Balról közelít az új harcos, jobbról egy határozott ütéssel hárítják a támadást, mire az új harcos felszántja az aszfaltot. Ezt követően összennéznek, öklüket összeszorítják, majd megmutatják egymásnak a mutatóujjukon lévő gyűrűt és azt mondják: Itt az idő! (Folyt. köv. :D)
A minap kezdődött el a Microsoft bemutatója (a PDC 2003-on a los angelesi Convention Centerben - ahol az E3 is van :D), melyen körülbelül két évvel megjelenése előtt elkezdték nyilvánosan is mutogatni a Windows operációs rendszer következő generációját. Az egyelőre Longhorn kódnéven futó project a 4051-es verziószámnál jár. Az aktuális változatban már volt mit mutogatni: új küllem, a fájlrendszer, a kifinomultabb kezelés, és még egy rakás dolgot. A Neowin csapata szépen összeszedett némi matériát a showról, melyet most én is megosztok veletek. Íme: Képek:
Shack-ék számoltak be a nemrégiben kicsit kettészakadt Blizzard csapat terveiről. Bill Roper, David Brevik, Max és Erich Schaefer megalapították új cégüket, a Flagship Studios-t, melynek már a honlapja is beindult. A GameSpot csapata mindemellett még egy exkluzív interjút is szállított, melyből kiderült, hogy a csapat székhelye San Francisco-ben leszen.
Ricsa ránkszólt, hogy milyenek vagyunk mi, erről még nem is adtunk hírt... :) Szóval a lényeg az, hogy a Valve emberei közölték, miszerint holnap, azaz pénteken teljesen befejezik a Counter-Strike: Condition Zero-t, és november 18-án már jön is álmatlan éjszakákat okozni. Itt még olvashattok kicsit részletesebben némi angol tudással. Update: Shacknews-ék lecsaptak egy szép képre is...
Bizonyára tudjátok, hogy a minap ellopták a Half-Life 2 forráskódját, egyenes Gabe Newell gépéről. Nos, azóta beindultak a pletykák, miszerint nem csak a forrás, hanem maga a játék is kikerült. Az infók szerint 1,3GB és két CDre van bontva. A Planethalflife értesülései szerint azonban nem is érdemes keresni, mert állítólag vírusokkal és nem éppen szalonképes videóval van telepakolva. Gabe egyébként tovább nyomozgatott. Úgy fest, hogy gépeiken nagyon sok, a hackereket segítő program ékeskedett egy ideje (RemotelyAnywhere, Haxker Defender, Key Logger, és további hálózatos programok). Nyomoznak ahogy lehet, és mivel úgy gondolják, hogy más játékfejlesztő cégek is potenciális célpontok lehetnek, mindenkivel megosztják majd a pontos részleteket. Gabe legutóbbi kinyilatkozásáról itt olvashattok. Kapcsolódó linkek:
Korgó hasatokat ugyan nem tölti meg, de talán PC-s játékok iránti kiéheztetett szenvedélyeteket csillapítja. Ha a következő Nobel-díj osztás lesz, az előző mondatommal énis indulni fogok, addig azonban ezt nyugodtan megnézegethetitek:
Az éjnek leple alatt besunnyogtak az éterbe az első infók, egy újdonsült PC-s alkotásról. A Space Hack egy sci-fi akció-szerepjáték leszen, nem kevés Diablo inspirálta játékmenettel. Te egy edzett arc vagy, és ahogy az lenni szokott, a megadott kveszteket kell teljesítened. A jövő év első felében megérkező stuffról máris megszemlélhetitek az első bozontos képet. Csak utánatok...
Jééééééééééééé... neba' :) Ki gondolta volna? Végre valahára elismerte a Valve is, hogy szuperígéretes játékuk, a mostanra már világhírű Half-Life 2 tényleg nem jelenik meg szeptember 30-án. A legmókásabb az egészben, hogy új megjelenési dátumot nem is kapott a kicsike... LOL. Én csak arra vagyok kiváncsi, hogy vajon idén még megérkezik e :D
Csak így ömleszte, néhány különleges finomság :) Egyesek lokálban, mások nem :) Erre parancsoljatok:
Nem kis kavarás történt a minap. Miután kiderült hogy a FilePlanet megszerezte az exkluzív jogokat a Call of Duty demójához (mely szerint egy hétig csak tőlük tölthették volna le az előfizetők), több nagy letöltő oldal csatlakozott, és egy nyilt levélben tiltakoztak az Activision-nél. Azt mondták, ha ez így lesz, akkor az exkluzívitás lejárta után sem fogják feltenni magukhoz a demót. A herce-hurca végén végülis az lett az eredmény, hogy a demó nem exkluzív, és a korábban jelentett vasárnap helyett már ma éjjel megjelenik! Amint lehet, én is felteszem lokálba, addig pedig adagolom majd a mirrorokat!
