sok minden változik, kiderül, hogy mi valósítható meg jól, de a lényeg mindenképp az újítás kell, hogy legyen. Kifejtette továbbá, hogy sokkal könnyebb kreatívnak lenni egy kis csoportban, mint egy nagy csapat tagjaként. Példának a rock bandákat hozta fel: "egyetlen sikeres rock együttes sem számlál hétnél több tagot..." Utalást tett a Gyűrűk Ura licenszek még teljesebb kihasználására is, főként konzolos körökben, valamint elmondta azt is, hogy szerinte bőven elég három-négy főbb újítás egy sikerjátékhoz, mintsem száz kisebb apróság elhelyezése.

Az Alienware cáfol: nem veszi meg a Dell

Hír | 2006.03.16 18:48

A PC gyártásról ismert Alienware cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint vetélytársa, a Dell szemet vetett volna a vállalatra és felvásárolná azt. A fenti pletykák pár hete indultak útjukra, azután, hogy a Voodoo PC elnök-vezérigazgatója, Rahul Sood a következő bejegyzést rögzítette internetes naplójában: "A PC-s játékpiac veszélyezteti a Dell 'érzékelhető technológiai előnyét', és természetesen a vásárlói teret is. Az Alienware piaci megítélése jobb, és valószínűleg csak a méreten múlik, hogy a Dell eddig nem pályázott rá." A Dell Australia és New Zealand szóvivője, Paul McKeon gyorsan reagált a szóbeszédekre, és a kiindulási ponthoz vezette vissza a találgatásokat: "Azt ajánlom, kezeljék alapos fenntartásokkal azt, ami abban a blogban szerepel. Nem lehet tudni, milyen szándékkal íródott." - mondta, majd hozzátette, "a Dell XPS családja túlszárnyalja a hasonló kategóriás Alienware gépek teljesítményét és értékét. Fontosnak tartom megejegyezni, hogy az XPS-nél debütált mobil koncepció is olyan újítás, amit először a Dell valósított meg. Ennek ellenére a pletykák tovább gyűrűztek. A CNET.com vezető munkatársa szerint a megállapodás már megköttetett, és ezt több Alienware dolgozó is megerősítette. A vállalat közleménye azonban csak annyit tartalmaz, hogy nem kívánnak kommentálni semmiféle szóbeszédet.

A Codemastersé a The Lord of the Rings Online: SoA

Hír | 2006.03.04 15:38

A Turbine miután megállapodott a Midwayyel Észak-Amerikát illetően, most Európában is kiadót talált a The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmarnak. Európaszerte a Codemastersre vár az a feladat, hogy a boltokba jutassa a Gyűrűk Ura világára épülő egyetlen online játékot. Bizonyíték itt.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.03 06:19

Kellemes péntek reggelt mindenkinek. Holnap már hétvége, és talán végre az is bekövetkezik, hogy elkezd melegedni az idő. Ma reggelre jutott egy érdekes animáció, valamint egy nagynevű patch, amelyeket mindjárt meg is nézünk. Addig is:

Egy idősebb, őszhajú férfi sétál be egy belvárosi ékszerüzletbe oldalán egy csinos, fiatal lánnyal. - Szeretnék venni a barátnőmnek egy szép gyűrűt - közli az eladóval. Az eladó a vitrinből kivesz egy gyűrűt. - Ajánlanám ezt, 20.000 Forintért. - Nem rossz, de én valami igazán különlegeset szeretnék - mondja az öreg úr. - Nos, akkor nézzék meg ezt a brillköveset, az ára 120ezer. Felcsillan erre a lány szeme, egész teste remegni kezd az izgalomtól. - Igen, ez jó lesz - mondja a férfi határozottan. Ezután megbeszélik a fizetés módját. - Most kiállítok egy csekket, - szól a vevő - hétfőig ellenőrízheti a banknál, hogy van-e rá fedezet, és hétfő délután eljövök a gyűrűért. Hétfő reggel az ékszerész zavartan hívja fel az idős férfit, hogy sajnos nincs elég pénz a számláján. - Tudom, tudom - hangzik a válasz. De el tudja képzelni, micsoda hétvégém volt?

