Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 79

Németország újra támad: hullanak a kalózok

Hír | 2006.03.27 14:48

Németországban egy frissen elfogadott törvényjavaslat értelmében akár két év börtönbüntetést is kockáztatnak azok a számítógép-felhasználók, akik kereskedelmi forgalomban lévő filmeket töltenek le. Az Európában egyedülálló szigorral rendelkező törvényjavaslat 2007. január 1-jei hatállyal lép életbe, és kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést határoz meg. A filmipar adatai szerint a németek évente mintegy 20 millió filmet töltenek le illegálisan. Sokak szerint a következő James Bond film, a Casino Royale a hivatalos novemberi premiert megelőző hetekben már elérhető lesz a kalózhálózatokon. A nagyobb fogyasztóvédelmi szervek máris felemelték a szavukat, ugyanis véleményük szerint a törvény a fogyasztókat egyszerűen bűnözőnek titulálja, akik tönkreteszik a kormányzat erőfeszítéseit egy tudás alapú gazdaság létrehozására. Patrick von Braunmühl, a Német Fogyasztói Szervezetek Szövetségének nevében úgy nyilatkozott, hogy ez a lépés a lehető legrosszabb megmozdulás a társadalom felé. Felesleges mértékben zavarja meg az internetes közösséget, és bűnözőket "csinál" a fogyasztókból. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter azonban megvédte a törvényt, mondván nem az a céljuk, hogy mindenki kezére bilincset rakjanak, aki letölt valamit az internetről, de ettől függetlenül olyan filmek letöltése, amelyeket még nem is játszanak a mozik, nyilvánvalóan illegális cselekedetnek számít, amit valahogyan meg kell fékezni. Hangsúlyozta, hogy a legális úton szerzett DVD-kről továbbra is szabad személyes felhasználásra másolatot készíteni. Günther Krings, a Keresztény Demokrata Párt szóvivője hozzátette, hogy "Nem kellene különbséget tenni egy rágógumi boltból való ellopása, és egy film illegális letöltése között." Nem csak a filmipar szenved óriási károkat a kalózkodás miatt. A német adatok szerint 2005-ben hetedik alkalommal zárt veszteséggel a zenei iparág. Abban az évben 1,7 milliárdos mínusszal zárták a mérleget. Az eladások 1998 óta 45%-kal csökkentek, s a Nemzetközi Hanglemezkiadók Egyesületének német divíziója szerint múlt évben mintegy 439 millió zenei lemezt másoltak le illegálisan, csak Németországban.

Franciaország is fellépne a fájlcserélők ellen

Hír | 2006.03.13 17:15

A Franciaországi Nemzeti Gyűlés vitába szállt a francia kormány fájlcserélő hálózatok megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatával szemben. Az új tervezet ugyanis az illegális úton zenéket és filmeket letöltő otthoni felhasználókat pénzbírsággal, a szerzői jogvédelem alá eső szoftvereket terjesztőket pedig akár börtönbüntetéssel is sújthatja. Nicolas Sarkozy belügyminiszter a fájlcserélést egyszerűen lopásnak nevezte. A kormány el szeretné törölni azt az apró törvény-kiegészítést is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy minimális díjért cserébe korlátlanul tölthetnek le. Az eredeti javaslat szerint az említett bűncselekmény 300 ezer euróval és akár elzárással is büntethető lett volna. A baloldali ellenzék azonban, társulva az UMP-vel, tavaly decemberben sikeresen elérte a tövénymódosítási javaslat elvetését. Sarkozy továbbra is kiáll a véleménye mellett: "A fiataloknak jogot kell biztosítani személyes másolatok készítésére, de az ipari szinten űzött illegális letöltés akkor is lopás." - mondta. A következő szavazás március 15-én várható. A kormány időközben lényegesen lentebb csökkentette a javaslatában előterjesztet pénzbüntetést 38-150 euróra.

