Nem biztos, hogy örülsz majd annak, ahogy a Hogwarts Legacy kiadója a játékai jövőjét elképzeli
A jelek szerint nem azokat a következtetéseket vonta le a Warner Bros. Games a varázsvilágos akció-RPG sikeréből, amiket kellett volna.
A jelek szerint nem azokat a következtetéseket vonta le a Warner Bros. Games a varázsvilágos akció-RPG sikeréből, amiket kellett volna.
Azonnal beindultak a találgatások, hogy miképpen folytatódhat a Netflix sikersorozata.
Ez pont egy olyan projekt, amiben mindenki szívesen részt vesz.
Mostanában horror és rajzfilmek érdeklik a moziba járókat.
Videóban mesélünk arról, hogyan sikerült a nemrég megjelent Alan Wake 2.
Úgy tűnt, soha nem sikerül már befejezni, de a Peter Jackson által használt technológia segítségével mégis megszülethetett.
Már Kickstarteren is nagyot ment, és utána sem állt meg: a Robbanó cicákat mindenki ismeri, de az alkotók most megmutatják, lehet még fokozni az élményt.
Több mint 400 próbálkozásból sikerült elérni a célt.
Sikerült elég szépen felhergelni a rajongókat a kétes húzással.
A siker hatalmas, ezt követően nem lennénk meglepve, ha jönnének a folytatások.
Olyan filmeseket sikerült találni a Daredevil: Born Again készítéséhez, akiknek volt már közük a Marvelhez.
Anno "alaposan" megkavarta az MCU idővonalát egy dátum a Pókember: Hazatérésben, most ezt sikerült orvosolni.
Ha már a fürdővíz, és a puki-üveg remek üzlet, akkor a hüvelyből érkező sör is tuti siker.
A Meta vezére átcsoportosításokkal támogatná az AI-jal kapcsolatos érdekeltségeit.
Ha valaki a legnagyobb felbontáson szeretné futtatni a Paradox új sikerjátékát, akkor van egy rossz hírünk: egy 4090-es már egy üres pályát is csak szenvedve tud kirajzolni.
Meg van róla győződve, hogy egész életében a kíváncsisága volt a kulcs. A 76 éves Arnold Schwarzenegger elképesztő karriert tudhat…
Jelentős fejlesztéseken esett át a Google Play Games Beta, két sikercímet is beemelve a támogatott játékok listájára.
Egy sikeres műsorral már biztosan szegényebb lesz az Apple TV+ streaming platform.
Összefogtak a Twitch hazai királyai és a magyar Evolvens óramárka, az eredmény pedig kifejezetten mutatósra sikeredett.
Élő adásban próbáljuk ki már a megjelenés előtt a Marvel's Spider-Man 2-t.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)