Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1034

Két világ, egy borító - José del Nido

Hír | 2006.06.20 08:05

A ZUXXEZ Entertainment bejelentette, hogy a Two Worlds című szerepjáték borítójának fő témáját José del Nido, a híres és elismert fantasy művész készíti el. Ez azért nem annyira meglepő, hiszen az úriembert a ZUXXEZ alkalmazásába vette nem is olyan rég. Egyébként számos könyvet írt pályafutása alatt, emellett több magazint és könyvet is illusztrált (John Sinclair, Professor Zamorra), illetve a Reality Pump által fejlesztett Earth 2160 című stratégiai játék munkálataiból is aktívan kivette a részét. A Two Worlds megjelenése idén a harmadik negyedévben várható.

[MOZi] Digitális csipke Scarlett O'Hara ruháján

Hír | 2006.06.19 15:29

A klasszikus filmek fizikailag sérülékeny értékek, de a HP és Warner Bros. Motion Picture Imaging által kidolgozott új, automatikus filmhelyreállító rendszer megőrizheti őket a jövő generációi számára. Egy jókora karcolás keresztezi Scarlett O'Hara arcát, vörös folt takarja a nagyhangú Robin Hoodot, és fehér foltok pettyezik King Kongot miközben felmászik az Empire State Buildingre. A klasszikus mozifilmek sérülékeny kincsek. Vonzzák a port, könnyen karcolódnak, gyakran zsugorodnak és fakulnak, sokféle módon romlik a minőségük az idők során. "A leghíresebbeket alkalomadtán precíz kézimunkával restaurálják," - mondja Qian Lin a HP Labs-tól, "de több ezer régi film van az archívumokban szerte a világon, és csak nagyon kevés állítható helyre ezen a módon, mert a módszer nagyon drága.". A megőrzésük komoly feladat az olyan Hollywood stúdióknak, mint a Warner Bros., amely több ezer más klasszikus alkotás között az Elfújta a szél, a King Kong és a Robin Hood tulajdonosa. Tovább >>

RoboCup - foci-vb robotokkal, most!

Hír | 2006.06.15 18:34

A jelenleg is zajló futball-világbajnokság mellett Németország egy másik világeseménynek is helyet ad, noha ez nem tekint vissza akkora múltra. A RoboCupról van szó, amelynek keretén belül több mint 400 csapat robotjai küzdenek egymás ellen, futballban. Ők is tudnak lőni, passzolni, cselezni, és még futni is.

A Brémában zajló rendezvény az idei hét végén ér véget. Összesen 36 ország lelkes versenyzői csatáznak egymással és robotjaikkal, amelyeket mint négylábúakat, vagy mint kétlábú humanoidokat nevezhettek. A versenyhez illően a kommentátorok is robotok. Nem is akármilyenek, ugyanis a híresztelések szerint még a szabálytalanságok okát is megmagyarázzák. Az alábbi képen egyébiránt egy kétlábú változat díszeleg, amely jól láthatóan egy HP HX4700-ra épül.

[MOVIE] Sid Meier's Railroads!

Hír | 2006.05.31 11:55

A Railroads E3-as videóját már megtekinthették, akik nagyon akarták, de mostantól lokálból is letölthető a matéria. Az úriember igen híres az alkotásairól, úgyhogy a vonatozós móka is jónak ígérkezik. Alant tölthető az animáció.

A Microsoft felvásárolná az eBay-t

Hír | 2006.05.29 21:44

Olyan pletykák rebbentek fel, melyek arra engednek következtetni, hogy a Microsoft felvásárolná az online aukcióról, illetve a Skype megszerzéséről híres eBay-t. Több forrás is megerősítette, hogy a szoftveróriás beépítené az eBay szolgáltatásait az MSN portálba, ezzel is növelve esélyeit a piacvezető Google-lel szemben. Állítólag a tárgyalások már régebb óta zajlanak, azonban az utóbbi hetekben egy kicsit lecsillapodtak, félve az esetleges trösztellenes perektől. Tudni kell azonban, hogy a Yahoo! is erősen érdeklődik az eBay iránt, nem mintha ez gátolná a Microsoftot, sőt. A cikket teljes terjedelmében itt olvashatod el.

