Előkerült a Mortal Kombat film hivatalos logója
Az érkező Mortal Kombat rebootról még mindig nagyon keveset tudunk, így már az ilyen apróságoknak is nagyon örülünk.
Az érkező Mortal Kombat rebootról még mindig nagyon keveset tudunk, így már az ilyen apróságoknak is nagyon örülünk.
Ez azt jelenti, hogy a Warner Bros. blockbustereit akár otthonról is nézhetjük majd.
Példátlan, de érthető lépésre szánta el magát a Warner Bros: minden 2021-es újdonságát felteszi az HBO Max-ra is, ahogy a mozik elkezdik adni őket.
Amber Heard is visszatér majd az Aquaman 2-ben, legalábbis a jelenlegi tervek szerint, de a közönség tiltakozása egyre hangosabb.
Az egyik színész osztott meg egy képet a forgatásról Instagramján, a mellékelt posztból pedig arra lehet következtetni, hogy a munkálatok a célegyeneshez közelednek.
Patty Jenkins kibővítené a DC filmes univerzumát a népszerű karakterhez kapcsolódó történettel.
Deppnek azután kellett elhagynia a projektet, hogy elvesztett egy sajtópert, de a Warner Bros. már meg is találta a következő Gellert Grindelwaldot.
George Clooney egy interjúban beszélt karrierjéről, amikor pedig az 1997-es képregényfilmhez ért, magára vállalata a mozi kínosan gagyi mivoltának jelentős részét.
Akár Christopher Lambert kinézetével és hangjával is felruházhatjátok Raident.
A Warner Bros. úgy döntött, hogy a több mint egy éves halogatás után most már mindenképp moziba küldik a filmet, a megjelenést azonban az HBO Maxszel is megtámogatják.
Gotham bohócának egy megviseltebb kiadása fog felbukkanni Zack Snyder újrakevert filmjében.
2021-ben újraélhetjük a gyerekkorunkat, érkezik az új Tom és Jerry film, ami ezúttal élőszereplős alapokat mixel animációval.
James Gunn összeáll az akciósztárral a jövő évben érkező Suicide Squad reboothoz - illetve a fene se tudja, mi lesz ez, folytatás vagy újragondolás.
A film egyik producere, Todd Garner szerint még a forgatással sem végeztek, de nem ezért nem fog összejönni a januári premier.
Kezdenek felpörögni az események a harmadik Legendás állatok-mozi körül, könnyen lehet, hogy megtalálták Johnny Depp utódát.
Johnny Depp nélkül sem áll le a Legendás állatok széria, és már azt is tudjuk, mikor érkezik a folytatás
Ráadásul nem ez az egyetlen rossz hír a Harry Potter világában játszódó harmadik előzményfilmmel kapcsolatban.
A Mortal Kombat 11 Ultimate új gameplay videóját brutális jelenetekkel pakolták meg.
A tervek szerint még idén életbe lépnek a változások a Middle-earth: Shadow of Mordorban.
Határozatlan időre elhalasztották Lara Croft újabb mozis kalandját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)