Mario - minden idők legnagyobbja

Hír | 2006.03.01 18:20

Egy Észak-Amerika-i cég felmérést készített, melyen a valaha volt legnagyobb franchiseok szereplnek, ami a játékipart illeti. A listát Mario vezeti, őt a Madden majd a GTA követi a dobogón. Ugyancsak nagy üzlet a Star Wars, a Pókember, de ott van a listán a Tony Hawk és a Gyűrűk Ura is. Grafikon itt, rövidített toplista alant. 1. Mario 2. Madden 3. Grand Theft Auto 4. Star Wars 5. Tony Hawk 6. Need for Speed 7. Pokemon 8. Halo 9. Sonic 10. Spiderman 11. Dragon Ball 12. NBA Live 13. Spongebob 14. LOTR 15. WWE

[MOVIE] LoTR: Battle For Middle-Earth II

Hír | 2006.03.01 14:52

Két új videóról számolhatok be, amelyek a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura regényeken alapuló stratégiai játékfolytatást mutatják be. Az egyik maga az intro, míg a másik egy hosszabb játék közbeni csatajelenet. Az Electronic Arts gondozásában holnap jelenik meg az alkotás.

FIFA Street 2 Soundtrack részletek

Hír | 2006.02.27 17:06

Az Electronic Arts bejelentette, hogy FIFA Street 2 című spotjátékuk összesen 47 dalt fog tartalmazni, melynek többsége drum & bass, undeground hip-hop, rock és latin stílust képvisel. A számokat három, játékbeli rádióállomás sugározza majd folyamatosan. A számcímek és előadóik a következők: Acredite Ou Nao (Funk Esquema Morro Mix) - João Marcello BTMscolli Ant Music - Hyper Astounded - Bran Van 3000 feat. Curtis Mayfield Babylon Rising - DJ Fresh feat. Pendulum Babymaker - Pacific Big Picture - Artificial Intelligence Bite The Bullet - Roni Size Blood Fire - The Nextmen feat. Dynamite MC Caionagandaia - XRS Land feat. Caio Bernardes & Fernanda Porto Carnival - Shimano & Codeine Defcom 69 (Remix) - Total Science Flo Fashion - Sway Formed A Band - Art Brut Free the Beast - Ivory Freestyle Em Movimento - J3 Funk Academy - DJ Fresh Futurismo Y Tradicion - Café Tacuba Gaviota - Jimmy Bosch Get Up - Giant Robot Going Deaf - DJ Marky & XRS Guerreiro - Curumin Hold Your Colour (Bi-Polar Mix) - Pendulum Jawbreaker (Big In The Game Remix feat. Aggi Dukes) - Killa Kela Kickback - Lethal Bizzle Made In Bahia - DJ Patife feat. Cleveland Watkiss, Cortejo Afro, Mariene De Castro & MC Fats Munich - Editors Net Ripper - Futurebound & Entity Never Gonna Stop The Show - General Midi No Return - Artificial Intelligence No Time 2 Love - DJ Marky & Bungle Nu Yorica - Lemon D O Yeah - End of Fashion Que Isso Menina - DJ Patife feat. Trio Mocoto Raw Live - Lyrics Born, Del The Funky Homosapian, Pigeon John and Steve Knight Rock & Roll Queen - The Subways Rock The Boat - Shy FX & T Power feat. Di Samba De Flora - Airto Moreira Say Your Words - Concord Dawn Something's Got Me Started - Swing Fly Suzie - Boy Kill Boy The Odyssey (Grooverider VIP) - Drumsound & Simon Bassline Smith Tijuana Bass - Nortec Collective Tru Skool - Coldcut feat. Roots Manuva Victory - Q Project Without Me - British Beef Yeah, Yeah, Yeah - The Flaming Lips Your Isolation - Craggz & Parallel Forces

[DEMO] Sniper Elite

Hír | 2006.02.26 08:14

Egy 630 megabájtos demó érkezett a Sniper Eliteből. Az FPS / TPS kipróbálható verziója 3 misszióval szolgál letöltőinek. Rendszerkövetelmények, letöltés és minden további ezen az oldalon. További mirrorok: Gameguru Mania, 3D Gamers.