The Lost - PC-re is eljövend! #2 - Immár hivatalosan!!!

Hír | 2006.05.22 20:04

Nos azt már tudtuk, hogy a népszerű tévésorozatból a Lostból játék is készül, ám nem történt semmiféle hivatalos bejelentés a mai napig. A Ubisoft a világ egyik legnagyobb játékkiadója bejelentette, hogy az Emmy-díjas Lost című sorozatból az ő műhelyükben készülhet el annak PC-s és konzolos adaptációja. A munkálatokat a Ubisoft Montréal stúdiója végzi, melynek a Prince of Persia sorozatot is köszönhetjük, a fejlesztés pedig a tervek szerint 2007-re be is fejeződik. "Van szerencsénk Bryan Burkkel együtt dolgozni, az egyik legnagyobb hollywoodi producerrel, valamint a Touchstone Televisionnel," mondta Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója. Továbbá hozzátette még, hogy egy ilyen híres sorozat adaptációjának elkészítése tényleg nagy megtiszteltetés számukra.

[OST] The Da Vinci Code

Hír | 2006.05.16 12:55

A Ron Howard regényén alapuló filmből készülő játék is a The Da Vinci Code címet kapta, és napokon belül meg is jelenik - lévén a film bemutatója is most csütörtökön lesz. A mozi számára a híres Hans Zimmer (A Gladiátor, Madagaszkár, Artúr király, Az utolsó szamuráj, Hannibal, Mission Impossible II, A sólyom végveszélyben, stb.) szerezte a zenéket, ám a játékban a Winifred Phillips díjnyertes zeneszerző által komponált dallamok lesznek hallhatóak. A hölgy által megalkotott zenék a filmhez hasonlóan főleg kórusbetétekkel tarkítottak, amit felturbózott modern hangzásvilággal. A játék honlapján már meg is hallgathatjátok az egyik fő témát.

[MOVIE] E3-as helyszíni videók

Hír | 2006.05.13 09:48

A Firingsquad csapata csinált két nagyon jópofa videót: ezeken az idei E3 történéseit szemlélheted meg, némi booth vizslatással, híresség mutogatással, és játékbevágásokkal természetesen. Még egy, eddig sosem látott érdekességet is sikerült beszerezniük: néhány emberke siklóernyővel kiugrott az E3-as Convention Center fölött - természetesen kameráztak, így most madártávlatból is láthatjuk a helyszínt. Tudom, nem kapcsolódik játékhoz, de fííííling :) Az egyik videót itt, a másikat pedig itt találhatjátok meg. 24 rajongóknak is érdemes megnézniük, mert hasonlóképpen van vágva, mint a sorozat :)

Lázadnak az E3-as csajok?

Hír | 2006.05.12 16:44

Bizony-bizony az E3-on is egyre erősebb szabályok uralkodnak. Még a rendezvény előtt az ESA bejelentette, hogy a rendezvényen felvonuló gyönyörű hoszteszek nem lehetnek lenge öltözékben, tehát kitiltották a bikinit. A szabálysértőket pedig súlyos 3000$-os büntetéssel fenyegették. Ám megtörtént a baj, ugyanis két leányzó nem hagyta annyiban a dolgot és egy kis tiltakozást szerveztek a rendezvény helyszíne előtt. Az egyikőjüknél lévőn táblán fel is tüntették nemtetszőségük tárgyát, "E" kategóriába sorolva mindenkiért. A lányok egyébként az intellivisiongear.com által lettek felkérve arra, hogy az E3 utáni partijukat népszerűsítsék, híreszteljék az E3-on összegyűltek számára. Egyikőjük, Niki Nicholson elmondta, hogy csak egy kis mulatságot akarnak. Örömmel hallják, ha valaki szembe fordul az új szabállyal, hiszen az csak a felnőttekre érvényes szabály. Azonban a helyi biztonságiak nem hagyták annyiban a dolgot és a helyszínről való távozásra szólították fel őket. Mikor az indokot kérdezték, egyszerűen annyit felelt az őr, hogy el kell menniük. Az pedig köztudott, hogy Amerikában szabadon lehet tiltakozásokat szervezni, amennyiben az nem okoz zűrzavart. Később már a biztonsági őr szívesen elmondta, hogy mi volt az indok: "A biztonsági kamerán láttuk őket, nekem pedig azt mondták, hogy el kellett tüntetnem őket."

