Videó, de még mekkora! Közel 27 percen keresztül élvezhetjük a Far Cry amúgy sem csúnya vizuális megjelenítését még gyönyörűbbé varázsoló mod újdonságait! Akik tehát egy kis ízelitőre vágynak a bullet-time effekteket, új fegyvereket és hasonló nyalánkságokat is felvonultató modifikáciból, kattanjanak alant!
Kedves drága Atari bácsi úgy gondolta, megörvendeztett bennünket egy kis olvasnivalóval, és mivel épp kéznél volt nekik a Saber Interactive berkeiben fejlesztett, időmanipulálós-lövöldözős Timeshift nevezetű királyság főszereplőinek rövid, képekkel ilusztrált életrajza, úgy gondolták, ez épp megfelel a célnak, így közkinccsé is tették. A képeket itt, a leirásokat pedig itt érhetitek el.
A 2005-ös évre visszagondolva bizony elég sok minden történt. Fejlődött a technika és ennek köszönhetően fejlődtek a grafikai, multimédiás megoldások is. Most ezen korszakalkotó alkotásoknak a Top 20-as listáját írta össze a CGSociety. A lista készítésekor a leginnovatívabb és a "legbelevalóbb" alkotásokat vették nagyító alá. Az oldalukon természetesen elolvashatjátok a véleményüket és azt, hogy mi alapján döntöttek. Lássuk hát, hogy mire fogunk mindenképp emlékezni 2005-ből: 20. Final Fantasy VII: Advent Children 19. Pixar LPics Interactive Lighting System 18. SOFTIMAGE | FACE ROBOT 17. Autodesk 3ds Max 8 16. Maxwell Render 15. Beindult a CGSociety 14. The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe 13. Softimage XSI 5.0 12. Sin City 11. Star Wars Episode III: Revenge of the Sith 10. Alias Maya 7 9. XBox 360 8. Az Apple áttér Intel processzorokra 7. Pixar RenderMan Maya-hoz 6. A kétmagos proci általánossá vált 5. King Kong 4. Teret nyert a 64 bites processzortechnológia 3. Az Adobe felvásárolta a Macromedia-t 2. A Pixologic ZBrush folytatja gyakoriságát 1: Az Autodesk felvásárolta az Aliast
Az Atari egy fórum-beírásban bejelentette, hogy hamarosan lehet jelentkezni a TimeShift nevű futurisztikus FPS-ük béta-tesztjére. A jelentkezéshez először a fenti linken kell kitölteni egy ívet, amiből ki fogják szűrni a megfelelő tesztelőket.
Íme egy újabb animáció a Timeshift című futurisztikus első személyű lövöldzős játékból, mely a Saber Interactive gyermeke. A videó az időmegállítás lehetőségét prezentálja nekünk. Az egész játék az idő manipulása köré épül egyébként. Megjelenése nagyjából tavasszal várható.
Nem is tudom, milyen régen volt, hogy a két konkurens videokártya-gyártó vállalat, az ATI és az NVIDIA órára pontosan egyszerre adta ki grafikus kártyáihoz a legújabb drivercsomagot. Most ugyanis ez történt. Az ATI Catalyst v5.13-as verziójában többek között javították a F.E.A.R.-ben tapasztalt Crossfire lassulást. A többi módosítás nem annyira a játékokra, mint inkább egyéb grafikai alkalmazásokra vonatkozik, de feltelepítése ettől még ajánlott. Az NVIDIA Forceware v81.98 WHQL drivercsomag is több professzionális grafikai alkalmazásban tapasztalt hibát orvosol, de például a QuickTime videóknál tapasztalt színkavarodást, egyes játékokban előforduló, felbontásból adódó grafikai hibákat is javítja.
Ismét jópár ropogós hírmorzsával szolgáhatok nektek a mozik világából, akadnak itt listák, trailerek, és Oscar-várományosok is! Kezdjük a legutolsóval. Előkerült a jövő májusban esedékes Oscar-gála 'Speciális Effektusok' kategóriájának jelölésére esedékes filmek listája. A versenyző alkotások a következők:
Azt hiszem, mindkét név, Da Vincié és Poszeidoné is legendává lett már. Utóbbit már egyszer mozivászonra vitték 72-ben egy katasztrófafilm formájában. A legújabb divatnak megfelelően ezt is feldolgozzák: Wolfgang Petersen rendezésében jövőre mutatják be Poseidon címmel az új változatot. Petersen jegyzi egyébként Tróját is, de amúgy nem nevezhető túl termékeny rendezőnek. Biztosan emlékeztek rá, van egy óceánjáró hajó, amely a tengeren egy szökőár következtében felborul és az utasok kénytelenek maguktól kimenekülni, mielőtt elsüllyed a bádogdoboz, hiszen a segítség lassan érkezik. Az előzetes megtekintéséhez QuickTime 7-re lesz szükségetek.
