Volt, hogy többen néztek tavaly egy hét éve lezárult sorozatot, mint a The Mandaloriant
A Nielsen mérése szerint a Disney+ szériája nem mindig nyerte a streamingversenyt 2020-ban.
A Nielsen mérése szerint a Disney+ szériája nem mindig nyerte a streamingversenyt 2020-ban.
A 2020-as játékfelhozatal viszonylag erős volt, így az év végi díjözön alatt bőven voltak címek, melyek megkaphatták az év játéka plecsnit - de vajon melyik zsebelte be a legtöbb elismerést?
Értelemszerűen a régebbi konzolokra kisebb volt a kereslet a generációváltás miatt, azonban a Nintendót ez sem akadályozta meg, hogy elképesztően erős évet zárjon.
Számos további témával jelentkezünk az elemzéssel kísért visszaemlékezésen túl, és persze újfent ajándék játékkal, valamint hasznos segédprogramokkal kedveskedünk nektek.
A december 10-én megjelent Cyberpunk 2077 is felkerült a listára.
Sok szempontból rendhagyó volt a 2020-as év, bizony tech trendek pedig még idén is velünk fognak maradni.
Ilyen még sosem történt, amióta világ a világ. A legtöbb bevételt termelő mozifilm is egy kínai alkotás lett 2020-ban.
Jó évet zártak a női rendezők, már ami a bevételi mutatókat illeti.
Az évet természetesen a FIFA 21 nyerte a dobozos eladásokat nézve.
A Valve közzétette a 2020-as Steam Awards díjazottjainak listáját.
Hosszú és gyötrelmes éven vagyunk túl, de azért így is gyarapodtunk emlékezetes filmes és sorozatos élményekkel. Ilyennek látták szerkesztőink a tavalyi évet.
Kétséges, hogy valaha is kiheverjük 2020-at, de a játékok sokat segítenek ebben.
Ismét összegyűjtöttük, mire kattintottatok nálunk a legtöbben; ezúttal is voltak nagy meglepetések.
Három kategóriára bontva összesítettük, mely GameStar videókra voltatok a legtöbben kíváncsiak a 2020-as évben.
Persze a bejelentés annak ismeretében cseppet sem meglepő, hogy az ANNO: Mutationem eredetileg 2020 decemberében debütált volna.
Hol kötött ki Christopher Nolan új filmje? Bekerült a toplistába Taika Waititi év eleji csodája? Helyet kapott a Ragadozó madarak? Felbukkant bármelyik magyar alkotás? Tarts velünk és derítsd ki!
Az idei év lezárását a hangos partizás helyett a csendes otthoni mulatozás jellemzi majd, mi viszont most összeszedtünk számotokra néhány játékot, amikkel a közösségi távolságtartás jegyében is jól érezhetitek magatokat a barátok és a család online jelenlétében.
Számos dolog történt egy év leforgása alatt, mi pedig összeszedtük, hogy ezek közül mikre voltatok a leginkább kíváncsiak. Vannak meglepő helyezések és szereplők a listákon.
A GameStar olvasói döntöttek, szavazataitok alapján számos kategóriában osztottunk díjakat.
Idén is a ti voksaitok döntöttek a sorrendről, ahogy az utóbbi években minden alkalommal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)