Ismét nagyszabású robotverseny lesz Budapesten
A jövő héten ismét összemérik tudásukat a főváros programozópalántái, de a robotok versenye mellett a néhány lenyűgöző LEGO-alkotás miatt is érdemes lesz kilátogatni.
A jövő héten ismét összemérik tudásukat a főváros programozópalántái, de a robotok versenye mellett a néhány lenyűgöző LEGO-alkotás miatt is érdemes lesz kilátogatni.
Sajnos az eredetileg beígért januári indulás nem jött össze, de amíg várjuk a márciust, addig azért videós formában elmerülhetünk a Ghibli-ihletésű anime játék világában.
Úgy néz ki, hogy tényleg sokat kell majd várnunk a Rick and Morty következő évadára. Az tuti, hogy idén már nem fog befutni.
Pontos megjelenési dátumot továbbra sem kapott a Pokémon GO fejlesztőinek újdonsága, de már egy kicsit leszűkítették az időintervallumot.
Az Intel processzorok hibájára reagálva a Microsoft meg se várja a patch-keddet, már ma érkezik a frissítés. Sajnos tényleg lassít majd a gépünkön.
A tegnap nyilvánosságra került sérülékenység már eddig is nagy vihart kavart, pedig most jön csak a feketeleves. Van ugyanis egy másik sebezhetőség, amiben AMD és ARM processzorok is érintettek.
Egy új fejlesztői naplóból derült ki, hogy az asztali gépen játszóknak bizony nem is keveset kell még várniuk a szörnyvadászatra.
A várakozások szerint idén 10 százalékkal kevesebb alaplap talál majd gazdára.
Lehet, hogy a Devil May Cry 5 lesz 2018 első nagy leleplezése?
Elsősorban stratégiai, indie játékok, portok és régi sorozatok új részei érkeznek majd a PC-sek számára idén.
Pár napja elmondtuk, mely játékok lettek a kedvenceink 2017-ben, most viszont itt az idő előre tekinteni.
Az elmúlt napokban sorra vettük, hogy melyek az egyes platformok legígéretesebb, 2018-ban megjelenő exkluzív címei, most pedig a multiplatform játékok kerültek sorra. Hosszú lista lesz, felkészültetek?
Az idei év számunkra az építkezésről szólt: nem csupán az oldalt és a közösséget, de a csapatunkat is erősítettük, ez pedig számos emlékezetes pillanatot eredményezett. A visszaemlékezés mellett pedig a szerkesztőink arról is beszámolnak, hogy mi volt számukra idén a legjobb film, a legnagyobb csalódás és mit várnak a leginkább a 2018-as felhozatalból.
Mint a hamvaiból feltámadó főnix madár, úgy repült az égig idén a Nintendo. A Switch már a megjelenésekor hatalmas siker lett, és azóta is csak egyre nagyobb számokról hallunk. Ezt többek között a konzolra érkezett remek játékoknak köszönhetjük.
Hiába kapták le gyorsan megjelenési dátumot, az internet mindent nagyon gyorsan észrevesz, és nem felejt.
A Sonynál sosem volt aggasztó a helyzet exkluzívok kapcsán, és nagyon úgy néz ki, hogy ez jövőre sem fog megváltozni.
Várható volt, hogy érkezni fognak majd a rajongói alkotások, így nem meglepő, hogy valaki fogta a LEGO készletét és újrakreálta Az utolsó Jedik egyik omniózus képsorát.
Nem mindennapi szoborért kampányol egy albertai város lakossága, kell nekik Rozsomák a főtérre.
A rajongók üdítően új élményt vártak a Spintires felújított, kibővített változatától, amit bár nem hiánytalanul, azért nagy részben meg is kaptak.
Váratlan sikersztorikból és óriási meglepetésekből sem szenvedtünk hiányt idén, most ezeket vesszük sorra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)