A Diablo IV world bossok túl erősek vagy túl gyengék?
Vannak, akiknek meggyűlt a bajuk a nyílt világ borzalmaival, emiatt pedig sokan aggónak, hogy Blizzard legyengítheti a szörnyeket.
Vannak, akiknek meggyűlt a bajuk a nyílt világ borzalmaival, emiatt pedig sokan aggónak, hogy Blizzard legyengítheti a szörnyeket.
Ilyen az, amikor tényleg annyit eszik valaki, hogy kipukkad tőle.
Maga a Blizzard főnöke erősítette meg, hogy nem erről van szó, minden úgy működik, ahogy szeretnék. Ez hatalmas váltás a játék eddigi működését tekintve.
Bárki is építette a nyereményjátékhoz összerakott, folyadékhűtéses gamer konfigurációt, reméljük, hogy húzott hozzá kesztyűt.
Ezen a héten az Xbox Free Play Days egy különleges ajánlatot is hozott.
Az elmúlt években a Blizzard mindent megtett azért, hogy mindenki élvezhesse a világ legismertebb MMO-ját. A 10.2 is efelé tesz majd egy újabb lépést.
Már tudjuk mikor, és tudjuk, hogy hova tartunk az aktuális World of Warcraft kiegészítő következő frissítésében.
De végülis ki tudna nemet mondani egy Mortal Kombat RPG-re?
Szeretnénk azt mondani, hogy a cím költői túlzás volt, de tényleg nem lehet játszani ezen a párját ritkító konzolon.
Összeszedtünk pár játékot, amik a Baldur's Gate 3 után, helyett, vagy mellett is remek szórakozást biztosítanak.
Nagyon jó hírt kaptak a soulslike műfaj rajongói, akik egy új kalandnak ugorhatnak neki.
A Blizzard a BlueCheck Ukraine közreműködésével már ki is osztotta a befolyt pénzt a rászorulókat támogató szervezeteknek.
A formula egyszerű: hívd össze a haverokat minden héten, kísérd el őket világmegváltó kalandjaikra, aztán ripsz-ropsz, írd meg a Baldur's Gate sztoriját.
Kisebb-nagyobb frissítésekkel a fejlesztők a Bethesda új IP-jét, összhangban a játékosok visszajelzéseivel.
A D&D ötödik kiadásának legjobb kezdőmudolját még be tudjátok húzni, de már csak alig egy napotok van erre.
Faérun annyi dobozt nem látott még egy helyen, amennyit ez a kalandozó pakolt össze magának.
A CD Projekt RED közzétette az akció-RPG és annak nemrég megjelent kiegészítője, a Phantom Liberty eladási adatait.
Megjöttek a számok, és mint kiderült, bizony nem olcsó mulatság rendbe tenni egy hasra esett AAA címet.
Randy Orton nagyon szereti a felfedezést, a boss harcokat, de a rúnák gyűjtögetését ki nem állhatja. Ezért mással végezteti az ilyen alantas munkát.
A fejlesztők elmesélték, hogy min dolgoztak az elmúlt hónapokban. Az új szezonnal együtt a végjátékot is helyre akarják tenni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)