King Kong GOLD

Hír | 2005.10.27 20:01

Nocsak, nocsak! A Ubisoft most küldött egy levelet, melyben büszkén jelentette, hogy teljesen elkészült a Peter Jackson által készített mozifilm játék adaptációja, és PS2-re, Xbox-ra, GameCube-ra, valamint PC-re egyaránt november 17-én jelenik majd meg. Javaslatom: addig igyekezzünk befejezni a Quake 4-et, a FEAR-t, az Age 3-at, illetve a BW2-t, mert a King Kong előtt két nappal jön az NFS: Most Wanted is :P

'Reggelt...

Hír | 2005.10.06 07:26

Kellemes csütörtök délelőttöt minden kedves olvasónak! A helyzet az, hogy balga fejjel tegnap este úgy szédültem be az ágyba, hogy még az órát se voltam képes beállítani. Ergo most nem keltem fel időben, úgyhogy előadásra már be se megyek ezúttal. Helyette itt vagyok csak most, csak Nektek, hogy hozzam a híreket. Meg a vicc:

Az egyik utas megkérdi a kalauzt a vonaton: - Elnézést, meg tudná nekem mondani, mikor érünk a Victoria állomásra? - Egy óra múlva, de sajnos a vonat nem áll meg ott! - mondja a kalauz. - Úristen! Pedig nekem nagyon fontos ügyem van Victoriában, muszáj ott leszállnom! A kalauz gondolkodik, majd előáll egy javaslattal: - Nézze uram! Sajnos nem állíthatom meg a vonatot bárhol, de tudok szólni a vezetőnek, hogy lassítson le. Ketten kilógatjuk, ekkor maga elkezd szaladni a levegőben. Amikor már elég gyorsan fut, akkor letesszük, így nem fogja magát megütni, mert a sebessége akkora lesz, mint a vonaté. Így is tesznek. Amikor a vonat Victoria állomáshoz ér, lelassítanak, kitartják az utast, aki elkezd futni a levegőben. Ekkor lerakják, emberünk cipői füstölnek, de nem esik el. Elkezdi a lassítást, ám az utolsó kocsiból kinyúl egy vaskos kéz és felrántja, a következő szavak kíséretében: - Ember, marha nagy szerencséje van, hogy itt vagyok! Nem tudta, hogy a vonat nem áll meg Victoriában?

Büntetnék az eladókat Kaliforniában

Hír | 2005.09.10 12:18

Jaj, már megint kezdik... A sok kaliforniai nagyokos aláírt egy olyan törvényjavaslatot, mely kimondja, hogy tilos 18 éven aluliaknak eladni olyan játékot, melyben kegyetlenül bántalmaznak emberi lényeket. Persze elvileg ez eddig is így volt, ám ezentúl már ezer dollárra(mintegy kettőszázezer forint) is büntethetik a szabályszegő boltosokat. A javaslat készen áll, törvénybe iktatásához mindösszesen egyetlen aláírás kell - a kormányzóé, Arnold Schwarzaneggeré... Arni, ne tedd!!! :)

Empire Earth 2: Közelgő Foltok

Hír | 2005.08.25 10:38

A Vivendi forumán feltűnt néhány infó a közelgő Empire Earth 2 Patch-el kapcsolatban. A bejelentés csak megnyugtatás jelleggel született, igazából továbbra sem árulnak el semmi lényegeset a fejlesztők az 1.2-es változatról. Az elhullajtott néhány infómorzsából azonban kiderül, hogy a készítők a patchet főleg a játékosok javaslatai alapján készítik és megpróbálják orvosolni a legnagyobb negatívumként felrótt porblémákat mind az egyjátékos mind pedig a többjátékos részben. A kommentben külön említést tesznek a most beépítésre kerülő moddolást támogató eszközökről is.

