[MOZi] A 300 atyja most a kamerák mögött
A mai nap bejelentette a Lionsgate stúdió, hogy megszerezték Will Eisner klasszikus képregényének, a The Spirit-nek a megfilmesítési jogait.
A mai nap bejelentette a Lionsgate stúdió, hogy megszerezték Will Eisner klasszikus képregényének, a The Spirit-nek a megfilmesítési jogait.
A 300 jött, látott, győzött, megfertőzve emberek millióit, akiket arra kényszerített, hogy a fürdőszoba tükör előtt artikuláltan, minden izmukat megfeszítve ordítsák, hogy This is Sparta! Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szinte naponta kapunk valami vicces szösszenetet, képet, animációt, amit a film epikus képsorai ihlettek. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy megjelenjen az első, CS játékosok által készített videó.
A Will Smith főszereplésével készült megindító történet főhőse Chris Gardner, a megélhetésért küszködő San Franciscó-i házaló ügynök. A film június 12-től DVD-n is megvásárolható.
Soren Johnson-nal erősödött a Spore-t készítők stábja. Az egykoron a Firaxis-nál dolgozó designer csatlakozott Will Wright várva várt játékának fejlesztéséhez.
Nem hiszem, hogy lenne itt olyan ember, aki még nem látta, vagy nem hallott még a Diszkópatkányok című filmről. Ha mást nem is, de a legendás autós jelenetet mindenki ismeri, amikor Will Ferrel és társai a What is love? örökérvényű dallamaira egyszerre rázzák a fejüket, mindezt persze ritmusra. :)
Will Wright egy olyan designer akinek a játékaira tényleg érdemes odafigyelni. A most készülő Spore nevű játékából érkezett újabb videó, amin a legkésőbbi korban folyó, űrharcot figylehetjük meg.
A tömérdek Sim és Sims részek után Will Wrigth otthagyja az emberek világát: legújabb játékában furcsa lények alkotásával élhetjük ki megalomán vágyainkat.
Will Smith legújabb filmjében ezúttal nem valamilyen mókás man in black, vad-vadnyugathős, vagy elszabadult robotokat terelő juhász, hanem komolyabb színészi képességeibe bepillantást nyerhetünk.
J.J. Abrams és William Shatner nemrég nyilatkozott a még előkészületi fázisban lévő új Star Trek film kapcsán.
Ki ne emlékezen Bruce Willisre és a Drágán add az életed akciófilm-sorozatra? Ez a két fogalom már jól összenőtt, manapság pedig amúgy is nagy divat a feldolgozás. Íme hát: a Rocky mellett az új Die Hard rész is megérkezett.
Will Wright, a Sim City, a "GameStar Online kedvence" különdíjat elnyert The Sims 1-2, és Spore című játékok atyja munkáihoz az ihletet és a megfelelő tudásanyagot rengeteg és igen szerteágazó tudományos könyvből nyerte, és ezekből állított össze egy bibliográfiát egy Jason Kottke nevű úriember.
Két külön project is készül Citizien Siege címmel a jó öreg Oddworld-ből: az egyik egy számítógépes játék, a másik egy hiperrealisztikus animációs rajzfilm - utóbbit John H. Williams, a Shrek filmek rendezője készíti.
A Sega egykori kreatív játékdesignerát és a Q Entertainment alapítóját, Tesuya Mizuguchi-t választotta a Producer Guild of America "a világ leginnovatívabb producerének" a digitális szórakoztatás terén. Will Wright, a Sim City és a The Sims sorozat kiagyalója "csak" ötödik helyet ért el...
William Shakespeare munkáiból még számítógépes játék sem készült, nemhogy MMORPG - ezen akar változtatni egy amerikai professzor, Edward Castronova.
Röviden összefoglaltam, hogyan jár az, aki jegyet vált a holnaptól a hazai mozikban is megtekinthető Taplógáz című Will Ferrel vígjátékra.
Megérkezett a hazai mozikba is Will Ferrell újabb alkotása, ha lehet ezt annak nevezni. Abból a szempontból a válasz biztosan igen, hogy a komikus ezúttal nem csak főszereplő, de a történet - vagy micsoda - társszerzője is egyszerre.
Az idei Games Convention kiállításon mindenki csodájára járt Will Wright jövő év végén megjelenő játékának, mely Spore címre hallgat. Néhány új kép érkezett a forradalmi alkotásról.
[MOVIE] SPORE KARAKTERGENERÁLÁS @ GCZeroCool mai utolsó adása a Spore című új Will Wright-játék karaktergenerálási folyamatát mutatja be.
A SEGA ma részletesen is beszámolt a Virtua Tennis 3 című teniszjátékában szereplő világsztárokról és azok neveiről. A 2007 tavaszán érkező játékban olyan kiválóságok virtuális megtestesülései szerepelnek majd mint a jelenlegi világelső és legutóbbi Wimbledon-győztes Amelie Mauresmo, a világhíresség Maria Sharapova, a szintén szupersztár Venus Williams vagy Martina Hingis. A női játékosszereplők sorát tovább erősíti még Nicole Vaidisova, Lindsay Davenport és Daniela Hantuchova is. A férfiaknál sem kevésbé híres karakterek bújnak a játékba: Roger Federer, Rafael Nadal, Andy Roddick, Tim Henman, Leyton Hewitt. A Virtua Tennis 3-ban a sort a fiatal sztárok folytatják: James Blake, Mario Ancic, Gael Monfils and Taylor Dent, David Nalbandian, Sebastien Grosjean, Juan Carlos Ferrero, Tommy Haas. A Virtua Tennis 3-ban a fenti szereplők mellett mi magunk is belevághatunk ebbe a sportágba, és saját World Tour Modeunkban elérhetjük, hogy mindenkit legyőzve világelsők legyünk.
William Shatner, az egyetlen és eredeti Kirk kapitányt alakító színész adja majd a Star Trek: Legacy című akciójátékban saját karakterének hangját. Erről állapodtak meg a Bethesda Softworks fejlesztőcsapattal. Így az idén októberben megjelenő játék igazán hiteles lesz a rajongók számára is. Mint ahogy azt eddig is tudtuk, a Legacy a teljes Star Trek univerzumot magában foglalja. A játékos egy nagy hajóflotta parancsnokát alakítja, aki hatvannál is több féle hajót irányíthat. A sikerhez szükség lesz jó adag taktikai érzékre is.
Shatner elmondta, nem játszik egyáltalán videojátékokkal, de a fia nagyon szívesen megtanítja majd néhány apróságra. "Nem tudom mással elképzelni Kirk kapitányt, még egy videojátékban sem. Örülök, hogy kaptam egy kis szerepet az alkotásban." - fejezte be.Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)