Magyar játékszoftver-eladási toplista 2012. 33. hét
A szinonima szótár szerint az ördög szó rokon értelmű szavai a sátán, démon és a pokolfajzat. Azért keresem a megfelelő szinonimát, mert ismét a Diablo III végzett az élen.
A szinonima szótár szerint az ördög szó rokon értelmű szavai a sátán, démon és a pokolfajzat. Azért keresem a megfelelő szinonimát, mert ismét a Diablo III végzett az élen.
Kilenc napot kell várnunk és Európában is debütál a Vigil Games várva-várt folytatása, a szó szoros értelmében haláli Darksiders II.
Kellemesen hűs levegő süvített végig kis hazánkon, melynek egyértelműen örülni kell és kívánni, hogy sokáig tartson.
A Turbine következő nagyszabású kiegészítése Rohan lovasai közé kalauzol el minket, ahol egyértelműen szerves részét képezi a játéknak a hátasokon való harc.
Igazi csemegékkel készül a Square Enix a hamarosan rajtoló GamesCom rendezvényre és egyértelműen a Final Fantasy lesz a középpontban.
Több százan egyszerre a zuhany alatt, hát ez bizony az edzettebb embereket is feltüzelheti, ráadásul megnézhetitek azt is, hogy van-e értelme mű olaszul csajozni.
Az EA elismerte, hogy a legutóbbi NFS rész, nem igazán hozta az elvárt eredményt, bár ezt egyébként sem lett volna értelme tagadni.
Az egyértelmű válasz természetesen a "kit érdekel?!", de mi mégse legyünk ilyen flegmák.
PC = Personal Computer, azaz személyi számítógép. Sokáig a Windows & Intel által fémjelzett számítógépeket hívták PC-nek, de a kifejezés kezdi visszanyerni eredeti értelmét.
A Mocsokváros utcáin Jonathan Flynn önmagát zseninek tartó, sikertelen író történetét mutatja be, fókuszba helyezve rendkívül szomorú kapcsolatát fiával, Nickkel.
Egy friss (és kivételesen értelmes) tanulmány szerint évente 1 milliárd dollár értékű áramot pazarlunk el játékkonzolokon.
Egyértelmű volt, hogy folytatódik miniatűr nindzsa barátaink története, már csak az volt a kérdés, hogy mikor. Nos... hamarosan.
Drew Karpyshyn, a BioWare zseniális írója döntésének értelmében visszavonul a videojátékok iparából.
Az ESRB bizottság döntésének értelmében a tavasszal megjelenő Spec Ops: The Line a legmagasabb besorolást kapta.
Most már egyértelműnek tűnik a Battlefield 3 és a Modern Warfare 3 csatáját melyik játék nyerte.
Eljött az a nap is, amikor Mario is a túlbuzgó állatvédők célkeresztjébe került: a kiváltó ok pedig a nevezetes mosómedve irha. Semmi értelme, ugye?
A Forbes magazinnak nyilatkozó Wedbush Morgan elemző szerint egyértelmű, hogy ki lesz az idei FPS-háború győztese, a játékosok pedig 1,4 milliárd dollárt csengetnek szépen a kiadók zsebébe.
Akinek már hiányzik egy kis elmebeteg, kötetlen és értelmetlen mészárlás, annak másfél hónapot kell csupán várnia.
Nem kertelünk: nagyon várjuk már a harmadik részt, de a BioWare igyekszik enyhíteni az elvonási tüneteket. Hamarosan ugyanis jön a demo...
Íme egy osztott képernyős összehasonlítás, melyen egyértelműen látszik, hogy melyik platform az igazi.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)