Szétzúzta a virtuális színpadot az Ivan and the Parazol
Első rangú koncertet adott Vitáris Iván és bandája, emellett azt is megtudhattuk, hogy milyen hatással van a karantén a zenészekre.
Első rangú koncertet adott Vitáris Iván és bandája, emellett azt is megtudhattuk, hogy milyen hatással van a karantén a zenészekre.
A Game Pass Online Fesztivál koncertsorozatát egy rockzenekar zárja.
A Sonic film folytatást kap, és a Paramount megerősítette, hogy az első rész rendezője is visszatér, már el is kezdődtek a munkálatok.
Ezúttal a Star Wars birodalmi inkvizítorairól mesélünk nektek, összeszedtük az összes ismert inkvizítort, még azokat is, akiknek a nevét sem tudjuk.
Aki csak egy nagyobb akcióra várt a Cities: Skylines beszerzésével, annak most jött el az ideje.
A Paradise Lost története nem csekélyebb gaztettel indul, mint Lengyelország teljes megsemmisítésével.
A 66-os parancsot túlélő jedikről már meséltünk nektek, most viszont azokról lesz szó, akik nagyjából 15 éven át vadásztak az erőhasználókra az egész galaxisban.
Május 25-31. között sem fogtok unatkozni, ha követitek a Game Pass Online Fesztivált!
A Scottyt alakító Simon Pegg mesélt kicsit a folytatás helyzetéről. Nem túl rózsás a szituáció.
Elképesztő részletességet és a The Simsből hiányzó funkciókat ígér a Paralives.
PlayStation 5 nagy leleplezésére könnyen lehet, hogy még hónapokat kell várnunk, egyre kevésbé nevezhetőek biztatónak az iparági pletykák.
Egy új trailerrel belenézhetünk a Paradox stratégiájának történetébe.
A GTA 5 ingyen megszerezhető az Epic Games Store-ból egy teljes héten át, és csak párat kell a jó helyre kattintani.
Összeszedtük azon erőhasználók listáját, akiket ki akartak végezni a klónkatonák a 66-os parancs kiadásakor, mégis, hosszabb vagy rövidebb időre megúszták a dolgot.
Aprólékosan kidolgozott, igencsak menő figura formájában tér vissza Rex százados - avagy parancsnok.
Igazi autólegendákkal kezdtek a srácok, utána pedig nézőkkel nyomták együtt a F1 2018-at.
Stöki, Grath, Sasa, mazur és HP a Game Pass Online Fesztivál keretében kibeszélték, mit várhatunk idén a szívünknek legkedvesebb iparágtól.
Egy új kedvcsinálóval adott életjelet magáról a Hardsuit Labs vámpíros játéka.
Para lenne a Dying Light 2 megjelenés kapcsán? Fejetlenség a vezetőségben? Túlhajszolt, összezavarodott dolgozók? A Techland szerint ez csak netes pletyka, minden frankó.
A G.I. Joe mozis franchise akkor is kötelező a Hasbro játékából, ha egyáltalán nem is biztos, hogy sikerre vihető.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)