Napi büntetés: háromszögeket vágtak egy Nintendo Switch képernyőjébe, mert az művészet
A konzol nem működik, de legalább egyedi, és drágábban lehet eladni, mint egy működő változatot.
A konzol nem működik, de legalább egyedi, és drágábban lehet eladni, mint egy működő változatot.
A Star Trek Enterprise sorozat egyik űrkompjára akár te is lecsaphatsz, persze csak akkor, ha rá tudsz áldozni a relikviára egy családi ház árának megfelelő összeget.
A sajtóeseményeken általában mindenféle apróságokat osztogatnak, amik, mivel exkluzív relikviákról van szó, egy gyűjtőnek sokat érhetnek. Néhányan úgy gondolják, bármit pénzért lehet tenni.
Egyre több Pokémon Go játékos teszi fel az accountját az eBayre, meglehetősen súlyos árakért lehet lecsapni rájuk.
Utoljára az ezredforduló előtt látták annak a játéknak a prototípusát, amelynek kazettája nemrég az eBay-en bukkant fel.
Az Új-Mexikóban kiásott E.T. Atari kazetták nagy része már gazdára talált az eBay-en, és most, két évvel azután, hogy aukcióra bocsátották őket, szép összeget hoztak az ásatás szervezőinek.
John Romero nem árulta el, milyen indíttatásból ad el rengeteg mindent az eBayen, de az egy napig tartó aukciókon pedig elég sok ritkaságnak számító játék és konzol is feltűnt.
Amikor az ember egy különleges ajándékot kap az E3-on, nem biztos, hogy elegáns azonnal árulni az Ebay-en.
Kár, ugyanis valaki már megvette a körülbelül 421 000 forintot érő gyűjteményt, ami az eBay-en kereste gazdáját a napokban.
Néhány leleményes üzletember máris elképesztő áron kínálja konzolját, természetesen úgy, hogy ott pihen rajta a P.T..
Sokak szerint az Uncharted 2 minden pénzt megér, de 45 000 dollár talán egy picit sok egy játékért. Egy eBay-ező most ennyit kérne érte, és teljesen komolyan gondolja.
Egy eBay-ezőnek sikerült kimaxolnia a PlayStation 4 20. évfordulós kiadását: Swarovski kristályokkal turbózta fel, és több mint 800 000 forintért árulja.
Ha a G2A-n, Kinguinen, eBay-en és hasonló oldalakon vettetek Ubisoft játékot, ne lepődjetek meg, ha egyszer csak eltűnik Uplay fiókotokról.
Vagy lehet, hogy senkié nem lesz. Sok értékes videojáték keresi gazdáját online aukciókon keresztül, de a trollok természetesen itt is megpróbálják mindenki napját tönkretenni.
Vannak olyanok, akik milliókat kerestek az évfordulós PlayStation 4-en, és persze olyanok is, akik saját magukat szívatták meg. Az úriember, aki véletlenül 1 dollárért adta el az övét, szintén nem a legfényesebb izzó a csillárban.
Nem mindenki szeretné megtartani a gépet azok közül, aki előrendelt a Sony ünnepi konzoljából. Szerencsére nem csak üzérkedés céljából kelnek el az eredetinél magasabb áron a gépek.
Azt hitte, a Black Friday legjobb üzletét csinálja, közben övé lett a világ egyik legdrágább zöld kartondoboza. Na ezért vásároljunk figyelmesen.
Emlékeztek még a kiásott E.T. kazettákra? Mostmár mindenki vehet magának egy szeletet a történelemből, ha elég mélyen a zsebébe nyúl.
Több tíz éves gyűjteményt készül eladni egy játékrajongó. Valószínűleg több helyre van szüksége a következő tíz éves terméshez.
Az Action Comics #1 mutatta be a világnak először Supermant. Ez a képregény most új gazdára talált, aki bizony rendesen ki is nyitotta a pénztárcáját, hogy megszerezze.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)