VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! Végre aranylemezre került a sokak által várt Max Payne 2: The Fall of Max Payne! Kérem szépen ez az infó hivatalos, ugyanis a Rockstar Games jelentette be (nem úgy, mint anno a Half-Life 2nél)! Máris lehet készülni, ugyanis Európába október 24-én érkezik a program PC-s változata, azaz még 18 nap van hátra a megjelenésig. Most viszont a konzoltulajdonosok nem jártak jól, ugyanis nekik egészen december 3-ig várniuk kell a progira.
Mint az köztudott, idén decemberben érkezik a Nitro Family elnevezésű FPS PC-re és sok-sok konzolra. Most hogy lassan elkészülnek vele, a készítők úgy gondolták, megér még egy misét a dolog, és belevágtak az egész netesítésébe. Így fog megszületni a Nitro Family Online. Szinte ugyanaz lesz mint az alapjáték, csak szigorúan neten, azaz egy MMOFPS. A Serious Sam motort fogja használni, és jövő tavasszal lát majd napvilágot a boltok polcain.
A Delphieye Entertainment volt oly kedves, és kiadta a Nitro Family-nek azt a videóját, melyet nagy büszkén még az E3-on mutogattak. Maga a cucc egyébként Serious Sam motort kapott és decemberre várható. Akinek van ideje azért kukkantsa meg! Itt bárki elérheti...
Bizonyám, a Haegemonia megalkotói egy eleddig teljes titokban tartott finomsággal jelentkeztek. A mai napon kiderült, hogy űrhajsó sikerjátékuk kiegészítése mellett dolgoznak a Desert Rats vs Afrika Korps nevezetű, szintén stratégiai játékon. Lássunk egy kis részletet a sajtóanyagból: "A valós idejű taktikai játék a második világháború észak-afrikai hadszínterére kalauzol, ahol a játékos nemcsak a Szövetségesek, hanem a Tengelyhatalmak oldalán is megtapasztalhatja az egyedi környezetben dúló csaták hangulatát. A "Desert Rats vs Afrika Korps" gerincét két, összesen 20 küldetésből álló egyjátékos kampány alkotja. A küldetések mindegyike valós, történelmileg is jelentős ütközeteken alapul." A játék egyébként már idén decemberben meg is jelenik, ami szerint a srácok már jócskán az ez utáni projekten is dolgoznak :) Egy pofás kis animot is elcsíphettek róla, ha ide kattantok! Minden további infót itt találhattok meg róla!
A Londonban augusztus 27-29 alatt megrendezésre kerülő, sőt, már javában zajló "ünnepélyen" többek között debütál a Postal 2 multi változata. Amennyiben nem süllyedt el kompja és jelenleg nem a La-Manche csatornát ússza át, kedves Bad Sectorunk is jelen lesz, hogy beszámoljon eme csodáról majd nektek. Addig is elárulnám, hogy a Whiptail Interactive jóvoltából decemberben az egész világon kézhez kaphatják azok az érdeklődők, akik kifizetik az árát a boltban. :) Aki nem ismerné, mindenképp látogasson el a honlapjára!
War of the RingEgy újabb stratégiai játék a tömegből... Igen, így is fel lehet fogni, viszont ennek legalább van egy különleges tulajdonsága is. Ez a legelső stratégiai játék, mely a világszerte is jól ismert Tolkien féle világban játszódik. A Gyűrűk Ura trilógia rajongói már biztosan nagyon várják az alkotást, és nyugodjatok meg, nem igazán tudok róla rossz dolgokat írni. Érdekesség, hogy a játék olyan világrészeket is bemutat, melyek a korábbi tervekkel ellentétben nem kerültek bele a végleges mozifilmekbe. Szóval lesz mit csodálni, az egyszer biztos. Egyébiránt ideális karácsonyi ajándék, mivel már december legelején beszerezhető :)
Egyes források szerint az eleddig biztosnak hitt őszi megjelenési dátuma meginogni látszik a Star Wars: Knights of the Old Republic című "Lukasarc" játéknak. Ugyanis állítólag eltolják a megjelenését egészen decemberig, sőt, az is lehet, hogy jövő év elejéig fajul a dolog... Hát reménykedjünk benne, hogy ez nem így lesz... :(
A TheOneRing.Net jóvoltából nyilvánosságra került 20 kép a Gyűrűk Ura trilógia második részének, a Két Torony c. filmnek bővített változatából, mely november 18-tól lesz kapható DVD-n és VHS-n. A képeken Denethor, Faramir és a bátyja, Boromir látható. A befejező rész, a Király visszatér Amerikában december 17-től, míg itthon 2004. január 8-tól tekinthető meg a mozikban. Update: Ezek a képek a 2 lemezes verzió "Így készül a folytatás: A Király visszatér" 10 perces kisfilmjéből valók, mely augusztus 26-án jelenik meg.
Annak ellenére, hogy eleddig sziklaszilárdan hihettünk a Half-Life 2 szeptember 30-ai megjelenésében, az Amazon kicsit megrezgette azt a bizonyos lécet... Az ő infóik szerint csak december 15-én lát napvilágot a game. Egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Majd meglátjuk mi lesz.
Érdekes, hogy hivatalosan még csak most jelentették be a Second Life nevezetű, csak online játszható PC-s alkotást, hiszen már tavaly decemberben is voltak róla infók. Nah de mindegy, a lényeg, hogy... mi is? Ja igen: a fizetésekről és a gépigényről tudhattok meg mindent, ha ellátogattok ide.