Shack-ék, a Sierra vezényletében szállították a legfrissebb ingame animációt, a még készülő third-person akció-kalandjátékról, a The Hobbit-ról. Aranyos, elég jól néz ki, és kb. ennyi :) 'Biztossssss sokan játszanak majd vele... Imhol az anim:
Folyamatosan érkeznek az ellentétes hírek a Half-Life 2 megjelenését illetően. Kezdetben még csak az Amazon osztotta az észt (mint azt korábban jeleztük), majd később a külföldi gamer oldalak java is a csúszás hírét jelentette (Worthplaying). Akadnak olyanok is, akik kifejezetten olyan hírt gyártanak, hogy nem fog csúszni a játék (Shacknews). Tehát teljes a káosz (a Sierranal meg tuti jót röhögnek az egészen). Egyik oldal mellet sem tesszük el a voksunkat, hiszen amíg nem érkezik hivatalos bejelentés semmi sem biztos.
Igen!!! Kijött a második felvonás! Egy perc tömény gyönyör! Az a rész, amikor Gordon a dokkon sétál és... nézzétek csak! BONCSAD TŐCCSED! :D MacGeri kedvéért egy, és kettő, és három mirror!
Azzal a mondattal lehetne a legjobban összefoglalni, mit tartalmaz ez a közel 300 megás mod, amit a cucc oldalán olvashatunk: A 'Dzsungelháború' a valószerűség és a valószerűtlenség keveréke. Sok értelme nincs, de jól hangzik :) Én azt mondom, próbáljátok ki, annyit megér. Van hozzá kis patch is, de mindent szép sorjában. A modot ezekről a mirrorokról tudjátok lerántani: FilePlanet, ModPortal (direkt link), FileShack. Mivel van hozzá ragtapasz is, ebből következik, hogy a mod még nem végleges, egészen pontosan béta1 állapotú. És most jöjjön a patch, ami már csak 2 mega: FilePlanet, ModPortal, FileShack.
Végre aranylemezre került a Buka Entertainment legfrissebb fejlesztése, a Paradise Cracked. A boltokban leghamarabb augusztusba fog megérkezni. A játékban egy ifjú hackert alakítunk majd, aki véletlen rossz helyre tört be, és elkapták a rendőrök. Többet nem árulok el, hiszen ha mindent elmondok, akkor ki játszana ezzel az RPGvel?
Végre megérkezett a DesertCombat 0.38as verziója. Az Irak vs. Amcsi háborút feldolgozó mod iszonyatosan nagy rajongói tábornak örvend. nem véletlen, hiszen rengeteg kiválóan kidolgozott jármű és fegyver szerepel benne. Nyomok ide pár letöltési linket, hiszen most nagy rá a kereslet, ezért lehet, hogy mindegyik full lesz, de próba cseresznye.
A Warcraft és még megannyi sikerjátékok megalkotója, a Blizzard újfent lecsapott az átkozott csaló játékosokra. A minap nem kevesebb, mint 112 ezer (!) Diablo II hozzáférést zároltak, ebbe beletartozik az emberke karaktere, illetőleg a saját CD kulcsa is. Továbbá felhívták azok figyelmét, akik a map-hack nevezetű másik csalást alkalmazzák, hogyha tovább folytatják ezen tevékenységüket, ők is ki lesznek tiltva!
Az IGN jóvoltából megérkeztek az első pontos adatok, az eleddig csak pletykaként terjengő Conan jtátékról. A svéd Paradox Entertainment fejlesztése egy third person akció-kaland stuff lesz, melynek nagy részét a szokványos hack'n'slash elemek töltik majd ki. A végleges játékban persze rengeteg nehézsége botlunk majd, és mint ilyenek, mind megoldásra várnak... Majd meglássuk. A játék honlapját itt találhatod meg.
StarCraft 2??A StarCraft: Ghost E3-as bemutatója is lezajlott. Szép és jó dolgokat mutogattak, de most nem is ez a lényeg. A Shacknews forrása szerint a Nihilistic egyik embere kikotyogta, hogy készül már a Starcraft 2. Nos, nem akarok újabb találgatásokba burkolózni, de majd meglátjuk, hogy mi lesz...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)