Dan Brown legnagyobb port kavart botrányregényéből, a Da Vinci kódból készült mozit is jövőre mutatják be, nagyjából egyidőben a Poseidonnal. A történet szerint Robert Langdon (Tom Hanks) szimbólumkutató belekeveredik egy rejtélyes gyilkossági ügybe. A bajból Sophie Neveu (Audrey Tautou) húzza ki, pedig történetesen az ő apját ölték meg. A furcsa körülmények miatt nyomozásba kezdenek. Még nem is sejtik, hogy az egyház legféltettebb titkára bukkannak majd, ami az egész emberiség gondolkodását megváltoztathatja, ha nyilvánosságra kerül. Van még idő májusig, tessék elolvasni a regényt, nagyon jó!A mai délutánra több hírmorzsával is szolgálunk a filmek szép nagy világából. A két videó megteintéséhez Quicktime 7-re van szükség, amit innen bárki letölthet. Először is itt van nekünk a december 22-én a mozikba kerülő Narnia krónikái, abból is egy két percnyi részlet, tessék szépen töltögetni mindenkinek. Itt van ni:
Itt azonban nem állunk meg, nicsak mit szereztem nektek, egy szép finom makk... és persze a hozzá tartozó elmaradhatatlan motkány. Mint már bizonyára rájöttetek, a Jégkorszakról van szó, annak is a jövőre mozikba kerülő második részéről (mely az olvadás alcímet viseli). A jól ismert szeperlőkön kívül újak is feltűnnek, például mammut barátunk női fajtársa (rá is fér egy kis hancúrozás szegény Manfrédra, elvégre az első részben már egy mammutcsalád rajza is olyan hatást váltott ki belőle, hogy Csernus doki se tudott volna mit kezdeni a problémával :)), vagy a... nos, a többit inkább lássátok saját szemetekkel, elvégre megérkezett a legújabb előzetes, melyet itt tölthettek le. Igen, pontosan itt ni: Végezetül, de nem utolsósorban csak úgy megemlíteném, hogy Peter Jackson legújabb 3 órás eposza, a King Kong december 14-étől a magyar mozikban is látható, ráadásul a legtöbb filmszínház már megkezdte a jegyek árusítását. Nosza, kalandra fel! (Az InterCom azokra is gondolt, akik addig se bírják ki az óriásmajom nélkül, ugyanis a Jessica Lange főszereplésével készült 1976-os King Kong film már megvárásolható dvd-n! A rajongók futhatnak is a boltba, bár a Fay Wray-es '33-as eredetire még nekik is várniuk kell. Hogy meddig, az rejtély.)Shelley Day, a Hulabee és a Humongous Entertainment játékkiadók korábbi főnöke két év börtönben letöltött elzárást köteles elszenvednie, amiért közel másfél millió dollárt rakott zsebre törvényellenesen. Ezzel az összeggel az Asia Europe Americas Bankot károsította meg Seattle-ben. Kölcsönt vett fel, hogy a Hulabee-n keresztül online gyermekjátékokat árusíthasson a Vivendi kiadónak, ám a pénz visszafizetését hamis indokok miatt mindig halogatta. A Humongoust még a 90-es évek elején alapították, s ekkortájt még a három legnagyobb kiadó között szerepelt, amelyek gyermekjátékokat forgalmaztak. Pár évvel később a GT Interactive megvásárolta őket 76 millió dollárért, a játékjogok aztán átszálltak az Infrogramesre, majd az Atarira. A Hulabee-t 2001-ben alapította a hölgy. Olyan alkotások voltak a markában, mint a Monkey Island 2, vagy a Super Boulder Dash. 1998-ban felkerült a Times Digitális Elit listájára, és a játékbiznisz egyik legjobb üzletemberének is kikiáltották. Eközben vásárolt magának egy hárommillás villát. A védelem úgy nyilatkozott, hogy a pénzt azután kívánta volna visszafizetni, hogy a fejlesztés alatt álló játékok elkészülnek és piacra kerülnek, de a bíróság nem fogadta el az indokot.