A GameSpot-ra felkerült egy igen érdekes kis sztori. Lényegében arról szól, hogy az NVIDIA nem igazán támogatja a tegnap debütált 3DMark-kot, mint a kor legjobb grafikus tesztprogramját. Ezen kijelentésüket azzal indokolták, hogy a progi nem azon lehetőségeket használja ki, amerre ma halad a játékfejlesztés. A Futuremark képviselője csak annyit mondott, hogy két éves megfeszített munka eredményét láthatjuk, amit szorosan a hardvergyártókkal alakítottak ki (leszámítva, hogy a tesztelésekből az NVIDIA decemberben kilépett...).
A 10-es lista mellett megtalálható ezúttal a decemberi 20-as is, mely nem sok változást mutat... thanx HomelanFed 1. The Sims Deluxe - Electronic Arts 2. The Sims: Unleashed Electronic Arts 3. Harry Potter 2 - Electronic Arts 4. Roller Coaster Tycoon 2 - Infogrames Entertainment 5. MS Zoo Tycoon - Microsoft 6. Backyard Hockey - Infogrames Entertainment 7. Age Of Mythology - Microsoft 8. The Sims: Vacation - Electronic Arts 9. Zoo Tycoon: Marine Mania - Microsoft 10. Warcraft III - V.U.P. 11. Medal Of Honor: AA Spearhead - Electronic Arts 12. The Sims: Hot Date - Electronic Arts 13. Backyard Football 2002 - Infogrames Entertainment 14. Medal Of Honor: Allied Assault - Electronic Arts 15. Dark Age Of Camelot: Shrouded Isles - V.U.P. 16. Backyard Baseball 2003 - Infogrames Entertainment 17. The Sims Online - Electronic Arts 18. Harry Potter & The Sorcerer's Stone - Electronic Arts 19. Backyard Basketball - Infogrames Entertainment 20. LotR: The Fellowship Of The Ring - V.U.P.
Az idei év legelső Top 10-es listája is befutott. Ezek az adatok a december 29 és január 4 közötti időszakot fogják közre. Khm... nem tudom, hogy észrevettétek e, de felkerült a listára a SIms Online :D
1. The Sims Deluxe - Electronic Arts 2. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 3. Roller Coaster Tycoon 2 - Infogrames Entertainment 4. Harry Potter 2 - Electronic Arts 5. MS Zoo Tycoon - Microsoft 6. Warcraft III - Vivendi Universal Publishing 7. The Sims Online - Electronic Arts 8. Medal Of Honor: AA Spearhead - Electronic Arts 9. The Sims: Vacation Expansion Pack - Electronic Arts 10. MS Age Of Mythology - Microsoft2002 december 31-ével a Microsoft teljes mértékben befejezte a Windows 95 operációs rendszerének támogatását. Innentől kezdve sem webes, sem telefonos segítséget nem lehet róla kérni, és már drivereket sem fognak hozzá kiadni hivatalosan. Szóval, a jelek szerint itt az ideje váltani annak, aki még mindig ezt az "ősi leletet" használja :)
Nos, a legfrisebb felmérések szerint Amerikában eképpen fogyatkoztak a PC-s játékok 2002 december 22 és 28 között... Mint láthatjuk, nem sok változás történt az elmúlt hét óta... Illetve de. Az első két játék helyet cserélt :) 1. The Sims Deluxe - Electronic Arts 2. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 3. Harry Potter 2 - Electronic Arts 4. Roller Coaster Tycoon 2 - Infogrames Entertainment 5. Zoo Tycoon - Microsoft 6. The Sims Online - Electronic Arts 7. Age Of Mythology - Microsoft 8. Zoo Tycoon: Marine Mania - Microsoft 9. Warcraft III - Vivendi Universal Publishing 10. The Sims: Hot Date - Electronic Arts
Nos, ugyan a tegnapi napra vártuk, és a Microsoft igen erősen tiltakozott az ellen, hogy meg is jelenne, mostantól mégiscsak letölthető a DirectX 9.0 teljes végleges és publikus változata. Érdekesség, hogy a "termék" oldalát ismeretlen okok miatt lelőtték, magát az .exe fájlt azonban nem törölték a szerverről. Így azt bármikor letölthetitek innen. Ez egyébként csak egy aprócska állomány, mely majd a rendszeredhez igazodva tölti le a szükséges összetevőket... Update: Nos, egyelőre várjatok vele, mert lehetséges, hogy ez mégsem a végleges. Ugyan minden amerikai honlapra kitették, mégis úgy tűnik, hogy ez a December 12-én megjelent RC2... Amint valami biztosabbat tudok, jelentem!
Az év vége felé közeledve sem feledkezhetünk meg az aktuális Top 10-ekről. December 1 és 7 között eképpen alakultak az amerikai PC-s játékeladások... hááát, mit is mondjak, szóval nem javul a helyzet. Ezek tényleg Amerikaiak :D
1. Harry Potter 2 - Electronic Arts 2. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 3. The Sims Deluxe - Electronic Arts 4. Roller Coaster Tycoon 2 - Infogrames Entertainment 5. Backyard Hockey - Infogrames Entertainment 6. Zoo Tycoon - Microsoft 7. Age Of Mythology - Microsoft 8. Zoo Tycoon: Marine Mania - Microsoft 9. The Sims: Vacation - Electronic Arts 10. Medal Of Honor: AA Spearhead - Electronic ArtsAz Adventure Gamers egy érdekes kis cikksorozatot állított össze, melynek a végét pontosan december 31-re időzítették. Ebből megtudhatjátok, hogy az oldal szerkesztői szerint, mely kalandjátékok voltak minden idők legjobbjai! Szerintem kötelező darab a cikk, de rátokbízom, hogy ellátogattok e ide...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)