Mire számíthatunk a Stranger Things 4. évadában?
A sorozatot megalkotó Duffer testvérek fejtették ki gondolataikat azzal kapcsolatban, hogy mit várhatnak a rajongók a következő évadtól.
A sorozatot megalkotó Duffer testvérek fejtették ki gondolataikat azzal kapcsolatban, hogy mit várhatnak a rajongók a következő évadtól.
Reptile talán Mileena mellett a Mortal Kombat 11 egyik legnagyobb hiányzója, a lelkes rajongók viszont gondoskodtak a pótlásáról.
Szédítő intergalaktikus csörte.
Phil Spencer, az Xbox vezetője nemrég egy interjúban elárult pár dolgot arról, hogy miről is szól a Microsoft és a Sony közötti titokzatos együttműködés.
Ha az első évadhoz nem is ér fel, Nick Sax második ámokfutása is megállja a helyét, ha a szórakoztatásról van szó.
Újabb klasszikusokról derült ki, hogy rajta lesznek a minikonzolon, így végre teljes a felhozatal.
Fontos leszögezni, hogy rajongói képekről van szó, de jó eljátszani a gondolattal, hogy akár ilyen is lehet a Switch új verziója.
Sejtettük, hogy az RGB őrületnek és a különleges dizájnnal megáldott eszközöknek idén sem lesz vége, de úgy tűnik, egyeseknek még emelni is sikerült a tétet.
Legalábbis egy új fejlesztés pont ezt ígéri. Ha eddig egy akciójátékban bekaptunk egy parasztlengőt, legfeljebb az életerő-csík zsugorodott, mostantól viszont szó szerint a bőrünkön érzünk majd minden ütést.
Két egyetemmel is együttműködött az óriáscég azért, hogy megmutassa, miért fontos, hogy a felhasználók megadják a Google-nek a telefonszámukat.
Továbbra sem ismerjük az összeset, de bővült a lista.
Újra előkerült pár korábban kiszivárgott kép, melyek arra utalnak, hogy még a színészek sem voltak biztosak az egyik szereplő sorsában.
A Bosszúállók: Végjáték elvarrt néhány szálat, de legalább ennyit elő is készített. Megpróbáltuk összeszedni, kik lehetnek a Marvel következő generációs szuperhősei.
A Star Wars megalkotója ma 75 éves.
A Summer Block Partyn minden népszerűbb Fortnite játékos részt vesz, megadják a módját.
Egy 64 és egy 48 megapixeles, okostelefonokba való képkezelő szenzort villantott a Samsung. Már idén lesznek olyan új mobilok, amik ezekre építenek.
Bár a Végjáték keretet adott a Marvel Filmes Univerzum első három fázisának és több karakter történetszálát is elvarrta, egyúttal előkészítette a terepet több lehetséges új szuperhősnek is.
A szerkesztőség összedugta a fejét, hogy megállapítsuk, mely filmekkel van igazán az Erő.
A játéknak egy hét alatt sikerült eljutnia egymillióig, és az Epic Games Store-ral kötött megállapodás sem volt akadály.
Ausztriában a nagyobb weboldalakra már csak akkor kommentelhetsz, ha előtte megadod a neved és címed, így ha törvényt vagy embert sértesz meg, simán kideríthetik, ki vagy.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)