Egy focista súlyos sérüléséből próbálnak pénzt csinálni a FIFA Ultimate Team játékosok
Fejsérülése után a Hull City játékosával voltak tele a sporthírek, naná, hogy valakik azonnal megpróbáltak egy kis virtuális valutát kisajtolni a dologból.
Fejsérülése után a Hull City játékosával voltak tele a sporthírek, naná, hogy valakik azonnal megpróbáltak egy kis virtuális valutát kisajtolni a dologból.
Lehet még fokozni. Egy streamernek két óra kellett a Dark Souls III teljesítéséhez, és mindenféle páncélzat nélkül, teljes épségben jutott el a játék végéig.
A színész lábtörése miatt hetekre leállt a forgatás, ez azonban nem hátráltatta a filmet, sőt, így sikerült mégjobbá tenni.
Emlékeztek még Han Solo lábtörésére? Komoly következményei lettek.
A nemrég leleplezett Star Wars-ihletésű páncélzat nem csupán hihetetlenül jól néz ki, hanem mivel valódi fegyvergyártók segítségével készült, akár néhány komolyabb sérüléstől is megvédhet minket.
Milla Jovovich dublőrjének egyik karját amptuálni kell, egy másik stábtag pedig belehalt sérüléseibe a Resident Evil: The Final Chapter forgatásának utolsó napjaiban.
Hai Lam, a Cloud9 nevű profi League of Legends csapat kapitánya egy csuklósérülés következtében kénytelen volt idejekorán visszavonulni. De nem ez az egyetlen ok.
Az egy dolog, ha valaki Rock Band vagy Guitar Hero közben okoz magának sérülést, de ha mindez a Candy Crush Saga két pályája között történik, érdemes elgondolkozni az élet dolgain.
Egy angol lap értesülései szerint Han Solo sérülése hat hónapra kényszeríti ágyba a színészt, ami miatt felborulhat az egész film.
Erős Happy Tree Friends utánérzésünk van a Loadout: Good Clean Fun minap érkezett videója miatt. Megtekintés csak saját felelősségre!
Cheon "Promise" Min-Ki komoly sérüléseket szerzett, miután leugrott egy 12 emeletes épület tetejéről, és kómába került. A srác egy olyan csapatban játszott, aminek vesztenie kellett.
A biztonság újabb fokozata válik elérhetővé a Corning következő üvegével - karcok és sérülések kizárva!
Pénteken teljesen szétverhetjük egymást, de nyolc napon túl gyógyuló sérülések nélkül!
Ha évtizedekkel ezelőtt összeszedtünk valami komoly betegséget, sérülést joggal pályázhattunk egy faragatlan fejfára.
A Sudden Strike 3 Arms for Victory közelgő kiegészítője minden eddiginél realisztikusabb sérülésmodellt ígér.
A Nintendo Wii megjelenésével a betört televíziókról és súlyos sérülésekről szóló hírek is megjelentek, ám ki gondolta volna, hogy nem ez a konzol volt minden idők legveszélyesebb játéka?
Befutott egy csomag friss videó a The Creative Assembly gondozásaiban készülő Medieval 2: Total War című játékból. A játéknak köszönhetően a játékos az európai történelem legfordulatosabb és legvéresebb korába repülhet vissza, ahol saját seregeit majd győzelemre vezetni, akár a Szent Földön is, valamint még az amerikaik megjelenése előtt össze kell csapni a rettenthetetlen aztékokkal is. A játék felturbózott grafikával büszkélkedik, melynek köszönhetően lenyűgöző tájakon járhatunk, valamint akár 10,000 dinamikuk karakter is megjeleníthető egyszerre. Helyt kapott egy teljesen felfrissített multiplayer mód is, amelynek köszönhetően hatalmas csaták vívhatók, egyszerre akár 200 egységgel, emellett felfedezhetőek lesznek új harci eszközök és fegyverek, valamint egy nagy részletességű épület sérülési modell is. A pakkot alant tölthetitek is lokálból.