Bezárta kapuit a Rockstar Vienna!!!

Hír | 2006.05.11 22:58

Az E3 leple alatt derült fény a hírre, miszerint a Rockstar bezárta az Ausztriában található Rockstar Vienna stúdióját, mely a GTA xboxos átiratáról híres, mely esemény bekövetkeztével mintegy 100 alkalmazottat kellett elbocsátaniuk. Egy Blog üzenetből kiderül, hogy egy lelkes alkalmazott, Jurie Horneman reggel még éppen munkába igyekezett, ám a kapunál már a biztonságiak várták, akik felvilágosították, hogy a Take-Two azonnali hatállyal bezáratta a stúdiót. Az eseményt követte ezután a 2K Salt Lake Cityben található Indie Built Studio bezárása, mely arra enged következtetni, hogy a Take-Twonak nem nagyon jönnek össze a konzolos átiratai, azonban fenn áll a lehetősége, hogy egyszerűen csak változtattak üzletpolitikájukon és ennek következményei a bezárások. Na majd meglátjuk mik lesznek a következő lépések.

[MOVIE] Heavy Rain - Sírj a válogatáson!

Hír | 2006.05.11 21:16

A minap számoltunk be a Heavy Rain névre hallgató titokzatos projektről, amely az Indigo Prophecy, vagy más néven Fahrenheit fejlesztőinek (Quantic Dream) új alkotása lesz - bár egyelőre csak egy techdemóról beszélhetünk. Ahogy azt akkor ügyesen megjósoltam, most meg is érkezett a teljes videó, ami a demó képességeit mutatja be. Végignézve annyit mondhatok, hogy bizony van még hova fejlődnie a számítógépes grafikának és animációnak, hisz ez is nagyon távol áll még a valódi színészek nyújtotta teljesítménytől, de az is biztos, hogy leesik az állunk, ha ilyet látunk majd a játékokban - pedig ez már nincs is olyan messze. Apropó áll: a néni nem a szépségről híres, talán kicsit nagy az álla? :)

Négy ingyenes MMO-val rohamoz az NCsoft

Hír | 2006.05.11 19:57

Az MMO-iról elhíresült NCsoft igen nagy erőkkel képviselteti magát az idei E3-on. A cég nagy játékai úgy kell elképzeljük, hogy ingyenesek lesznek. Nem kell majd megvennünk a játékokat, szabadon letölthetőek lesznek. Havidíjat sem kell fizetnünk, olyan sem lesz. Egy dolog lesz csupán, amolyan "fizessatovábbitartalomért" dolog, amely lényegében annyit tesz, hogy amennyiben a játék minden elemét szeretnénk élvezni, fizetnünk kell némely tartalomért. Azonban még ez is igazán kedves és nemes gesztus. A négy delikvens nem mellesleg a Dungeon Runners, az Exteel, a Soccer Fury és a SmashStar. Az ügyben további infók itt.

[MOVIE] Stranglehold!

Hír | 2006.05.08 21:47

Megérkezett a Stranglehold E3-as videobemutatója is. A játékról nemrég derült ki, hogy PC-re is elkészül, s egyébként annyit érdemes tudni róla, hogy a híres akciófilm-rendező, John Woo segédkezik a fejlesztés során, ami már önmagában garanciát jelenthet. Mostanában amúgy is hiány van a Max Payne szerű lövöldözős alkotásokból, úgyhogy ez a gyöngyszem igazi szórakozást jelenthet a műfaj szerelmeseinek.

Bionicle Heroes - hamarosan PC-n is

Hír | 2006.05.05 06:38

Az Eidos Interactive bejelentette legújabb címét, amely Bionicle Heroes névre hallgat. Ebből eredendően könnyen kikövetkeztethető - és valóban! -, hogy a híres LEGO-sorozatról van szó. Ezt veszik ugyanis alapjául a Bionicle Heroes című játéknak, amely állítólagosan a valaha volt legizgalmasabb-és akciódúsabb LEGO-hőseket hozza el a képernyőkre. Az akciót még időn őszre ígérik. Továbbiak, valamint az első kép itt.

