Húsz percen át nézhetjük, mennyire látványos lesz a Final Fantasy XVI
A sorozat nyáron érkező új részének szentelte a PlayStation áprilisi State of Play bemutatóját.
A sorozat nyáron érkező új részének szentelte a PlayStation áprilisi State of Play bemutatóját.
Mivel a Blizzard szolgáltatásként gondol a legendás ARPG folytatására, ezzel együtt járnak a frissítések és szezonális bérletek is.
Ötödik születésnapját ünnepli a 2018-as God of War, remek alkalom ez arra, hogy teszteld a tudásod!
A júniusi showcase meglehetősen tartalmasnak ígérkezik, és egy alapvetően megbízható forrásnak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy pontosan mennyire lesz hosszú.
Hajmeresztő összegért vitték a Star Trek Fleet Command és a Marvel Strike Force fejlesztőjét.
Megvannak a legújabb eladási számok, régiókra lebontva is kiderült, mennyi PS5-öt vásároltak.
Közel van már a megjelenés, hamarosan felkerül a boltok polcaira az RTX 4070 is.
Bármennyit gyárt kilencedik generációs konzoljából a Sony, megveszik.
Több mint egy hónappal a megjelenése után még mindig nem hozta nyilvánosságra a Sony, hogy mennyi fogyott az új generációs VR-headsetből.
Az előzetes jelentések alapján az őrzők következő futama is meglehetősen hosszú lesz, de a rendező szerint a futamidő okkal annyi, amennyi.
Ritkán van olyan hónap, ami ennyire erősnek ígérkezik - mennyiség helyett minőségre mennek a fejlesztők és kiadók.
A szerény mennyiséget a játékok frissessége ellensúlyozza majd.
Az egyik gyártópartner idejekorán elárulhatta az Nvidia terveit.
A vállalat elárulta, hogy mennyi saját és mennyi külsős fejlesztésre számíthatnak az előfizetőik.
John Wick negyedszer is szétrúg annyi hátsófelet, amennyit csak elbír a filmvászon.
Hosszú idő telt el a Battlefield 2042 megjelenése óta, ideje megnézni, változott-e a kezdetben cseppet sem rózsás helyzet.
Videóban mesélünk arról, mennyi értelme volt újragondolni az eredetileg 2005-ben megjelent Resident Evil 4-et.
A játék vezető írója szivárogtatta ki, milyen büdzséből rakták össze az év egyik legproblémásabb játékát.
Gianni Infantino nyilatkozata már-már sértő a focis játékok iránt érdeklődőkkel szemben.
Michael B. Jordan és Jonathan Majors harca nem várt következménnyel járt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)