A 3D Gamers honlapról letölthető az IL-2 Sturmovik című repülőgép szimulátor kipróbálható verziójának v2.0-ás változatát. Ebben, már három repülőt (IL-2M2, Bf-109G-2, P-39N-1) is vezethetünk, és akár Interneten is nyomulhatunk! Ha valaki még nem próbálta ki a korábbi változatot, ez mindenképpen ajánlott, mérete 146MB.
Elkészült az egyik legnépszerűbb Unreal Tournament kiegészítés, a Tactical Ops. legújabb változata. Ebben több dolgot is kijavítottak, és természetesen új pályák és egyéb megjelepetések is helyet kaptak (a változtatások teljes listáját itt találhatod meg!). Az új változat teljes telepíthető verzióját, valamint az előző verzió patch-ét is innen tudod leszedni!
Elkészült a Seismovision Demo Viewer nevezetű programocska legújabb, v1.20-as verziója. Ennek segítségével már a Star Trek: Voyager - Elite Force demo elmentéseket is le tudod játszani (emellett a Quake, Quake 2, Quake 3, valamint UT demokat is!). Ezt a hasznos kis utilt innen tudod letölteni!
A Sci Fi Wire honlapon elárulták, hogy a Wes Craven által rendezett American McGee's Alice című mozifilm, a Final Fantasy-hez hasonlóan animációs alkotás lesz. Az első képekre azért még egy kicsikét várnunk kell!
Még Karácsony napján sem maradhat el az oldal frissítése. Reméljük még ezekben a pillanatokban is errefelé tévednek olvasóink! Kezdjük hát a szokásos képgyüjteménnyel!
Hamarosan elkészül egy újabb, igen mókás kis kiegészítés, az Unreal Tournament-hez. Ez, a The Bullet Time 2.0 névre hallgat...bizony - ez a Mátrix című mozifilm és a Max Payne PC-s játék legpoénosabb érdekességét, a Bullet Time-mot építi bele az UT-be. Lényegében arról van szó, hoyg bármikor belassíthatjuk a játékot, és így remek akciójelenetek közepette pusztíthatjuk az ellent. A végleges változatra még egy csöppet várnotok kell, ám addigis belekukkanthattok néhány kép erejéig!
A minap három új javítás jelent ment meg a neten. Ezek alant láthatóak. Ha szükséged van valamelyikre, töltsd le tőlünk!
Válaszolj helyesen az alábbi kérdésre, és nyerj egy darab Gigabyte GA-P35C-DS3R (Rev. 2.0)-es alaplapot!
"Kicsikét" lemaradtunk patch részről, úgyhogy ezúton pótoljuk hiányosságainkat...
Mint már említettük, egy elég nagy problémával küzdöttünk meg a minap, aminek köszönhetően végre újra rendszerünk, így tudunk újabb letöltéseket adni nektek. Namármost azt nem tehetjük meg, hogy a közel 1 hónapos szünet miatt lemaradjatok a legjobb cuccokról. Ezért aztán a lent látható lista azon programokat, patch-eket és videókat tartalmazza, melyek a NAGY leállás óta jelentek meg a "piacon" (ez nem kevesebb, mint 1460,5MB-nyi letöltést jelent :) ). Ezek között sok új, és mégtöbb kevésbé friss cucc van, de a lényeg, hogy mind a mi szerverünkön. Azonban most ezekhez nem nagyon fogok kommentárt írni, hiszen akkor elég sokáig kellene várnotok még...Ha valamire kiváncsi vagy, csak írd be a keresőnkbe, és a legnagyobb valószínűség szerint találsz majd infót! Igyekszünk a Cheat, Trainer részt még a mai napon feltölteni, hiszen ott is lesz rengeteg hasznos kis segédprogram. Hát akkor jó letöltögetést mindenkinek!
Elkészült a Black and White Express Map Editor nevezetű pályaszerkesztő program legújabb változata. Ezzel bárki, könnyedén készíthet single vagy multiplayer pályákat a Lionhead régebben megjelent istenszimulátorához. Ha érdekel ez a program, innen le tudod tölteni.
A Nival Interactive kiadott 4 zenét, éppen készülő, Etherlords című, körökre osztott stratégiájából. Ha le akarod tölteni ezeket, klikkelj a lenti linkekre. Ha meg akarsz ismerkedni a játékkal, látogass el ide.
A napokban bejelentették, hogy az Ion Storm befejezte évek óta készülő Anachronox című akciójátékát. Most, kiadták a program hivatalos bemutatóját, melyet a felsorolt linkek bármelyikéről le tudsz tölteni. A hivatalos honlapot itt találod meg. GameStar: 320 X 240 (29.0 MB / Mpeg-1) 3DGamers: 192 X 144 (10.9 MB / Mpeg-1) 320 X 240 (29.0 MB / Mpeg-1) 640 X 480 (68.3 MB / Mpeg-1) FilePlanet: 192 X 144 (10.9 MB / Mpeg-1) 320 X 240 (29.0 MB / Mpeg-1) 640 X 480 (68.3 MB / Mpeg-1) 352 X 240 VCD (22.0 MB / Mpeg-1)
Ismét elkészült néhány új patch. Az első a realMYST nevezetű kalandjátékhoz, a többi pedig a Flanker 2.0 különféle gondjait javító "aprócska" programok (a Flanker 2 összes javítása közel 170MB, így mindenki keresse meg a neki megfelelőt, és töltse le...). Ha szükséged van valamelyikre, klikkelj a játék címére.
Ismét egy új Napster került fel a világhálóra. Ez még mindig csak beta verzió (2.0 beta 10), de az "igazi" megszállottak úgyis le fogják tölteni. Ezt pedig itt tehetik!
Elkészült a Hyperionics népszerű képlopó programjának a HyperSnapDX-nek a legújabb v4.02.00-ás változata. Ha le akarod tölteni, itt megtalálod a megfelelő linkeket.
Az AVault honlapra simét felkerült néhány javítás, nemrégiben megjelent játékokhoz. Az első a Flanker 2.0, a második pedig a napokban boltokba került Fallout Tactics. Ha kellenek a patch-ek, kattints a címekre, és máris letöltheted ezeket.
A Microsoft tegnap bejelentette, hogy a Turbine Entertainment készíti a nemrégiben megjelent Asheron's Call 2 című multiplayer fantasy RPG játék folytatását. A program a Turbine 2.0 grafikus motort fogja használni. A hivatalos honlapon (vagyis itt) néhány renderelt képet lehet találni a programról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)