Emmy díjak azoknak, akik sosem lehettek élvonalban
Azoknak is jár az elismerés, akik sosem kaphattak főműsoridőt. Los Angelesben tegnap azok a sorozatok arattak, amelyekről nem is nagyon hallunk. Vagy mégis?
Azoknak is jár az elismerés, akik sosem kaphattak főműsoridőt. Los Angelesben tegnap azok a sorozatok arattak, amelyekről nem is nagyon hallunk. Vagy mégis?
Nem mindegy hogyan megyünk megdögleni a harcmezőre. A Battlefield 4-ben a járműveket is ízlésünk szerint tarkíthatjuk, erről került ki pár kép a netre. Xzibit sehol.
A BioWare Victory bejelentette, hogy a Command & Conquer fő ellensége, a Global Liberation Army ezentúl nem közel-keleti karakterekből fog állni.
A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Electronic Arts útját az utóbbi időben botrányok és kudarcok sora kíséri. Most övék lett a Star Wars, de miben bízhatunk?
Péntek lehet az a nap, amit a későbbiek során csak úgy emlegetünk, mint a következő XCOM játék bemutatkozásának dátumát.
Láttam én már sok ocsmányságot földön és egen, de a Homme Mystere fehérneműi több szempontból is elborzasztottak. Felőlem persze mindenki azt hord, amit akar, de hogy jön ide a videojáték?
Megérkezett az Army of Two széria harmadik része, amiből közel mindent kivettek, amiért az elődöket szerettük. De azért tettek is hozzá.
Jó ideje ostromolják a modderek a Ravent, hogy adják ki a Jedi Outcast és a Jedi Academy forráskódját - most, hogy a Disney jóvoltából a LucasArts nincs többé, megtörtént az előrelépés.
Az április elsejei bejelentés ellenére a Telltale Games nem viccelt: ismert karakterekkel bűvölhetjük a lapokat a Poker Night 2-ben.
Indul az AXE 2013-mas Apollo kampánya, ahol a csajozást életformává fejlesztő márka szó szerint minden határon túl megy: 22 hús-vér jelentkezőt juttatnak fel a világűrbe a nyereményjátékuk fődíjaként.
Ezen felül az is kiderült, hogy az XCOM: Enemy Unknown érkezik iOS rendszerekre és Mac-re, valamint a játék a Civ 5-ben is tiszteletét teszi.
Két régi legendát is megszépít a Capcom. Érkezik a DuckTales és a D&D Chronicles of Mystara átkozmetikázott kiadása.
Félve kattintanánk rá mégegyszer a lejátszó gombra, mivel nem szeretnénk, ha az is felrobbanna. A trailerben látható robbanások számából ítélve pedig ez sem lehetetlen.
Mostanában valahogy újra népszerű lett összemosni a videojátékokat a rapzenével, ezt a sorsot az Army of Two új epizódja sem kerülhette el.
Kratos dühe ismét felemészt mindent, de kopasz hősünk ezúttal új ruciban pancsol szét mindenkit.
Nagyjából 0,13 másodpercig kételkedtünk abban, hogy az új Army of Two játék akciódús lesz-e, az új trailer csak megerősít ebben.
A Mythic Entertainment ingyenes PvP remeke, a Warhammer: Wrath of Heroes március 29-től végleg bezárja kapuit.
Fallon azon kevesek közé tartozik, akik elmondhatják magukról: ők már játszottak PS4-en.
Egy szoftvermérnök olyan vívó csoportot alapított, melyben a kultikus fegyverrel tanulhatnak meg bánni a lelkes padawanok.
Az EA úgy látszik nem elégedett a Visceral Games teljesítményével, az elbocsátásoknak lehet, hogy az Army of Two folytatása látja kárát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)