Színészek és játékok - már megint

Hír | 2005.07.29 17:48

Úgy tűnik sosem lesz vége a hollywoodi szinkronszínészek azon harca, hogy némileg jobban megfizessék őket, amiért hangjukat adják egyes videójátékokhoz. A legutolsó felvonás óta megpróbáltak megegyezni, ám a Hollywoodi Tanács csekély többséggel leszavazta a javaslatot. Greg Hessinger, az SAG újonnan megválasztott vezetője indítványozta, hogy bocsátsák újból szavazásra a szerződést, de ezúttal tanács összes tagjának részvételével. A szavazócédulákat így közel kétezer tag részére küldték ki, aminek majdnem fele már vissza is érkezett. Szóval hamarosan újabb forduló következik :)

18 éven aluliaknak játékot tilos...

Hír | 2005.07.26 11:40

Illinois állam kormányzója beterjesztett egy törvényjavaslatot, amelyet 2006. január 1-jei hatállyal kívánnak életbe léptetni. A www.safegamesillinois.org oldalon részletesen ki is fejti, szerinte miért vált szükségessé napjaink elkorcsosodott világában arra, hogy az említett államban kizárólag 18. életévüket betöltött személyek vásárolhassanak olyan videojátékokat, amelyeket kis- és fiatalkorúaknak nem ajánlanak. Ezt hallva azonnal szövetségre lépett a Szórakoztató Szoftverek Szövetsége (ESA) a Videojaték Értékesítők Szövetségével, valamint a Illinois-i Kereskedők Szövetségével, hogy közösen lépjenek fel, ugyanis nem csak a vásárlót, hanem az eladót is ezer dolláros pénzbírságra büntetnék. A törvény ráadásul a hivatalos ESRB mintától eltérően definiálja az "erőszak" és a "szexuálitás" különböző fogalmait. A törvényhozók a GTA: San Andreasban elrejtett "Hot Coffee" modifikációra is hivatkoztak, amely azonban csak szánt szándékkal csalogatható elő a játékból. Az ESA elnöke szerint egyenesen alkotmányellenes lenne megfosztani a vásárlókat attól a joguktól, hogy cselekedetük teljes tudatában azt vásároljanak, amit akarnak és hozzátette, 2004-ben mindössze 16% volt a kizárólag felnőtteknek ajánlott játékok eladási aránya, pedig a legtöbb vásárló és játékos felnőtt korú.

Star Wars Galaxies - szójjábe!

Hír | 2005.06.29 22:34

A cím bár lehet, hogy fura, igaz, és szerintem fedi a valóságot. Történt a közelmúltban egy SWG-fan fesztivál, ahol a kedves playerek különböző ötletekkel bombázták a fejlesztőket. Gondolhatjuk, a többség teljesen abszurd volt, de a végén mégis bekerült a játékba közel 40 javaslat. Jobban mondva folyamatban van a beépülés. Ilyenekre gondolunk, hogy fegyverek statjait megváltoztatják kicsit, stb. Ha mondjuk WoWban lenne ilyen, akkor én azt javasolnám, hogy a Striker's Mark nevű íj használatkor adjon a viselőnek 1 aranyat percenként. Asszem egész nap csak lövöldöznék :)

Illinois állam kormányzója bekeményít

Hír | 2004.12.18 10:40

Illinois állam kormányzója, Rod Blagojevich érdekes dologgal állt elő. Ő is becsatlakozott a videójátékok bizonyos rétegének ellenlábasai közé, így bírálja azt, hogy erőszakos és szexen alapuló játékokat adnak el gyerekeknek. Blagojevich felháborodását elsősorban a JFK: Reloaded, valamint a GTA: San Andreas okozta (természetesen mindkettő a tartalmáért). A kormányzó javaslatot tesz a törvényhozóknak egy olyan megszorítás kidolgozására, melynek értelmében, ha kiderül, hogy egy kiskereskedelmi cég erőszakos, és-vagy szexualitáson alapuló játékot adott el gyermekeknek (pláne, ha még a 18-as karika is a dobozon van); akkor ebben az esetben lehetséges börtönbüntetéssel és 5000 amerikai dollár értékű pénzbírsággal sújtsák azt.

'Reggelt...

