Ha nem tetszett a Venom film, akkor túl öreg vagy?
Todd McFarlane, Venom megalkotója azt nyilatkozta, hogy azok a filmkritikusok, akik lehúzták a filmet, túl öregek, hogy lássák a mozi igazi báját.
Todd McFarlane, Venom megalkotója azt nyilatkozta, hogy azok a filmkritikusok, akik lehúzták a filmet, túl öregek, hogy lássák a mozi igazi báját.
A Sony Pictures hivatalosan még nem jelentette be a Venom 2-t, de az első rész írója már elkotyogta, hogy számíthatunk rá. Persze ez nem volt meglepetés.
A Sony Pictures is megpróbálta leutánozni a Deadpool marketingjét.
A vélemények talán megoszlanak, a kasszáknál viszont elsöprő sikere van Tom Hardy filmjének.
Már nézhető a mozikban Tom Hardy legújabb filmje, a Venom, ennek kapcsán pedig összeszedtünk tíz érdekességet a dörmögve is zseniális színészről.
Kicsit félve ültünk be a Venom vetítésére, de pozitívan csalódtunk.
Mától megnézhetjük, hogyan akad össze Tom Hardy és a szimbióta, valamint Bradley Cooper és Lady Gaga, továbbá számos film jött DVD-re és Blu-ray-re is.
Tömegesen tettek közzé olyan értékeléseket a közösségi médiában, amiben ekézték Tom Hardy filmjét és helyette inkább Lady Gagáét ajánlották.
A legfrissebb adatok alapján úgy tűnik, hogy nagyon jó nyitást produkálhat a Tom Hardy főszereplésével készült film.
A Sony saját, Venomra épülő filmes univerzumának első mozija ugyan nem váltja meg a világot, de azért szórakoztató, ráadásul cseppet sem válik gyermeteggé.
Van, aki szerint a Halle Berry-féle Macskanő szintjén van, van, aki meglepően szórakoztatónak tartja.
A jelek szerint érdemes lesz pár perccel tovább maradni a teremben.
A Sony egyelőre saját filmes univerzumot szeretne építeni Pókember egyik legnagyobb ellenfele köré, de az őt alakító színésznek nem meglepő módon tetszene, ha átruccanhatna a Marvel mozifilmek világába is.
A főszereplőt játszó színész több epizódot is szívesen bevállal Venom kalandjaiból.
A legújabb előrejelzések szerint kiválóan nyithat a Sony Pókember spin-offja.
Ez nem egy szuperhősös családi vígjáték lesz, az már biztos.
A San Diego Comic-Con közönsége egy újabb exkluzív bepillantást nyerhetett Tom Hardy önálló Venom filmjébe, Hardy pedig örömmel vállalna egy összecsapást Pókemberrel.
A Tom Hardy főszereplésével készülő Venom film megkapta a szinkronos előzetesét is.
Nem kimondottan szép, viszont hatékonyan küzd az átalakult Tom Hardy.
Csak remélni tudjuk, hogy végre teljes pompájában megcsodálhatjuk a címszereplőt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)