A Nintendo Switch idei játékai nem forradalmiak, de ez nem jelenti, hogy unatkozni fogunk
Egy rövid kirándulás alkalmával kipróbáltuk és meglestük a hibrid konzolra a Nintendótól és más stúdióktól idén érkező játékok színe-javát.
Egy rövid kirándulás alkalmával kipróbáltuk és meglestük a hibrid konzolra a Nintendótól és más stúdióktól idén érkező játékok színe-javát.
A legendás magánnyomozó visszatért: de minek?
Senki nem ütött ki senkit, de így is kellemetlenül közel került a buli egy élőszereplős Smash versenyhez.
Az augusztusi sportcsoda megjelenéséig még hátra van pár hét, ami elég lehet a PC-d optimalizálására.
Tim Burton klasszikusa még harminc esztendő után is mosolyt csal az ember arcára, anélkül, hogy belül sírni kezdenénk.
Táncolunk egyet az ördöggel sápadt holdfénynél annak örömére, hogy a Sötét Lovag most duplán jubilál!
Pletykák és szivárogtatások mutatnak a sokak által várt karakterre.
Egy kontrollermodder fogott egy dobozt, egy gombot, és megteremtette a legegyszerűbb Smash kontrollert.
Amikor már azt hittük, hogy ennél több karaktert nem lehet belezsúfolni a Smash Bros. szereplőgárdájába, akkor jött a Nintendo és alaposan ránk cáfolt.
Többek között a Fantasztikus Négyes is csatlakozni fog a pixelesített Marvel-hősökhöz.
A következő DLC főhőse kardokkal és a barátság erejével küzd.
És ezt a Ubisoft egy olyan trailerrel jelentette be, amihez láthatóan hozzá sem nyúltak a sorozat készítői.
Megkapja második évadát az egyedülálló antológia.
Akármi is történik az E3 hátralévő részében, az tuti, hogy a Microsoft már bemutatta a show legcukibb szerepjátékát.
Tim Schafer és csapata immáron a Microsoft belsős stúdiói közé tartozik.
Az Xbox Live Goldot és az Xbox Game Passt is magába foglaló előfizetés mától elérhető.
Kaptunk néhány új videót, amik mind a Tim Blake Nelson által játszott, meglehetősen misztikus szereplőről szólnak.
Az Apple első embere szerint az óriáscég nem kerül kínai feketelistára, és mindkét oldal kölcsönösen tiszteli egymást.
A borító stimmel, szóval a szivárgást többi része is igaz lehet.
Mostantól kezdve a Nintendo Labo szemüvegét használva is bunyózhatunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)