SW Empire At War: Forces Of Corruption GOLD
A LucasArts és a Petroglyph Games régóta várt játékkiegészítője, amely egy végre sikeres SW stratégiai játékhoz készült, immáron arany státuszú lett.
A LucasArts és a Petroglyph Games régóta várt játékkiegészítője, amely egy végre sikeres SW stratégiai játékhoz készült, immáron arany státuszú lett.
A LucasArts kiadta a Star Wars Empire at War című valós idejű stratégiai játék 1.05-ös verziójú javítását. A Petroglyph Games által fejlesztett alkotás igen nagy népszerűségnek örvend még mindig, ennek köszönhető, hogy végre kijavították a játékmentésnél néha jelentkező problémát, illetve sikerült még egy kicsit javítani az erőegyensúlyon az egyes egységek között. A 22 megabájtos csomagot innen tölthetik le az érdeklődők.
Beindult a Marvel című akciójáték hivatalos oldala. A honlapon elérhető megannyi kép, infó, miegymás, továbbá az előzőleg kiadott E3-as trailer is. Bár nem önálló weblap, de elérhető egy oldal a Star Wars: Empire at War nemrég bemutatott kiegésztőjéről is, a Forces of Corruptionről, méghozzá itt. Az Activision két játéka minilapját is beindította, így az Enemy Terrority: Quake Warsét, valamint a The Movies kiegészítőjének, a Stunts & Effectsnek az oldalát is.
A Petroglyph Games kiadott egy hosszas listát arról, hogy az Empire at War közetkező javításában miket módosítanak. A változtatások sora tényleg hosszú, így aki meglesné, hogy mit is módosítanak az Empire at War hamarosan megjelenő, 1.03-as tapaszában, az erre a linkre kattanjon.
Íme itt a harmadik videó a LucasArts következő stratégiai próbálkozásából, a Star Wars: Empire at War-ból. A Petroglyph Games fejlesztése egy teljesen 3D-s valós idejű stratégia, és reményeink szerint ez lesz az a játék, mely visszahozza újra az életet a Star Wars univerzum kissé megtépázott hírnevébe - legalábbis RTS téren. A videón közel két percig leshetjük a lehetőségeket, megjegyzem érdemes csekkolni. Erre tessék:
A SEGA felkereste a Petroglyph fejlesztőgárdát, akikkel közösen szeretne megalkotni egy modern katonai sci-fi valós idejű stratégiai játékot. A Petroglyph csupa veteránokból áll, legtöbben a Westwoodból érkeztek, melynek hírneve szintén nagy. Olyan játékokat tudhatnak magukénak, mint a Dune II, a Blade Runner, és a Command & Conquer sorozat. A Petroglyph jelenleg is dolgozik egy alkotáson, a Star Wars: Empire at War-on a Lucas Arts megbízásából. Valószínűleg ezt követően gőzerővel nekilátnak a SEGA játékához és hamarosan újabb információkat is közölnek majd róla.
Egy új hiper-űberkomoly animáció jelent meg az Advent Rising-ról!!!. A szűk 44 megabájtos csomagban a GlyphX fejlesztését csodálhatjuk meg, azt is olyan szempontból, hogy feltuningolták a beállításokat az egekig. Minden effektet, színt és jó dolgot ráadtak, majd összeütöttek belőle egy videót, hogy megmutassák mire is képes a játék. Feltétlenül nézzétek meg, egyértelműen mindenkinek kötelező (több momentum is a Halo-ra hajaz, ami miatt még ütősabb a project)!
A Majesco és a Glyphx szorgos ügynökei összeütöttek vacsorára egy videót, mely az Advent Rising kreálási munkálatainak sorozatába enged betekintést. Az oldalukon ugyancsak fellelitek a játék E3-as trailerét is. Ide fáradjatok, majd balról jobbra a második menüpont (See It).
A Worthplaying elsőként tette rá a mancsát, a GlyphX nemrégiben bejelentett FPS játékának, az Advent Rising-nak a legelső képeire. Mit is mondhatnék. Szerintem eléggé jól néz ki. De ne higgyetek nekem, lessétek meg magatok:
A Homelan jelentéséből megtudtuk, hogy a Game Informer magazin legújabb számában láttak napvilágot az első infók, az eleddig ismeretlen, Advent című alkotásról. A Utah állambeli GlyphX által fejlesztett sci-fi third person akciójáték PC-re, valamint a Microsoft első konzolára jelenik majd meg. Annyit lehet tudni róla, hogy az Unreal motor táplálja, és egy trilógia első részét képezi majd... Jah, és, hogy a Majesco adja majd ki jövő márciusban...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)