Az X-Men azon kevés képregényadaptációk egyike, amely olyannyira népszerű, hogy immár a harmadik részét várhatják a rajongók. Szerény véleményem szerint nem olyan gagyi, mint a Pókember (annak is készül a harmadik része), ráadásul sokkal több főhős kap fontos szerepet. A régi kedvencek megmaradtak. Újra feltűnik a Farkas, itt lesz Ciklon is (pedig úgy volt, hogy Halle Berry helyett valaki más alakítja majd), de új arcokból is akad pár. Mikulás napja alkalmából tekintsétek meg a film rövid, de annál ütősebb előzetesét! A lejátszásához továbbra is QuickTime 7-re és egy nagyjából 1 GHz-es processzorral rendelkező gépre van szükség.
A gyenge minőségű kalózváltozatok után megérkezett végre a közel tökéletes Pirates of the Caribbean 2 (Karib-tenger kalózai 2) második részének előzetese. Az angol alcím Dead Man's Chest, kíváncsi leszek, mit találnak ki a hazai forgalmazónál. A rendező továbbra is Gore Verbinski, és a főbb szereplők is változatlanok: viszontláthatjuk a Keira Knightley, Orlando Bloom, Johnny Depp hármast. Egyelőre nem tudni hazai premierről, de valószínűleg jövő nyár végéről lehet szó. A filmelőzetes letöltéséhez továbbra is QuickTime 7-re lesz szükségetek.
Hip-hip, HURRÁ! Megérkezett! Megkaptuk az első trailert az Uwe Boll alkotta Dungeon Siege megfilmesített változatából, melynek neve: In The Name of the King: A Dungeon Siege Tale. A videó 30 megát nyom, lejátszásához QuickTime 7 szükségeltetik! Nekem már sikerült megnézem... Hát, nem tudom. Lesse meg mindenki, és döntsön. Ide, vagy erre katt!
Építs, tartsd fenn, építs még többet. Mindezt persze alapos stratégiával - ez a feladatunk a legújabb Tycoonban, melyet az Atari dédelget: Tycoon City: New York. A játékból új anim érkezett, amely ötven mega körül mozog. Érdeklődők ide katt.
A 2K Sports és az International Sports Multimedia megállapodást kötött, melynek értelmében hamarosan kiadásra kerül Torino 2006 névvel a jövő évi téliolimpia hivatalos videójátéka. Az Olaszországban, azon belül is Torinóban esedékes olimpiai játékokat reméljük jól sikerül adaptálni a virtuális játékvilágba. További infó itt.
Az idővel játszani érdekes dolog. Hát még, ha a történések FPS környezetbe bújnak. Ez a Timeshift, az Atari egyik új csodája. A játékból új animáció érkezett - a videó elég nagy, jó 70 megabájt. Noha csak másfél perc, annál nagyobb felbontás. Érdeklődők ide katt.
A Microsoft kiadta azon Xboxos játékok listáját, amelyek kompatibilisek a konzol hamarosan megjelenő második generációján, az Xbox 360-on. Arról már tudunk, hogy a Halo első két része is köztük van, ám azt kevesen gondolták volna, hogy melletük még másik kétszáz alkotás is. Kiemelném a Call of Duty, Fable, Half-Life 2, Jade Empire, Medal of Honor-sorozat, Prince of Persia: Sands of Time, játékokat, meg egy csomó Star Wars és Tom Clancy gammát. A teljes listát itt találjátok. Úgy tűnik, az Xbox 360 valóban nagyot fog ütni... A régi játékainkat nagy felbontásban, élsimítással élvezhetjük tovább.
Nem egy új játékról van szó, mármint azt eddig is tudtuk, hogy a Prince of Persia: The Two Thrones 3D-s :) - egyszerűen csak új képek érkeztek belőle, amelyek a QuickTime formátumának köszönhetően teljes egészében megmutatják az adott helyszínt, 360°-ban. Mindenképp ajánlottak megtekintésre.
Ismét frissítettem néhány galériát, és egy pár újat is felvettem, hogy legyen miből szemezgetni. Ezúttal a Timeshiftet szeretném kiemelni. Jó lesz eeez!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)