A Microsoft megadja az Activision Blizzard dolgozóinak, amit akarnak
A vállalat hamar és világosan reagált a Raven Software munkatársainak levelére.
A vállalat hamar és világosan reagált a Raven Software munkatársainak levelére.
A kiegészítő utolsó frissítésének tesztverziójából kiderült, hogy mi vár a Horde áruló vezetőjére.
Hivatalos dokumentumból derült ki, hogy pontosan hol tart most a 70 milliárd dolláros akvizíció.
Kiderült végre, hogy mikor próbálhatjuk ki az Overwatch 2-t, és hogy milyen tartalmakra számíthatunk első körben.
Közelegnek Zul'Aman istenségei, élükön egy bizonyos félkarú, félszemű troll áll.
Fontos újdonságokkal támad a Voyage to the Sunken City, aminek már a megjelenése is kedvezően közel van.
Úgy lőtte be a Blizzard az Overwatch 2 gépigényét, hogy sokan jelentkezhessenek az első próbakörre.
A Blizzard végre megnyitja a játék kapuit a nyilvánosság előtt, fontos részletek derültek ki a PvP-s bétatesztről.
A tavasz mindhárom hónapjára készül valamivel a Blizzard, a Hearthstone játékosait lepi meg először.
Ben Lee 3 és fél év után hagyja ott a máguspókert, és egy titokzatos, új játékon fog dolgozni.
Kerri Moynihan szülei úgy gondolják, az Activision Blizzardnál elszenvedett szexuális zaklatás vezetett lányuk öngyilkosságához.
Az egyik ok, hogy a Microsoft és a Call of Duty kiadója között létrejövő üzlettel Bobby Kotick, illetve a sokat kritizált cégvezetés járna jól.
A mai livestreamben Kaci a World of Warcraft: Shadowlands - Eternity's End újdonságainak fog nekiesni.
Csupán három nappal azt követően indította el a tárgyalásokat a Microsoft, hogy megjelent egy, az Activision botrányát súlyosbító beszámoló.
Elvileg rövidesen távozik a szebb napokat is látott csapattól az e-sportért felelős vezető.
Az idei Super Bowl félidejének sztárfellépője nyolc év után térhet vissza ismét a Call of Duty harctereire.
A World of Warcraft: Shadowlands - Eternity's End végre befut az éles szerverekre, és már nem is kell olyan sokat várnunk rá.
Beszédes állásajánlat bukkant fel a cég karrieroldalán - csak nem készül egy új WarCraft?
Konzolos kiadásról egyelőre nem esett szó, de Phil Spencernek komoly tervei vannak az Activision Blizzard portfólióval.
Megnyugtatva az Activision Blizzard felvásárlását potenciálisan elgáncsoló szervezeteket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)