GameStar Filmajánló - Hang nélkül, Taxi 5, Szűzőrség és Kutyák szigete
A Végtelen háború után már bátrabban kapjuk az új premiereket. Ezúttal négy filmre is beülhetünk, amelyek között akadnak igazi gyöngyszemek is.
A Végtelen háború után már bátrabban kapjuk az új premiereket. Ezúttal négy filmre is beülhetünk, amelyek között akadnak igazi gyöngyszemek is.
A Marvel tíz éves terve szökken éppen szárba a mozikban, ezért csak egyetlen másik film mert vele újat húzni, egy fiataloknak szóló mese. De úgyis tudjuk, hogy mit fogtok választani.
A májusi melegben is érdemes lesz a mozik nyújtotta hűvös termekben megpihenni, de azért nem mindegy az sem, milyen filmre ülünk be. Összeszedtünk öt olyan filmet, ami érdekelhet titeket ebben a hónapban.
A Bosszúállók: Végtelen háborút igyekszik mindenki elkerülni, így szinte ezen a héten jön minden megmaradt áprilisi premier, ami nem Marvel.
Ezen a héten Dwayne Johnson szörnyekkel viaskodik egy videojáték adaptációjában.
Nagyon régen volt már olyan, hogy csak egyetlen új filmet mutattak be a mozik, azonban most újfent megesett: aki a héten újdonságra vágyik, az az óriásrobotokat nézheti, amint összecsapnak az óriásszörnyekkel a Tűzgyűrű folytatásában.
A heti filmajánlóban Steven Spielberg elvisz minket a geekmennyországba, Mária Magdolnán keresztül kerülhetünk közelebb a Názáreti Jézushoz és nem maradunk magyar film, illetve mese nélkül sem.
A Bosszúállók: Végtelen háborún kívül más filmekben is láthatunk majd rombolást ebben a hónapban: például a Dwayne Johnsonal érkező Rampage-ban vagy a Tűzgyűrű folytatásában.
Füves akció-vígjáték, romantikus film vagy animációs mese? Ezekből válogathattok a héten a mozikban, mi pedig segítünk benne.
Valószínűleg az év legzsúfoltabb hetével van dolgunk, de nekünk most a Tomb Raider film a legérdekesebb befutó.
A héten Bruce Willis és Chris Hemsworth újabb akciózásával, egy tíz évvel ezelőtti horror folytatásával és vándorszínészekkel kapcsolódhatunk ki.
Egy újabb Oscar-esélyes alkotás, egy hazánkban forgatott kémthriller és egy zombifilm várja azokat, akik a héten szórakozni vágynak a mozikban.
Brutális felhozatallal készülnek a hazai forgalmazók márciusra, hiszen harminc (!) premierrel ostromolják majd a mozikat, így a tisztánlátás kedvéért összeszedtünk tíz olyan filmet, amire érdemes odafigyelni a nagy káoszban.
Ezen a héten Guillermo del Toro és Steven Spielberg mérkőzik meg a nézők kegyeiért, míg a nevetésre vágyókat Jason Batemanék vígjátéka szórakoztatja.
Egyedi stílusú Marvel film, régóta várt magyar vígjáték és egy újabb gyurmából készült animációs darab - igazi ínyencségekkel készülnek a mozik ezen a héten, mi pedig segítünk választani közülük.
A héten az érzelmek dominálnak a mozikban: a Kamaszkorunk legszebb nyarát idéző, Oscar-esélyes Szólíts a neveden mellett megérkezik A szürke ötven árnyalata utolsó (?) folytatása is.
Újabb két Oscar-esélyes film kerül a hazai mozikba, de a horrorkedvelők sem fognak unatkozni.
A héten megnézhetjük, hogyan helyettesítette Christopher Plummer Kevin Spacey-t, lezárul Az útvesztő franchise, bemutatkozik az egyik legfőbb Oscar-esélyes és látható lesz a Kodelka-gyilkosságot feldolgozó magyar film is.
Két Oscar-esélyes film is megérkezik a mozikba, de Gary Oldman Churchillje és Willem Dafoe floridai álma mellett beülhetünk Gerard Butler zsarus akciózására és egy norvég thrillerre is.
Liam Neeson 2018-ban is folytatja az akciózást, Matt Damon összezsugorodik, és azt is megnézhetjük, hogy mi kellett Micimackó történetének létrejöttéhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)