Így néz ki a Super Mario Bros. a HoloLens szemüvegén keresztül
Andrew Peterson fejlesztő az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy egy NES emulátort a HoloLens lencséire portoljon. Íme, az eredmény.
Andrew Peterson fejlesztő az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy egy NES emulátort a HoloLens lencséire portoljon. Íme, az eredmény.
Úgy tűnik, Kjetil Nordin nem szeret unatkozni, így amellett, hogy lediplomázott és ejtőernyős bajnok lett, egy majdnem négy négyzetméteres térképet is horgolt a Super Mario Bros. 3-ból.
A játéktörténelem egy érdekes darabját osztotta meg a nagyvilággal John Romero, ami az id Software alapításának napjaiba repít vissza minket.
Olyan játékokhoz érkezett magyar felirat, mint a The Wolf Among Us első évada vagy éppen a LEGO Pirates of the Caribbean, szóval ezúttal sem fogunk unatkozni.
Annyi év próbálkozás és megszámlálhatatlan folytatás után is sikerült lefaragni az első Super Mario Bros. világrekordjából.
30 évvel ezelőtt jelent meg az első Super Mario Bros. játék, Mario pedig azóta a videojátékos kultúra szerves részévé vált. Tesztünk segítségével kiderítheted, te mennyire ismered a legendás karaktert és a hozzá kapcsolódó játékokat.
Szinte napra pontosan harminc éve, hogy a Super Mario Bros. sorozat első epizódja megjelent, és ezt a jeles napot a Google a maga módján ünnepli.
Biztosan sok rajongó szeretne minőségi filmet látni a The Legend of Zelda vagy a Super Mario Bros. alapján - és a Nintendo közismert játéktervezője nyitott is az adaptációkra.
Van az, amikor az ember rajongásból még akár a hétvégéit is rászánja egy ötletre, meg van az, amikor belerak nyolcszáz órát a projektjébe.
Íme az a pár játék, amely már bejutott arra a helyre, ahol csak néhány tucat, az iparra komoly hatást gyakorló cím tündökölhet.
Megérkeztek a GTA V legfrissebb eladási adatai, melyek alapján a Rockstar alkotása mostanra minden idők második legnagyobb számban eladott konzolos videojátékaként tündököl, egy hellyel lejjebb tolva a Super Mario Bros.-t is.
Megint elindult az éves Mario Marathon, amiben a Child's Play alapítványnak gyűjt egy baráti társaság. Ez a hetedik alkalom, már 22 ezer dollár felett járunk.
Ha hinni lehet egy kiszivárgott fotónak, akkor napokon belül leleplezi a Nintendo legújabb játékát, a Mario Makert.
Amennyire jó arcnak tűnik Mario a játékokban, pont annyira nem érdekli, ha tönkrevágja az egész házadat.
Előre is elnézést kérünk mindenkitől, de muszáj szólnunk róla: valaki elkészítette a Super Mario Bros. böngészőből játszható, HTML5-ben írt változatát. Vége mindennek.
Az ingyenesen játszható, klasszikus hősöket felvonultató játék legújabb verziója kapott mozgóképes előzetest.
Tom Murphy készített egy alkalmazást, ami - kis rásegítéssel - képes megtanulni, hogyan kell Tetris-ezni, vagy a Super Mario Bros. pályáit teljesíteni.
A Nintendo közzé tette a Wii U exkluzív New Super Mario Bros. U utolsó előzetesét.
Azt az elmúlt 26 évben megszokhattuk, hogy érmecsilingelést hallani jó. De akkor is az, amikor egy pályán nyolcszáz csilingelést hallunk? Igen. De mégsem.
Eddig tartott a FIFA 13 egyeduralma PC-n, egy meglepő versenyző letaszította trónjáról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)