Overwatch League - hajnalban indul a második szakasz, ezeken a térképeken lesznek a meccsek
Egy hetes szünet után hamarosan indul az Overwatch League Stage 2, ami új játékosokkal, és új térképekkel várja majd a nézőket.
Egy hetes szünet után hamarosan indul az Overwatch League Stage 2, ami új játékosokkal, és új térképekkel várja majd a nézőket.
Két új digitális vállalkozást is indít az Atari, amikhez kitaláltak egy-egy külön kriptovalutát is. A bejelentés után nagyot ugrott a cég részvényeinek értéke, de mi még nem feltétlenül látjuk, mitől lesz sikeres a rendszer.
A pletykák igaznak bizonyultak, amikor a kínai OWL csapat hivatalosan is bejelentette új játékosait a szezon második szakaszára.
A Nintendo beszélt a jelenleg futó projektjeiről, köztük a Mario filmről is, ami egyáltalán nem biztos, hogy ténylegesen el is fog készülni.
Újabb ügyes reklámfogással állt elő a dezodorokat és tisztálkodási szereket gyártó cég.
A ma reggeli órákban ért véget az első szakasz utolsó játéknapja, aminek végén az egyik csapat 100 000 dollárral sétált ki az arénából.
A negyedik Avengers mozi után minden bizonnyal szögre akasztja a kalapácsot, de Chris Hemsworth egy esetleges visszatérést sem zárt ki teljesen.
Donnie Yen minden rajongót szeretett volna megnyugtatni, amikor kijelentette, hogy nem kaszálták el a Sleeping Dogs filmet, sőt.
A Blizzard átdolgozza a kasztrendszert, aminek eredményeképp új skilleket kapunk, és csapatunk tagjai is még inkább egymásra lesznek majd utalva.
Két autós játékot, egy kaszabolósat és egy Assassin's Creedet ad jövő hónapban a Microsoft a Gold előfizetőknek.
David Jaffe már nem dolgozik új játékán, ráadásul a stúdiójának is számos munkatárstól kellett megválnia.
Lezárult az év első CS:GO bajnokságának kvalifikációs szakasza, és már tudjuk, mely csapatok lehetnek ott Bostonban.
Tegyétek le a kaszát, egyelőre nem lehet valódi pénzt költeni a dobozokra, és a játékmenetet sem befolyásolják érdemben.
Baljós felhők gyűlnek az ABC Marvel szériája felett, és egyre inkább úgy tűnik, hogy nem fog második szezont kapni az Inhumans.
A Resistance esemény keretében visszatér a Prop Hunt, jön egy új kaszt, fegyvereket kapunk, és újra játszhatunk Demolition módban.
A GTA Online játékosbázisának jelentős részét alaposan kiakasztotta a játék legújabb játékszere, ami elől gyakorlatilag nincs menekvés.
A Max and Maya című játékban földönkívüliek is vannak, és persze kutyák. Nehéz eldönteni, mennyire kell komolyan venni az OMG játékát, de ha minden igaz, még idén megjelenik.
A zombis-túlélős multiplayer játék fejlesztése új szakaszba ért, ezúttal bepillanthatunk a gameplaybe is.
Az Activision srácai nem fognak éhen halni a következő hónapokban sem, köszönhetően a meglehetősen jól kaszáló FPS címeiknek.
A sorozat hagyományaihoz hasonlóan a Monster Hunter Worldből sem maradnak ki a karakterünk macskaszerű segítői, róluk szól a legújabb kedvcsináló, amivel együtt a második bétakörről is érkeztek infók.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)