Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2308

Marvel: Ultimate Alliance - Szuperhősáradat hivatalosan is

Hír | 2006.04.27 21:32

Már korábban is keringtek hírek, hogy a Marvel által megalkotott képregényvilág szuperhősei egy játékban akarnak visszatérni az Activision Marvel: Ultimate Alliance cím akció/RPG-ben, melyben egészen pontosan 140 karakter köszön majd vissza. A hivatalos bejelentéssel együtt érkezett részletekből kiderül, hogy valamivel több, mint 20 karakterrel találkozhatunk, többek között Pókemberrel, vagy Farkassal. A játékban teljesen egyedi játékmenettel találkozhatunk, gazdag környezetben, melyben a csapatunk teljes mértéken módosítható lesz, saját nevet adhatunk meg, saját ikont és módosításaink kihatással lesznek a történetre is. A csapaton belül a játékosnak lehetősége lesz a szintlépést arányosan elosztani az egymással kapcsolatban lévő karakterek között. Az új harcrendszernek köszönhetően a környezet objektumai teljes mértékben felhasználhatóak lesznek, harcolhatunk víz alatt, használhatunk különböző fegyvereket és eszközöket. A Raven Software és a C.B. Cebulski műhelyében készülő játék a konzolokra és PC-re egyaránt ez év végén érkezik.

Play Ten Interactive @ E3

Hír | 2006.04.27 19:35

A Play Ten Interactive is felfedte listáját, ami az idei los angelesi showt illeti. A sorok közt több, eddig kevésbé ismert címet is találhatunk, és nem mellékesen felbukkan egy eddig nem bejelentett alkotás is, amelyről majd az E3-on hallhatunk. Részletek itt, lista alant:

  • Battle for Atlantis
  • The Precursors
  • The Wall
  • White Gold: War in Paradise

  • For Liberty! - A két forradalom

    Hír | 2006.04.27 14:59

    A For Liberty! egy frissen bejelentett körökre osztott stratégiai játék, amely két függetlenségi háborút dolgoz fel. Az egyik az amerikai (1775-1783), a másik pedig a magyar Rákóczi-féle (1703-1711)! A játék ebből következőleg hazai fejlesztés, az 1848 alkotói készítik, ugyanazzal az engine-nel, amit persze menet közben egy kicsit átalakítottak. Nagyszerű marketinggel éppen az amerikai függetlenség napján, július 3-én jelenik majd meg a www.battlefront.com weboldalon, mindössze 35 dollárért. További részleteket itt olvashattok róla.

    Rise of Nations: Rise of Legends GOLD

    Hír | 2006.04.27 06:47

    A Big Huge Games örömteli bejelentéssel szolgált, ugyanis a Rise of Nations: Rise of Legends aranylemezre került. Észak-Amerikában már május 9-én a boltok polcaira kerül az RTS, más régiókkal kapcsolatban azonban egyelőre nincs pontos információ. Addig is azonban már nem kell olyan sokat várnunk, no és van már egy demónk is a játékból. A bejelentés itt olvasható.

    Prey - júliusban!

    Hír | 2006.04.27 06:43

    A When it's done mondatot felváltotta egy pontos dátum, ami a Prey megjelenési dátumát illeti. Nos, bár addig még kell aludni párat, megnyugtató a biztos tudat, hogy a Prey megérkezik júliusban, egészen pontosan annak tizedik napján. A továbbfejlesztett Doom 3-motorra épülő sci-fi FPS megjelenési dátumával kapcsolatos ügyről továbbiak itt.