Hír | 2004.10.05 08:43

Napsugarast! Nos, bár nagyon jól tudom, hogy igen szépen elkezdtétek belakni az új fórumot, de azért gondolom még mindig vannak olyan olvasók itt az oldalon, akik nem is tudnak az alig néhány napja élesített rendszerről. Érdemes megnézni, új létforma van kialakulóban :) Az ötleteket, javaslatokat természetesen folyamatosan fogadjuk, és aszerint változik majd sokminden (no ezt nem feltétlenül a sziklaszilárdan lekötött szabályzatunkra értem) ahogy Te akarod. Csekkold hát az oldalt itt.

Az ebédnél két testvér beszélget. A nagyobbik megszólal: - Te miért a nagyobbik húst vetted el? - Miért, te melyiket vetted volna el? - Én a kisebbet! - Hát akkor meg mi a bajod?

'Reggelt...

Hír | 2004.09.22 09:14

Üdvözletem mindenkinek. A minap kitettünk egy szavazást a fórum jövőbeni sorsát illetően. Továbbra is kérnék minden illetékest (aki persze még nem tette me), hogy voksoljon ezen az oldalon. Változatlanul várom továbbá az érveket, ellenérveket, ötleteket, és javaslatokat, szintén arra az oldalra. Ma egy kicsit kibővítem azt az oldalt az ismétlődő kérdések megválaszolásával, és a helyzet némi letisztázásával. Köszönöm előre is igyekezeteteket!

- Szerinted melyik az a két szó, amit a diákok legtöbbször használnak? - Nem tudom. - Igen!

Silent Hill rajongói oldalak

Hír | 2004.06.02 15:26

Lac állítása szerint már többször is megpróbált minket értesíteni Silent Hill rajongói oldalának létezéséről, de hiába... Most viszont sikerrel járt, úgyhogy elmondjuk, hogy a www.gportal.hu/silenthill címen elérhetitek. Véleményeket, javaslatokat szívesen fogadnak, akár kommentben is. A másik hasonló témájú oldal tulajdonosa James Sunderland, az elérhetősége pedig gyakos.uw.hu.

Hazai Quake IV portál!

Hír | 2004.04.08 20:52

Egy kedves ismerősöm, ifj. Zsigmond Attila szólt az első magyar Quake IV-el foglalkozó oldal elindulásáról. A honlap szerkesztése igen nehéz egyelőre, ugyanis, mint azt jól tudjátok, egyelőre senki semmit nem tud az FPS sorozat legújabb tagjáról. Ez azonban nem mutatkozik meg a siteon sehol, hiszen bármi, ami a Quakehez kapcsolódik, az kint van az oldalon is. Csak ajánlani tudom a design terén is frappáns, és emberesen gatyába rázott portált! Ezen a helyen mindenki elérheti a kvadrológia új tagjának nevével fémjelzett oldalt, jó böngészést! Kommentárt, híreket, javaslatokat és minden egyebet ide küldhettek!

Rakomány a pokolból

Hír | 2004.04.07 13:40

Ha ugyan a The Bloody Magicről jó régen nem hallottunk semmit, úgy gondolom kár egy ilyen RPG-t a felejtés tengerébe dobni. Kutakodva a fejlesztők szavai közt például bizonyítékot leltem arra, hogy 1-2 hónap és kapunk egy szép demót! Rátérve a címre, és annak lényegére, az inventory rendszer. Sok játékban sok fajta megvalósítást láttunk már. Aki RPG fanatikus, annak valószínűleg leginkább a Diablo, vagy Baldurs's Gate, Icewind Dale stílusú "zsák" tetszik. A The Bloody Magic esetében szintén bevonják a játékosokat némiképp a fejlesztés menetébe. Például előkerült egy szavazás, melyben arra tehetünk javaslatot, milyen módon cipelje hősünk a nagy fáradtsággal begyűjtött cuccost. Nagyon előnyös és ötletes lenne, ha annyit cipelhetnénk, amit emberi erővel is elbír gladiátorunk, ám veszteséges is, hiszen ez nem egy tonna páncél és fegyverzet. Így tehát igen érdekes a dilemma, aki úgy érzi egyedi ötlete van, bátran keresse fel a Sky Fallent!

