Figyelem: kiszivárogtak az Etele App felhasználóinak adatai
Először a NordVPN, később pedig maga az Etele Plaza is értesítette a klienseket.
Először a NordVPN, később pedig maga az Etele Plaza is értesítette a klienseket.
Új szivárgások árulkodnak az Apple első összecsukható készülékéről, melyhez a Samsung szolgáltatja a kijelzőt.
Ha igazak a szivárgások, a Sony nem viccel, viszont ez az árakon is meg fog látszani.
Annyira ki vagyunk éhezve bármilyen infóra a Naughty Dog projektjéről, hogy már mindent befalunk.
Ha hihetünk a szivárgásoknak, akkor a legendás stratégiajáték az összes kiegészítőjével együtt ingyenes lesz a jövő héten.
A Google augusztus 20-án mutathatja be a megújult okosóráját.
Képek és szöveges anyagok kerültek elő a belsős alfából, melyek mind nagy előrelépések sebes tesztelését mutatják.
A Discord-szervert az önkéntesek kommunikációjának megkönnyítésére hozták létre, de most hivatalosan is lelövik az elmúlt időszak szivárgásai miatt.
Ha minden igaz, az utolsó fejezetet szinte teljesen át kell dolgozni.
Szivárgások árulkodnak a kártya teljesítményéről.
A hivatalos bemutató még relatíve messze van, de már szinte mindent tudunk a kínai órás következő nagyágyújáról.
Ha igazak a szivárgások, akkor a következő évek mindegyikében átalakul egy kicsit majd az iPhone.
Egy hibásan beállított szerver miatt védtelenül maradt egy gigantikus adatbázis, amelyben Apple-, Meta-, Google- és Microsoft-fiókok adatai is szerepelnek.
A szivárgások szerint a 2K egy kis noszalgiával igyekszik majd megtolni a hamarosan érkező film kampányát.
A Riot hivatalosan is megerősítette a mobilos verzió érkezését, de egyelőre csak Kínában tesztelik azt.
Úgy látszik, az X-Men történetek egyik legjellegzetesebb ellenlábasai is tiszteletüket teszik majd.
Várni kell még rá, mindenesetre már most nagyon izgalmasan hangzik.
Talán egy teljesen új készülékről van szó, egyelőre keveset tudni.
A legújabb szivárgások szerint a Ubisoft minden korábbinál magasabb sebességre kapcsolt.
Igaznak bizonyultak a korábbi szivárgások.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)