A Diablo IV fejlesztői szerint nem kell félnünk a monetizációtól
A Diablo Immortal láttán a rajongók nagyon aggódnak a széria jövője miatt, de a Blizzard igyekezett megnyugtatni a tömeget.
A Diablo Immortal láttán a rajongók nagyon aggódnak a széria jövője miatt, de a Blizzard igyekezett megnyugtatni a tömeget.
Jóval könnyebb lesz a szakszervezetek alapítása, ha a redmondiakhoz kerül az Activision Blizzard.
A Blizzard hosszútávra tervez a Diablo IV-gyel, és a történet sem ér véget a játék befejezése után.
A játékosok tömegével pontozzák le a Blizzard mobilos RPG-jét. A Diablo: Immortal montizációja sokaknál kiverte a biztosítékot.
Többek között erre a kérdésre is megpróbálunk választ adni videós Diablo Immortal tesztünkben.
Persze azért valahol sejthettük, hogy nem marad ki egy vegyes fogadtatású funkció a Diablo IV-ből.
A Blizzard legjobban várt üdvöskéje sem hiányzott az Xbox & Bethesda Showcase-ről.
Az Xbox & Bethesda Showcase során kapott dátumot a Blizzard újdonsága, amely új hőst is villantott.
A PC-s és konzolos játékosokat egyaránt várja a Blizzard a Diablo IV kipróbálására.
Játékosszám tekintetében máris elért egy fontos mérföldkövet a mobilos Diablo.
Jóval olcsóbban is el lehet jutni ennél egy karakter kimaxolásához, de Quin a drágább, és sokkal balszerencsésebb utat választotta.
A StarCraft veteránjai besokalltak, felálltak az asztaltól, és elkezdték felépíteni álmaik RTS játékát, ami ráadásul ingyenesen játszható lesz.
A Diablo széria a gaming világ egyik legkedveltebb klasszikus sorozata, ezért sokan várták lelkesen annak mobilos debütálását. Érkezése végül felemás érzéseket keltett.
Halmozódnak a problémák az újonnan megjelent játék körül.
Természetesen ingyenesen is játszható a mobilos Diablo, de bizonyos fejlesztésekért fizetnünk kell, nem is keveset.
Nem kell tovább várni, bárki elindulhat, hogy elkenje a démonok száját.
Mobilon és PC-n is megjelent a Diablo Immortal, Kaci most az utóbbi platformon esik neki a játéknak.
Hamarosan indulhat a hadjárat a pokol szörnyetegeivel szemben. A felkészülés utolsó óráiban még mindig jönnek fontos infók a Diablo Immortal részleteiről.
Hamarosan tisztújítót tartanak az Activision Blizzardnál, a részvényesek pedig közel sem biztos, hogy újraválasztják a mostani vezetőket.
Nagyon úgy fest, hogy a Diablo Immortal miatt sem mer az Activision Blizzard kockáztatni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)