Planet Coaster - a Szellemirtók is beköszönnek a játékba
A Ghostbusters DLC újdonságait az 1984-es klasszikus film inspirálta, ráadásul még két jól ismert színész hangját is hallhatjuk.
A Ghostbusters DLC újdonságait az 1984-es klasszikus film inspirálta, ráadásul még két jól ismert színész hangját is hallhatjuk.
3500 dollárba kerül a Microsoft HoloLens 2 Development Edition, és már az idén kiszállítják.
A Planet Coasterrel már bizonyított Frontier most egy másfajta tycoonon dolgozik.
Még sokat kell várnunk a következő nagy frissítésre, de a fejlesztők szerint az eddigi legnagyobb tartalmi bővülést hozza majd a csomag
A három hónapja a semmi szélén sodródó játékos megmentéséhez egy teljes mentőcsapat kellett, de végül sikerrel jártak.
Az volt a célja, hogy a lehető legmesszebb jusson a Naprendszertől. Kicsit elszámolta magát.
Nem egy folytatáson dolgozik a Frontier Developments, hanem valami egészen újat fognak piacra dobni.
Már több mint két éve annak, hogy megjelent a vidámparképítős játék, minek örömére a fejlesztők készültek néhány aprósággal a rajongók számára.
A Secrets of Dr. Wu DLC-hez egy hangulatos trailert is publikáltak, minden dinószelídítőnek melegen ajánlott.
Egy japán kalandorral bővül a Rebellion alkotása, illetve új fejezettel folytatódik az egyik DLC kampány.
A Frontier egy bétával vezeti fel az új fejezet utolsó frissítését.
Olyan nemzetek témái kerülnek be a játékba, mint például Japán, Kína, Olaszország, vagy az Egyesült Királyság.
A jelek szerint még fiktív fajokat sem lehet halálosan megfenyegetni a közösségi oldal szabályzata miatt.
Az 1.4-es update miatt mindenképp érdemes lesz újra elővenni a játékot.
Jöhet pár új pálya és egy új térkép ingyen? Akkor az első frissítést szeretni fogjátok.
A Frontier a Beyond történetszálat követően is sok újdonsággal készül.
Két hét múlva érkezik az 1.4, és számos okot ad arra, hogy miért nézzen vissza a játékba, aki esetleg korábban félretette.
A Rebellion még egy arccal bővíti a brigádot, de a játékot továbbra sem játszhatjuk egyszerre négynél többen.
Hatalmas móka saját dínóparkot létrehozni, még ha vannak árnyoldalai is.
Ráadásul már képeket és egy trailert is kaptunk az elég érdekesnek tűnő projekthez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)