Hivatalosan is leleplezték a LEGO Astro Botot, de nem biztos, hogy megéri a pénzét
A kis robot sugárhajtású lábán lebegve, széles terpeszben pózolva fenyegeti a pénztárcánkat.
A kis robot sugárhajtású lábán lebegve, széles terpeszben pózolva fenyegeti a pénztárcánkat.
Mi sem mutatja jobban korunk gazdasági helyzetének nehézségét, mint hogy már a fantasy világokban sem szabadulunk meg az elszámoltatás terhétől.
Megérkezett az IKEA és az Xbox közös bútorkollekciója, amelyben az analóg karból ülőke, az iránygombból párna lett.
Úgy alakult, hogy a CD Projekt RED mostani és korábbi fejlesztői versenyeznek egymással, de akadnak még a végeredményt befolyásolni képes címek az ő alkotásaikon kívül is.
A csomag valójában parányi, de azért, mert a 26H2 valódi tartalmai már hónapok óta apránként kúsztak fel a gépeinkre.
A fejlesztők kitartanak a játék mellett.
A Mythic Achievement az összes alapjátékos célkitűzés teljesítését díjazza, és a korábban kiezrezett játékainkra is érvényes.
Bejelentés előtt kipróbálhattuk a legújabb és legerősebb Galaxy Tab S12 széria két tagját, és kiderítettük az árakat is.
A színész novemberben a Google-lel közösen kezd videójátékot fejleszteni az új laptop segítségével.
Idén októberben lesz három éve, hogy a színész meghalt.
Új szezon, újabb bocsánatkérés.
Évek óta épülő rejtély végére tett pontot a játékosközösség. Mutatjuk, pontosan mit kell tenned a titkos bossok megnyitásához!
25 év után ismét A múmia hősnőjeként láthatjuk Rachel Weiszt.
Egy egyszerű keresési feladat közben kerülte meg az internetelérés korlátozásait a kísérleti AI, amit a megfigyelőrendszer ugyan jelzett, de az automatikusan nem állt le a folyamat.
Haptikus egérrel, mágneses billentyűzettel és hosszabb üzemidejű headsettel ünnepli tizedik születésnapját a Pro sorozat.
Szöszmötölős folyamat lesz, de az adatvédelemért megéri.
A 27-es operációs rendszerekkel a cég igyekezett megerősíteni az ifjabb felhasználókat érintő eszközöket.
Jóval tovább kell várnunk Gizmó visszatérésére, de ennyit már kibírunk.
Vége a sunyi szponzorációknak? Az Európai Unió olyan szigorú szabályozást készít elő az influenszerek tevékenységére is, amely a gyerekek védelmét sokkal komolyabban veszi.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)