Resident Evil 2 - fekete-fehérben nemcsak rémisztőbb, de hangulatosabb is a játék
Egy DLC-nek köszönhetően egy csapásra klasszikus horrorfilmet varázsolhatunk a remake-ből.
Egy DLC-nek köszönhetően egy csapásra klasszikus horrorfilmet varázsolhatunk a remake-ből.
Jövőre köszönthetnek be a DDR5-ös memóriák, azonban az SK Hynix már a DDR6-os modulokat is fejleszti.
Olyan céget vásárolt fel a Samsung, amelynek 10x-es optikai zoomtechnológiát köszönhetünk - vagyis megint szintet léphet a mobilfotózás.
Az Epic Games egy új frissítéssel tervezi bevezetni az újdonságot, aminek köszönhetően sokkal átláthatóbbak lesznek a lootot tartalmazó lámák egy része.
Úgy néz ki, a BioWare teljesíti a rajongók kívánságát, akik ennek köszönhetően kapnak egy vadonatúj területet.
2018 utolsó negyedévében a TSMC az árbevételének legnagyobb részét már a 7 nm-es chipek gyártásának köszönhette.
A klasszikus 80-as évekbeli rajzfilm adaptációját ugyanazok jegyzik majd, akiknek a Marvel filmes univerzumának első sikerét is köszönhetjük.
Online kiegészítést kapott az Egosoft játéka, ami feldobja egy kicsit az űrkalandot.
Ha valakinek kimaradt a Konami legendás Silent Hills demója, amiből aztán nem lett semmi, az most kipróbálhatja PC-n az élményt. Már amíg az ügyvédek be nem csengetnek.
A nagy koccintások, üdvözlések, ölelések közben a Quantic Dream azért csak becsusszantott egy gyanús sort a köszöntőjébe.
A beköszönő videó után nem sokkal már az egymillió feliratkozót ünnepelték, de hamarosan megvan a következő mérföldkő.
A stúdió remek évet zárt, köszönhetően a battle royale őrületnek. És igen, jól olvassátok: profitról van szó, nem bevételről.
A kreatív módnak köszönhetően egy újabb elképesztő rajongói alkotást csodálhatunk meg.
Mindezt a Sunny Cove architektúrának és a Gen11-es integrált grafikus vezérlésnek köszönhetik majd a 10 nm-es CPU-k.
Ha siettek, akkor egy zseniális kalandjáték lehet a tiétek a GOG-nak köszönhetően.
Kiderülhet, hogy valójában kinek köszönheti erejét a csapat - egy ízelítőnek szánt kép legalábbis erre enged következtetni.
A harmadik epizód főtémájából is meghallgathatunk egy darabkát. A dalt ezúttal is Hikaru Utadának köszönhetünk, viszont most Skrillex is rásegített kicsit.
A CD Projekt RED és a Capcom együttműködésének köszönhetően a The Witcher sorozat főszereplője újabb szörnyeket kaszabolhat le.
Jövőre végre elindul a 10 nm-es korszak az Intelnél, de gyorsan beköszönt majd a 7 nm-es is, az újabb technológia fejlesztései jól haladnak.
Az új animét ugyanaz a stúdió készíti majd, amelynek a korábbi Stand Alone Complexet is köszönhetjük, úgyhogy mindenképp érdemes lesz tenni vele egy próbát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)