Újra megszerezhetsz ingyen három remek Ubisoft játékot
Ha az elmúlt napokban lecsúsztál volna ezekről a remek lehetőségekről, akkor itt az ideje pótolni a mulasztást.
Ha az elmúlt napokban lecsúsztál volna ezekről a remek lehetőségekről, akkor itt az ideje pótolni a mulasztást.
Videojátékok és hardveres kiegészítők mellett immár néhány menő társasjátékra is lecsaphatsz, ha előfizetsz a GameStar magazinra!
Becsomagolhatjuk tankjainkat, karácsonyi dobozokat nyitogathatunk, és kidekorálhatjuk a kertünket karácsonyfával, hóemberrel; vagy küzdhetünk játéktankokkal.
Az IO Interactive a Hitman első epizódját korlátozott ideig ingyen adja, és aki letölti a promóciós időszakban, örökre megtarthatja.
Alaposan lecsökkenti az Intel az Intel inside kampány költségvetését, aminek a levét a végfelhasználók ihatják meg.
Egy év sem kellett hozzá, hogy a Nintendo Switch megközelítse a Wii U teljes életciklusa alatt produkált eladásait, hiszen a gyártó becslései szerint már most tízmillió példányt adtak el a hibrid konzolból.
Mindenkinek van kedvenc klasszikusa, akár több is, amit az ünnepek alkalmával szívesen néz újra. Az Empire magazin is megszavaztatta a közönségével, hogy szerintük melyek a legjobb karácsonyhoz kapcsolható alkotások. Születtek azért meglepő helyezések is.
Két teaser traileren láthatjuk a Batman Ninja című animét, amiben szokatlan új környezetben láthatjuk a DC ismerős karaktereinek összecsapását.
A leálló akció RPG-ben nem kevés pénzt lehetett elkölteni, és vannak konzolos játékosok, akik becsapva érzik magukat, hiszen alig egy évig ment a játék.
Egy videós az iPhone X újdonságával lecserélte a főszereplőket filmtörténelem leghíresebb jeleneteiben az Apple animált hangulatjeleire.
A világ összes pénzében nem is akárki lép a helyére.
A mennydörgés istene harmadszorra is lecsap, viszont az eddigieknél humorosabban, ami nagyon jól áll neki. Ha viszont komolyabb hangulatú élményeket keresünk, akkor is megtalálhatjuk majd a számításainkat egy izlandi horror és egy magyar krimi segítségével.
Ismét összecsapnak a Capcom és a Marvel legnagyobb hősei, ezúttal azonban a Végtelen Kövek is megkavarják az erőviszonyokat.
Három teljes napon át hódolhatnak szenvedélyüknek a retró játékgépek kedvelői.
Ráadásul egy új retro-konzollal egybecsomagolva érkezik, így jó vétel lehet annak, akit érdekelnek az ilyen különlegességek.
A játék eddigi legtöbb új tartalmat hozó frissítése érkezett meg a héten a Warhammer 40 000: Dawn of War III-hoz, emellett pedig egy ingyenes hétvégével szeretnének új játékosokat becsalogatni a készítők.
Ha részt akarsz venni egy igazi geek mennyországnak számító eseményen, akkor most jött el a Te időd!
A jelenlegi legnagyobb legacy szerver becsukta kapuit, mert az üzemeltető csapatból ketten visszaélést követtek el. Azért tervek már vannak a folytatásra.
Sokan hagyatkoztak különböző programokra, hogy helyettük farmoljanak valamit a World of Warcraftban, de a Blizzard most tömegesen tiltotta ki őket a játékból néhány hónapra.
Mikor máskor, mint péntek 13-án futott be a Stranger Things második évadának utolsó előzetese.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)