Csak egyjátékos mód, DLC és mikrotranzakció nélkül? Van ilyen!
A Vampyr fejlesztői nem tartanak a trendekkel, és siker esetén inkább egy folytatást hoznának ki, mint extra DLC-ket.
A Vampyr fejlesztői nem tartanak a trendekkel, és siker esetén inkább egy folytatást hoznának ki, mint extra DLC-ket.
A PS4-es változat megjelenési dátuma mellett az is kiderült, milyen előrendelői extrákat kapnak azok, akik a Sony platformján fizetnek be a játékra.
A katonánk felszerelésének alakításán túl még egy Divisions rendszer is bekerült a játékba, ami további extra képességeket kínál.
Nem hagyta válasz nélkül a stúdió a 30-40 százalékos extra terhelésről szóló pletykákat. Elmondásuk szerint a védelemnek ehhez semmi köze.
Akinek már megvan a Wolfenstein II, az észrevehette, hogy van egy visszaszámláló Vault ajtó a menüben. A hírek szerint extra meglepetések lesznek mögötte.
A Dominator Airflow Platinum RGB-s verziója extra hűtést és megjelenést kölcsönöz.
A Ubisoft extra védelemmel szerelte fel az egyébként sem gyengéd Denuvot, ami valóban védi a játékot, de egy csoport szerint ennek komoly ára van.
Vannak, akik teljes egészében bojkottálják a mikrotranzakciót, másoknak örömet okoz, ha egyedi, különleges ruhákba öltöztethetik karaktereiket, megint mások pedig csak akkor hajlandóak fizetni, ha játékidőt kapnak a pénzükért. Te melyik táborba tartozol?
A játék nagyon limitált gyűjtői kiadásába tettek még egy rakás extrát, például 12 hónap PlayStation Plust.
A season pass tartalmaz olyan extrákat is, amik már a játék megjelenésének napján elérhetővé válnak.
Rengeteg kozmetikai cucc mellett néhány térképet is átdolgoztak a fejlesztők, és beépítették a régóta várt LAN lehetőséget.
A Capcom bejelentett három Marvel hőst és egy különleges harcost, akiket majd extra tartalom formájában szerezhetünk be.
A Nintendo Direct japán változatában volt néhány extra, például a Phantasy Star Online 2, ami meg fog jelenni Switchre is.
Egy nagyon pici extra infót tudtunk meg a Nintendo fejlesztőitől a következő Mario kapcsán. Legalább képből sok van.
Néhány igen menő extra külső közül választhatnak majd azok, akik előre bizalmat szavaznak a következő Marvel vs Capcom játéknak.
Akinek eddig kimaradtak volna a Playdead borongós platformerei, most egy dobozos kiadásban szerezheti meg a Limbót, az Inside-ot és néhány gyűjtői extrát.
A Sound of Thrones - Symphonic Live koncerten a Trónok harca sorozat legjobb zenéit hallgathatjátok meg nagyzenekari előadásban.
Októberben világszerte elindul a Monster új promóciója, melynek keretében azok, akik energiaitalt vesznek, extra játékbeli tartalmakat kapnak, és nyereményjátékban vehetnek részt.
A Bungie új játéka még meg sem jelent, de úgy tűnik, hogy már tudjuk, milyen extra tartalmakra számíthatunk a későbbiekben.
A Bethesda tartalomszállító platformja elstartolt PC-n, a Creation Club segítségével számtalan kisebb-nagyobb extrával toldhatjuk meg a játékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)