A Hír TV műsorvezetője szerint nehéz a piacról megélni
Havasi Bertalan pedig úgy véli, spórolnia kell a Fidesz-közeli médiának.
Havasi Bertalan pedig úgy véli, spórolnia kell a Fidesz-közeli médiának.
A Rocksteady volt rendezője keményen beszélt a bukás hátteréről.
Simon McQuoid szerint a sztori döntött a vérengzésről.
Összegyűjtöttünk tíz olyan kész címet, amelyeknek már rég a polcokon kellene pihenniük, a sors azonban megfosztotta őket a megjelenés esélyétől.
Sanjay Mehrotra neveket nem mondott, de sokan Apple-célzást látnak a szavaiban.
A technológia határait feszegette egy ifjú feltaláló, aki megoldotta ezen képernyő kategória legfájóbb problémáját.
A Level-5-nál olyan csodák készültek, mint a Ni no Kuni és a Yo-Kai Watch, de a dolgozók tesztjei nem ezekről szólnak.
Fejlődünk, csak épp visszafelé. De lassan összerakhatunk egy 6 évvel ezelőtti pc-t teljesen új alkatrészekből.
Noha megjelenéskor is teljes élményt ígérnek, ezután is érkeznek még tartalmak.
Legalábbis ezzel érvelt egy ellene benyújtott kereset kapcsán.
Egészen eddig nem érdekelt különösebben, de úgy néz ki, hogy Leonardi DiCaprio és Christian Bale játsszák majd a főszerepeket.
Ez lehet a számos fejlesztés alatt projekt egyike.
Egyszerű plug and play működést tett volna lehetővé, de licencviták miatt nem lett belőle semmi.
Két- és négylábú szörnyetegek gyűrűjében próbálunk életben maradni.
Van egy idővonal a végtelen multiverzumban, ahol az Apple és az Epic Games egy kávé mellett, békés meetingeken oldják meg a problémáikat. Na, ez nem az.
Egy olyan emberről beszélünk egyébként, aki a Blizzard és az Xbox feje volt. A két cégé, amelyiket nem is érdekelhetné kevésbé a fizikai piac.
A Nothing bejelentette, hogy a végéhez ért a támogatási ciklus.
Egy olyan világban, ahol a kedvenceinkhez való hozzáférésünket egy kapcsoló állapota határozza meg, egy pillanat alatt veszíthetünk el mindent.
Változtatni a hozzáállásán persze nem tervez a Meta, de egyelőre nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a mesterséges intelligenciára való átállás.
Szerintünk egy nagyon rossz tendencia újabb mérföldkövéhez értünk el, de kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)