Kellemes reggelt mindenkinek. Sajnos munkanap, az E3-nak vége, az idő rossz, úgyhogy érdemes akár nagyítóval is kutatni a mai jó dolgok után. Hogy az E3-ra visszakanyarodjunk, úgy tűnik néhány trailer még csak előkerül a showról. Addig is:
| A férfi bemegy - sürgető érzései támadván - egy nyilvános WC-be. Nagyot sóhajtva végzi a dolgát, amikor egy "jótékony" mosollyal átnéz a másik piszoárhoz. Látja, hogy a mellette állónak 2 sugárban folyik... - Hogy csinálja ezt, ember? - kérdi. - Ne is kérdezze. Repeszt kaptam a háborúban, ez maradt vissza. Másnap ismét letéved ugyanoda. Most már szétnéz. Mellette 5 sugárban célozza a piszoárt egy férfi. - Hogy csinálja? Hát maga is...? - Háborús sérülés - mondja a szomszéd. Harmadnap csak azért is lemegy a WC-be. Kiszúr egy férfit rendőrruhában, aki 15-20 sugárban célozza a piszoárt. - Tudom, ne is mondja! Repeszt kapott a háborúban! - Nem, csak nem tudom lehúzni a zippzárt... |
Részletek a LucasArts új csodájárólA játékkészítés következő generációjának láthatták egy lenyűgöző mintáját azon szerencsések, akik ott voltak a LucasArts titokban rendezett bemutatóján. Azt már tudjuk, hogy újabb Star Wars témájú játékon dolgoznak a srácok és már azt is tudjuk, hogy egy Digital Molecular Matter nevű technológiát alkalmaznak majd benne, melynek köszönhetően olyan effekteket kelthetnek életre, amit eddig csak az AGEIA PhysX chipje volt hajlandó megjeleníteni. Na már most erről a technológiáról tartottak egy kis előadást. Első alkalommal egy egyszerű fát jelenítettek meg demójuk keretében, melyet óriási labdákkal dobáltak meg. Az eredmény a már korábbi játékokból megszokott neki ment valami, hát eltörik látványt, a szokásos semmitmondó effekttel, egyszerűen kidől a fa. Ezt követte az új technológiával felvértezett világ tesztje. Az alany ismét egy fa, ám ezúttal szegény fát szegény kis R2-D2-kkal dobálták meg, bámulatos látványt keltve. A fa nem egyszerűen csak kidölt, de minden egyes apró karcolás meglátszott rajta, az ágak letörte, a törzse megsérült és csak később, mikor már nem bírta tovább, akkor dőlt ki. Ezt követte egy másik bemutató, ahol Jar jar fémből készült bábúja volt az áldozat, a fegyver ismét R2! Itt is hasonló hatást értek el. A sérülések helyén a test anyaga behorpadt, megkopott, csak úgy mint a valóságban. Mikor a testet gumira cserélték, a kis robot csak úgy lepattant róla. Mikor pedig jégből készült Jar Jar állta ki a próbákat, akkor a körülötte lévő világ fénye gyönyörűen csillogott rajta. Bizony a LucasArts emberei nem fecsérlik az idejüket, és megalkottak egy olyan látványvilágot, mely tényleg egy messzi-messzi galaxisba repít el minket, valamikor egy nagyon régi időbe. Na és lássuk hát az új játékot. Túl sok konkrétumot nem lehet tudni róla, csupán annyit, hogy a Star Wars világában játszódik és 2007-ben jelenik meg. Ám jelenleg már zavaros, hogy Darth Vaderrel kéne majd nyomulni, vagy csak hozzá kapcsolódnak az események. Fény került négy új képre, egészen pontosan négy remekbe szabott concept artra. Ám ezek csak tovább bonyolítják a helyzetet. Az egyiken magát a Sith nagyúrt láthatjuk aprítani az ellent, egy másikon éppen csatlósai küzdenek a jó ellen, a harmadik már meg a fény harcosai láthatjuk előnyben. Most találja ki az ember, hogy kit alakíthatunk mi. Esetleg mindkét oldalra ellátogathatunk? Minden esetre még annyit tudni vélhetünk, hogy a történet valamikor a harmadik rész után játszódik majd. A képeket pedig itt tekinthetitek meg. Hamarosan remélhetőleg újabb részletek látnak napvilágot. Thanks Goten
Lezajlott legutóbbi nyílt napunk is, amit ezúttal is a MOM Park Palace Mozi előterében tartottunk. Az előzőekhez képest egy picit talán kevesebben jöttek el, de legalább így több esély volt a kitelepített gépeken játszani, akár velünk is. A hangulat pedig legalább olyan jó volt, mint korábban. A 10 órai nyitást csapatbeosztással kezdtük, majd megkezdődtek a vetélkedők. Találd ki, melyik játék zenéje hallható, vagy melyik játékot ábrázolja az eltorzított, kivetített kép, stb. Én magam nem követtem végig figyelemmel az eseményeket, így most hirtelen nem tudom, melyik csapat nyert :) Ezt követte a váltott játékverseny... Lényegében arról volt szó, hogy bizonyos idő után a csapatok új tagot küldtek az "arénába", vagyis a gép elé, s így kellett megküzdeni a másik csapat tagjaival olyan játékokban, mint például a FIFA. Majd végül, ha már a csapatok minden tagja játszott, összesítették az eredményeket. Volt nyereményosztás, sőt szabályos nyereményeső is, mikor is a tömegbe szortuk a pólókat, egéralátéteket, és minden olyasmit, ami nem törékeny és nem okoz sérülést :) A rögtönzött sorsoláson pedig gyakorlatilag minden megjelent olvasó hazavihetett egy GameStar bögrét, vagy táskát, vagy akár NFS Most Wantedes cuccokat (táska, napszemüveg), és még olyan különlegességek is kisorsolásra kerültek, mint egy eredeti kis Sam Fisher figura. Senki sem távozott tehát üres kézzel. Az ügyesebbek gyorsan alá is iratták a bezsebelt posztereket a szerkesztőkkel. Közben pedig kiosztottuk az előfizetői nyereményjátékunk nyerteseinek is az ajándékokat. Öröm volt nézni a sok mosolygó arcot :) A képekért köszönet illeti az ESPORT.HU-t.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)