    [DEMO] Itt Heroes of Annihilated Empires nyílt bétája

    Hír | 2006.04.27 06:40

    Elérkezett a nap, amikor is elérhetővé vált a Heroes of Annihilated Empires című játék bétaverziója, amely immáron szabadon letölthető és kipróbálható. Az RTS-RPG keverék 215 megás "demója" egy küldetés erejéig enged betekintést a játékba. Rendszerkövetelmények ezen az oldalon, a demó pedig alant lokálból:

    [PATCH] The Battle for Middle-earth 2 v1.03

    Hír | 2006.04.26 06:45

    Ahogyan az EA ígérte, meg is érkezett a The Battle for Middle-earth 2 v1.03-as javítása, hozzánk az időeltolódás miatt azonban picit később. A 25 megás patch irdatlan hosszú listába szedett változtatási sorozatot hajt végre a játékon, amelybe egyébként több új pálya is belekerült. Vannak vadiújak és az első részből már ismertek is. Aki kíváncsi a változtatások részletes listájára, avagy letöltené a tapaszt, az erre kattanjon.

    Soccer Fury - őrült foci, online

    Hír | 2006.04.25 18:25

    Az NCsoft bemutatta legújabb PC-s alkotását, amely a vállalat profiljához hűen egy online játszható mű lesz. A Soccer Fury egy árkád akció lesz, amely az utcai futball és a küzdelmek kettősségét egyesítve kerül a képernyőre, ahol 3-3-elleni felállásban játszhatunk majd. Nem lesznek szabályok, korlátok, mindent szabad majd az MMO-akcióban. A játékról további részletek itt.

    Glory of the Roman Empire júniusban

    Hír | 2006.04.25 18:19

    Napvilágra került a Glory of the Roman Empire megjelenési dátuma. A játék mint az már ismert a dicső római kort veszi alapul, feladatunk pedig birodalmunk kiépítése. Ennek megkezdésére egészen pontosan június 16-án nyílik lehetőségünk - ekkor kerül a boltokba ugyanis a Glory of the Roman Empire. Aki nem hiszi, járjon utána.

    Ship Simulator 2006 - tengerre!

    Hír | 2006.04.25 18:10

    A Ligthouse Interactive ma mutatta be Ship Simulator 2006 névre keresztelt játékát. A címből adódóan hajókat irányíthatunk, szimulátorra jellemző környezetben. A Titanictól kezdve a legmodernebb luxushajókon keresztül a partiőrség-féle mentőhajókat is kipróbálhatjuk a játékban. Minden további infó és az első képek itt.

    Prey: Lesz demó, még a teljes változat előtt

    Hír | 2006.04.25 14:25

    Scott Miller, a 3DRealms embere megerősítette, hogy a Prey című FPS kipróbálható verziója a teljes játék megjelenése előtt elérhetővé válik. A demó pontos tartalmáról azonban egyelőre nem nyilatkozott. A Prey egy sötét történettel rendelkező, a Cherokee mitológián alapuló akciójáték. Az önfeláldozás, a szeretet és a felelősség olyan aspektusában mutatkozik meg benne, ahogy az korábban még egy játékban sem volt tapasztalható. A legutóbbi videót pár napja prezentálhattuk nektek.

    Késik a SUN nyílt bétája

    Hír | 2006.04.25 14:21

    A Webzen bejelentette, hogy Soul of the Ultimate Nation (SUN) című online szerepjátékuk nyílt béta tesztje két héttel később, május 15-én indulhat csak. Ennek oka részben az, hogy az új klienshez az átdolgozott koncepció alapján egy sokkal fejlettebb küldetésrendszert mellékelnek, és például helyet kap benne a 'túlélő játékmód' mellett a 'idő támadás' is, amelynél adott idő alatt az győz, aki a legtöbb szörnyet képes megölni. Érdemes megtekinteni a játék nyitó videóját, amely nem véletlenül hajaz egy kicsit a Gyűrűk Ura hangulatára.

    Sztárok hangjai a legújabb X-Men játékban

    Hír | 2006.04.25 14:05

    Hugh Jackman, Patrick Stewart, Alan Cumming és Shawn Ashmore saját karakterük hangját kölcsönzik majd az X-Men: The Official Game című, film alapján készülő videojátékban. Logan/Wolverine, Charles Xavier professzor, Kurt Wagner/Nightcrawler és Bobby Drake/Iceman karaktere tehát nem csak a filmben lesz hiteles. A játék május 16-án jelenik meg, nagyjából egy időben a filmtrilógia befejező részének premierjével.

