E3 2013 - az 5 legviccesebb dolog az E3-on
Az idei E3 sem volt bakiktól és furcsaságoktól mentes, így mi is összegyűjöttünk öt momentumot, amin jókat derültünk a rendezvény alatt.
Az idei E3 sem volt bakiktól és furcsaságoktól mentes, így mi is összegyűjöttünk öt momentumot, amin jókat derültünk a rendezvény alatt.
Újabb bulira készül a GameStar, vagyis megint lesz GameNight. Közös buli, játék és lazulás velünk, ráadásul most Julcsi hív meg titeket - kell még több?
Assassin's Creed IV: Black Flag, South Park: The Stick of Truth, Rayman Legends, Splinter Cell: Blacklist, Watch Dogs - többek között ezek is jelen lesznek a két hét múlva megrendezésre kerülő rendezvényen.
Az Electronic Arts, miután az Xbox One bejelentési rendezvényén ismertette idei felhozatalának jelentős részét, elkezdte kiszórni a megjelenési dátumokat is.
Ma este, magyar idő szerint 7 órakor kezdődő rendezvényén mutatja be a Microsoft az új konzolját, a GameStar pedig ezt egy olyan bulival ünnepli meg, amely mostantól várhatóan rendszeres játszótere lesz a szakmának és közönségnek.
Könnyed esti játék és muzsika (és iszogatás!) a GameStar szerzőivel és szerkesztőivel, iparági nagyágyúkkal és kispuskákkal, írókkal és olvasókkal, versenytársakkal és harcostársakkal, fejlesztőkkel és bomlasztókkal, de leginkább játékosokkal - hogy hangzik?
A közeli premier ellenére a Rockstar nem látogat ki az év legnagyobb játékos rendezvényére reklámozni a Grand Theft Auto 5-öt.
A 2K Games Londonban tartott rendezvényén újabb részleteket osztott meg velünk a legújabb XCOM játékról. Nincs okunk félni.
Egy párizsi rendezvény keretében a Ubisoft újabb információkat osztott meg velünk az ambiciózus sandbox játékukkal, a Watch Dogs-zal kapcsolatban.
Az idei E3-as rendezvény egyik alappillére lehet a Microsoft next-gen Xbox konzolja, a rendezvény előtt pedig saját konferenciát tart a vállalat.
A Fight Club minenkit szeretettel meghív az Injustice: Gods Among Us megjelenésének apropóján tartott ingyenes rendezvényére, ahol a tapasztalat mellett persze sok mást is lehet nyerni.
Hogyan látta egy nő a rendezvényt? Ez fog kiderülni a következő képekből...
Ebben a cikkben az előkészületektől a legnagyobb magyar gamer rendezvény végéig igyekszünk mindent megosztani veletek. Nézzetek vissza, ez cikk folyamatosan frissül.
Akciók, ajándékok, előadások és versenyek. Idén is vár titeket az ország legnagyobb gamer rendezvénye április 13-án, ahol a GameStar is ott lesz.
A Blizzard nagy bejelentésre szánja el magát - hirdeti egy meghívó, ami a 2013-as PAX East expóra invitál.
Itt vannak az első konkrét hírek a 2013-as QuakeConról, ahol a Bethesda játékai lesznek a főszerepben.
Tavaly novemberben rekordot döntöttek, most 2013. április 13-án ismét lesz PlayIT Show a Millenáris B épületben, ahol elképesztő akciók, versenyek és programok várnak.
Összehívta a sajtó munkatársait a Ubisoft, hogy megossza velük az Assassin's Creed következő felvonásával kapcsolatos tudnivalókat.
A tavalyi kihagyás után idén mindent belead a Blizzard és már azt is bejelentette, hogy mikor számíthatunk pontosan a 2013-as BlizzConra.
A jelenleg zajló CES rendezvényen újabb információkat kaphattunk a Valve készülő "nappali-PC" projektjéről
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)