A Midwaynél a The Lord of the Rings Online

Hír | 2006.02.23 17:15

A Turbine ma szerződést kötött a Midwayyel, mely szerint utóbbi adja majd ki a The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar című játékot. Noha a megállapodás csak Észak-Amerikára szólt, az már biztos, hogy a Midway kezében lesz a Gyűrűk Ura világára épülő első és egyetlen MMO. Bizonyíték itt.

[MOVIE] SUN

Hír | 2006.02.19 10:54

Előkerült a SUN: Soul of Ultimate Nation című MMORPG intrója, ami egyszerűen BÜNTETÉS! Ha esetleg a Gyűrűk Ura filmekből ismerős jeleneteket fedeznétek fel, az nem a véletlen műve. Még a zenéjét is a filmtrilógia zenéjéért is felelős Howard Shore írta. Egy szóval brutálság lesz ez nagyon. Sajnos a megjelenési időpontja egyelőre ismeretlen.

[MOVIE] LoTR: The Battle For Middle-Earth II

Hír | 2006.02.19 10:45

Már nagyon közel a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura alapú valós idejű stratégiai játék megjelenése. Jól tudjuk, hogy lesz gyűjtőknek szánt Collector's Edition kiadása is, amelynek bónuszlemezén a játék készületeinek fázisait is bemutatják. Most egy ilyenbe pillanthatunk bele: megnézhetjük, hogyan is állítanak össze egy küldetést.

LoTR: The Battle For Middle-Earth II GOLD

Hír | 2006.02.15 10:54

Az Electronic Arts a The Sims 2 új kiegészítőjével egy időben azt is bejelentette, hogy aranylemezre került a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura filmeken alapuló valós idejű stratégiai játék, melynek várható megjelenése szinten március 2. Ha még nem tettétek volna, próbáljátok ki a gigantikus méretű demóját.

[MOVIE] LoTR: The Battle For Middle-Earth II

Hír | 2006.02.14 14:03

Hoppácska! Amikor már azt hittük, nem lehet mit megmutatni a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura filmeken alapuló valós idejű stratégiai játékból, nagyon tévedtünk. A mostani videóban valóban elképesztő effektek találhatóak. Egyetlen tűzlabdával egész seregek semmisülnek meg. Huh, lássátok szümtükkel! :)

[DEMO] LOTR: THE BATTLE-FOR MIDDLE-EARTH II (LOKÁLBAN!)

Hír | 2006.02.09 18:14

Az ígéreteknek megfelelően pontban hat órakor beizzították a GameSpot letöltőszervereit, ám nagy okosan a Download.com is azonnal tükörként szolgált az 1,3 gigabájtos The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura stratégiai játékfolytatás demójának. Hiába az erőfeszítéseknek, várható volt, hogy a fájlt képtelenség emberi sebességgel magunkévá tenni. Azonban ennek már vége. Mostantól a mi szerverünkről tölthetitek a "kicsikét".

  • Gyakorlópálya: Men in West
  • Választható fajok: törpök, goblinok, MI ellen.
  • Két pálya: Withered Health, Harlindon

  • S.T.A.L.K.E.R.: Nincs semmi gond!