Lesz BG 3!

Hír | 2004.04.06 06:48

Ahogyan Neverwinter Nights 2 is. Az egyetlen probléma, hogy nem tudni mikor... Az IGN-es srácok úgy döntöttek utánajárnak a dolognak, hiszen az Atari munkatársa azt nyilatkozta, hogy szem előtt lesz, van a BG 3 és az NWN 2 is. Sikerrel, ugyanis kiderült az igazság. Az Atari megvette mindkét cím teljeskörű jogát, biztosítva azt, hogy más ne tehesse rájuk a mancsát. Brandon Smith elárulta, jelenleg nem folyik a fejlesztése egyik játéknak sem. Terveznek a jövőben Baldur's Gate 3-at, avagy ha nem is 3-at, mindenképp egy újabb részt (amit ki tudja milyen agyafúrt névvel látnak el). Az, hogy ma nem a BG 3 demójának híréről adunk szót azért van, mert nem akarják azt a piros-fehér logós cégnél, hogy egy hibával teli, ötlettelen és sikert nem arató RPG legyen az egészből. Építkeznek a kritikákra és a játékosok javaslataira is.

'Reggelt!

Hír | 2004.01.31 07:35

Napsugaras pitymallatot, Kedves Barátaim! :) Akik újak, vagy csak szimplán nem jó megfigyelők, észrevehetik, hogy bizony egy csöppet megújult a GameStar Online... Ez egy hosszú folyamat része, s e folyamat megállíthatatlan - értem én ezt úgy, hogy amit most láttok, nem a végleges kép, többek között azért, mert rengeteg új skin lesz elérhető és még számtalan ötletünk vár megvalósításra. Lehet ötletelni, bármilyen tanácsot, észrevételt, problémát szívesen fogadunk! Hétfőtől nekilátunk a Forum GameStarorum renoválásának is, úgyhogy az oda tett javaslataitokat ebbe a topikba várjuk, míg a GSO-val kapcsolatos véleményeket ide... Most pedig következzen a napi betevő, elsősorban egy vitz, de nem utolsó sorban némi hírlemény képében.

Taxiból száll ki a rendőr és kérdezi: - Mennyibe került ez a furikázás? - 1000 forint. A rendőr kivesz egy ötszázast és a taxisnak nyújtja: - Itt van 500. - De uram, ez csak a fele! - Tán azt akarod, hogy a te részed is én fizessem?

NFS - NHS klán

Hír | 2003.11.29 11:59

Örömmel tájékoztatlak Titeket, hogy elkészült a GameStar Fórum 'NEED 4 SPEED: UG FAN CLUB, NHS CLAN' topicjának honlapja, amely igaz még nem tökéletes, de már most is sok érdekesség van fent rajta. Főleg a FAQ részleg lehet érdekes azok számára, akiknek nem megy a játék vagy a mentéseiket keresik! Ha bárkinek bármi kérdése vagy javaslata van, az írjon bátran az invicible@pro.hu címre, ide lehet küldeni a képeket is a verdáitokról, specifikációkkal együtt! Ja és végül a cím: nhs.hq.hu. Köszönjük szépen InviciblEnek a tájékoztatást!

UT 2003 infók...

Hír | 2002.05.06 19:26

A PlanetUnreal jóvoltából elõkerült néhány teljesen új infó, a hamarosan megjelenõ Unreal Tournament 2003-ról. Az egyik legfontosabb dolog, hogy még jóval a megjelenés elõtt kiadnak egy kipróbálható demot, melyben benne lesz a legújabb játékmód, a Bombing Run is. A fejlesztõ, a gamerek javaslatai alapján alakítják majd ki a végleges játékot, így valószínüleg nagyon ütõs kis alkotás lesz ez. Ha érdekelnek a további infók, kattanj el ide!

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)