A Microsoft szemfüles dolgozóján múlott, hogy nem hackelték meg Linux-felhasználók millióit
A fejlesztőnek feltűnt, hogy a rendszer fél másodperccel lassabban tölt be, mint kellene.
A fejlesztőnek feltűnt, hogy a rendszer fél másodperccel lassabban tölt be, mint kellene.
A Yellow Brick Games egy pofás akció-kalandot készít Eternal Strands címmel.
Csatahajókkal harcolhatunk mobilon, vagy akár növények beazonosítására is vállalkozhatunk - erős hét áll mögöttünk.
Mátrix-hetünk megkoronázásaként nem hagyhattuk említés nélkül az internet egyik legnagyobb magyar kincsét sem, amelyből a mai napig rendszeresen idézünk.
A biztonságtechnika egyáltalán nem úgy működik, ahogy azt a filmekben láttad.
Balegyenes a kódpanelbe, kitépett kábelköteg a kameránál, sokkolóval tönkre tett videófelvevő - ami a filmeken jól mutat, az a valóságban nem működik. Megmutatjuk, miért.
Több mint egy évig sikeresen akadályozta meg a hírhedt piszkálásvédelmi rendszer, hogy olyanok is játszhassanak a Striking Distance Studios alkotásával, akik nem akartak fizetni érte.
Emma Stone és Willem Dafoe ebből sem maradhatott ki, de nem csak miattuk lesz érdemes odafigyelni a Kinds of Kindnessre.
Az eredeti vételár töredékéért sikerült csak túladnia az Embracer Groupnak a Borderlands és a Brothers in Arms sorozatok fejlesztőjén.
Egy korábbi fejlesztő mesélte el, hogyan született meg az operációs rendszer egy régóta változatlan része.
Nincs annál zavaróbb, mint amikor egy küldetést lezáró csata közepén újraindul a rendszer. A hiba oka nem mindig egyértelmű, a javítás nehézkes és akár költséges is lehet. Segítünk!
A Rise of the Ronin az Assassin's Creedet keveri soulslike elemekkel, illetve a Team Ninjára jellemző remek harcrendszerrel.
A Feladatkezelő információi nem elegendők vagy nem elég látványosak? Mutatunk pár szoftvert PC-d erőforrásainak megfigyeléséhez.
Összesen három régebbi rendszertől búcsúzik el az Epic Games Launcher, a Windows 10 egy kiadása is köztük van.
A tesztelők már az Android 15 következő verzióját gyűrhetik.
Az azóta letartóztatott elkövető pénzt követelt azért cserébe, hogy ne tegye közzé a lopott felhasználói adatokat.
Nagy változások vannak Riot Games MMORPG háza táján, melyek jelentősen átalakíthatják az eddigi terveket.
Nagyon ritka az olyan csalási botrány, ahol nem a játékos a tényleges elkövető, de ez most ezen helyzetek egyike.
Lindsay Lohan meghódítja a romkomokat.
Nemcsak hogy ismét elérhető, de már modern operációs rendszerekkel is kompatibilis az Alpha Protocol.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)