    [DEMO] StarShift: The Zaran Legacy

    Hír | 2006.04.25 06:40

    Megérkezett a StarShift: The Zaran Legacy demója. A körökre osztott online stratégia kipróbálható verziójában helyet kapott egy offline játszható tutorial, valamint egy LAN-mód, amelynek hála többen is nyúzhatják a programot. A 140 megás demó letöltéséért, és minden továbbiért ide katt.

    WWII Battle Tanks: T-34 vs. Tiger - páncéloscsata

    Hír | 2006.04.24 17:27

    Az IDDK és a G5 Software előrukkolt legújabb projektjével, a WWII Battle Tanks: T-34 vs. Tigerrel. A második világháborús tankszimulátor a szovjet hadseregre alapozva mutatja be a páncéloscsatákat. Ennyi a történet röviden, hosszabban pedig itt olvashatnak az érdeklődők az 1944-es eseményeket alapul vevő játékról, amelyből temérdek kép is érkezett.

    Ghost Recon 3 demó még a héten!!!

    Hír | 2006.04.24 15:18

    Egy GRAW fanok által összehozott kis rendezvényen a Ubisoft bevallotta, hogy egy demó kiadását tervezi erre a hétre, mely a becslések szerint 27-én, vagy 28-án be is következik. A demóban csak egy szingli küldetést kaparinthatunk meg, egyenlőre multi, vagy coopról még nem esett szó. A GRAW-ban te irányítod a Szellemeket, valamint a különleges erőket, felfvértezve az IWS-sel, mikor is feladatod nem más, mint az amerikai elnök megmentése, nukleáris töltetek visszaszerzése, na és persze a fanatikus világuralomra törni vágyók bandájának, vagy kisebb csoportjának legyőzése. Szeretettel várjuk.

    The Battle for Middle-earth 2 v1.03 - holnap!

    Hír | 2006.04.24 07:07

    Az EA rég megígérte a The Battle for Middle-earth 2 v1.03-as, legújabb patchét, amelyről az elmúlt hetekben kiderült, hogy már majdnem kész. A javítás örömmel jelentjük elkészült, és egészen pontosan 25-én, azaz holnap válik letölthetővé. Addig is minden további részlet és bizonyíték itt.

    Heroes of Annihilated Empires nyílt béta

    Hír | 2006.04.22 12:26

    A GSC World bejelentette, hogy április 25-én, vagyis jövő kedden kiadják fejlesztés alatt álló valós idejű stratégiai játékuk, a Heroes of Annihilated Empires nyílt béta változatát, amit bárki szabadon letölthet és kipróbálhat. Cserébe csupán annyit kérnek a fejlesztők, hogy a jobb angoltudással rendelkezők számoljanak be a felfedezett hibákról.

    [MOVIE] Paradise GOLD

    Hír | 2006.04.21 07:46

    Elkészült a Paradise című kalandjáték, a Syberia sorozat megalkotóinak új munkája, és a Ubisoft közleménye szerint már április 26-án a boltokba is kerülhet. Afrikában barangolhatunk egy fiatal lány szerepében, aki sajnos amnéziában szenved. Úgy dönt hát, hogy a kontinens négy különböző elrejtett zugát felkeresi, hogy a múlta után kutasson. A hírt egy új videóval koronázták meg.

    [MOVIE] Dusk-12

    Hír | 2006.04.20 21:27

    A Dusk-12 című FPS-t részletesen majd csak az idei E3-on ismerhetjük meg, azonban ma érkezett a játékból egy videó, valamint néhány kép is. Az akcióban egy elit katonai csoport tagjai vagyunk, és tökéletes katonaként végezzük küldetésünket. Amely egyébiránt nem más, mintsem egy elszabadult, titokzatos vírus okozta mutáció felderítése, amely az emberekből vérengző vadállatokat, gyilkosokat csinált. Aki fel lett csigázva, az erre kattanjon.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)