Ingyenes a Napster, de csak online

Hír | 2006.05.02 14:02

A Napster.com című híres zeneletöltő-oldal ingyenessé vált. De szép is lenne :) A teljes történet szerint a Napster ingyenessé vált a napokban, valamint bővült két új szolgáltatással is. Mától bárki szabadon meghallgathatja kiválasztott zenéjét a Napster oldalán. Azt azonban nem töltheti le, vagy mentheti el; tehát csak online hallgathat muzsikát. Egy kiválasztott számot viszont mindösszesen csak ötször, ugyanis az ötödik alkalom után a rendszer 99 cent befizetésére kötelez. Arról is gondoskodtak, hogy ne ügyeskedhessenek a fájlokkal. Az ingyenes zeneszámok egy speciális, flashalapú formátumban lesznek kódolva, amelyek kizárólag a Napster beépített lejátszójával szólalnak meg; és nem menthetőek PC-re vagy más eszközre. Aki viszont az ingyenes lehetőségek után szeretné megkaparintani a fájlokat, annak havi 10 dollár ellenében erre lehetősége nyílik; valamint felhasználójává válhat az új Napsterlinks és Narchive fedőnévre keresztelt szolgáltatásoknak is. Irány a Napster.com!

Caesar IV

Hír | 2006.04.26 08:26

Biztosan sokan emlékeztek az Impressions korabeli városépítős játékaira, melyeknek egyik leghíresebb darabja a Caesar IV volt. Bár a Sim City sorozat ismertebb volt, az Impressions mégis sok olyan elemet alkalmazott, amellyel felülmúlták a Maxis játékait.

[MOZi] Újabb Tomb Raider film készül!

Hír | 2006.04.22 12:50

Bizony, kedves feleim, a jelek szerint Angelina Jolie harmadszor is belebújik Lara Croft bőrébe (milyen jó bőr is az :)), sőt, egyes híresztelések szerint a jelenleg gyermekét váró színésznő már megkezdte az edzést, hogy a szülés után hamar visszanyerje alakját. A játékszéria a legutóbbi résszel újra a minőségi alkotások sorába került, ám az eddigi két film kritikai visszhangja nem volt túl fényes. Talán az új érkező itt is megtöri a jeget? Én kétlem, de még bármi történhet... Jolie neve egyébként felreppent több, jövőre tervezett folytatás mellett, például Robert Rodriguez zseniális Sin City-jének második (a 'Dame to kill for' című epizódban alakítaná Ava szerepét - aki olvasta a képregényt, szerintem egyetért velem abban, hogy teljesen megfelel erre a szerepre), és a George Clooney főszereplésével készített kaszinórabolgatós Ocean's sorozat harmadik, Ocean's Thirteen névre keresztelt epizódjánál.

[MOVIE] The Movies: Stunts & Effects

Hír | 2006.04.21 08:05

Megérkezett a The Movies kiegészítőlemezének új videója, amelyben Crash Dummy, a híres, vagy feltörekvő sztárjelölt egyik átlagos reggelét szemlélhetjük meg, miközben épp egy szerepmeghallgatásra érkezik a stúdióhoz. A kiegészítő június elején érkezik a boltokba.

Disciples III: Renaissance - és most, a folytatás

Hír | 2006.04.14 19:49

A Strategy Frist és az Akella közös bejelentést tett a mai napon, melynek értelmében megerősítik a Disciples III: Renaissance fejlesztését, és előbbi cég által történő világszerte bekövetkező kiadását. A híres sorozat legújabb részéről túl sok érdemi információ egyelőre nem érhető el, azonban van pár kép, és némi anyag, amely boldogíthatja a rajongókat. Ezekért ide katt.

[MOVIE] Night Watch

Hír | 2006.04.13 10:49

Újabb videó került ki a Naval Interactive műhelyében készülő Night Watch című RPG-ből. A játék egy körökre osztott stratégia lesz, melyet a Silent Storm 2-3. részének motorjára építettek, a történetet pedig a híres orosz író Lukyanenko népszerű regénye hozta, mely szerint egy modern fantázia világba kerül el a játékos. A játék terjesztését a CDV Software Entertainment USA vállalta magára, melyről további részletek itt találhatók, a filmet pedig alant tölthetitek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)