    Hír | 2006.01.31 12:23

    A tegnapi állítólagos S.T.A.L.K.E.R.-problémák szerencsére és várhatóan alaplatalan pletykának bizonyultak. A Gameguru Mania utána járt a dolgoknak. A C&VG cikkéből világosan kiderül, hogy az egészet a netes közösségek találták ki. Maga a GSC PR menedzsere, Oleg V. Yavorsky cáfolta meg azokat a híreszteléseket, melyek szerint a játékfejelsztés problémákba ütközött volna. Biztosított mindenkit arról, hogy a munkálatok zavartalanul zajlanak. Oleg nyilatkozatából továbbá kiderül még az is, mindösze létszám-átcsoportosításról, illetve -leépítésről van szó. A Heroes of Annihilated Empires címet viselő, ugyancsak a GSC fejlesztése alatt álló játék gárdájához áthelyeztek a 40 alkalmazottból kettőt a grafikai részlegre, mert öt korábbi munkatárstól megváltak. Az áthelyezést azzal indokolták a vezetők, hogy a S.T.A.L.K.E.R. grafikai munkálatai majdnem elkészültek már, így tehát nagyobb szükség van a HoAE projektnél a grafikusokra. A GSC ezt követően egy hivatalos sajtóközleményt is megjelentetett. Ebben elmagyarázzák, hogy a játék nagyon közel van a béta fázishoz, a munkálatokat pedig a kiadóval nagyon szoros együttműködésben végzik. Ezt követően újra megerősítették, hogy a grafikus munkákra szakosodott 40 alkalmazott közül ötöt elküldtek, a maradékból pedig kettőt áthelyeztek a HoAE részleghez. A vezetők, a programozók, a tesztelők és bármilyen más munkakörben dolgozók közül senkitől nem váltak meg a projekt eleje óta. Továbbá elmondták, hogy az interneten megtalálható bárminemű GSC technológiai tartalom (X-Ray engine, és S.T.A.L.K.E.R. 2 engine) használata teljesen illegális, mivel a fejlesztőcég nem adott engedélyt azok terjesztésére, s jelenleg nem is árusítja azokat. Az esetlegesen megszerzett különböző anyagok egyáltalán nem demonstrálják a végleges játékban található tartalmakat. A technológiákat egyébként azért nem kívánják egyelőre vásárlásra felkínálni, mert nem akarják ezzel is lassítani a játék megjelenését. A fejlesztőcégek által felkínált fejlesztői csomagok ugyanis nem csak az eszközöket, hanem általában a fejlesztői támogatást is tartalmazzák.

    StarForce FrontLine: itt a másolásvédelem új verziója

    Hír | 2006.01.20 19:43

    A StarForce digitális másolásvédelmekkel foglalkozó, orosz székhelyű vállalat bemutatta FrontLine védelmi rendszerének legújabb, 3.07.013-as verzióját, amelyet várhatóan a nagyobb játékok hamarosan patch formájában építenek bele az ilyen védelemmel ellátott játékaikba. Az új verzió még erősebb védelmet biztosít az CD/DVD emuláló programok ellen. Állítólag (egyelőre) egyetlen olyan emuláló sem létezik, amely ki tudná játszani ezt, beleértve a Daemon Tools 4-et is. A Gameguru Mania szerkesztője személyes véleményéből az olvasható ki, hogy nem ért egyet az ilyen szigorú másolásvédelmi eljárásokkal, mert az igaz, hogy ezek megállítják a kalózokat, de a legálisan beszerzett játékok is gyakran nem akarnak elindulni a túlzott védelem miatt, ez pedig jelentősen csökkenti a vásárlási kedvet. Továbbá azt javasolja, hogy az StarForce-os játékokat minden esetben 'korlátozott vendég módban' (limited guest user mode) telepítsük, az ahhoz a felhasználói fiókhoz tartozó mappába. Ha pedig a program telepítője megtagadná a telepítést, esetleg újraindítást kér, az azt jelenti, hogy valami olyasmit akar a rendszerben módosítani, amely teljes hozzáférést igényel. Márpedig a játékoknak erre elvileg nem lenne szüksége. Több megmozdulás is indult már a szigorított másolásvédelmek ellen, egyelőre sikertelenül...

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)