Szeptemberben jön a következő GRID játék
Nem csak legendás versenypályákon, de az utcán is száguldozhatunk majd.
Nem csak legendás versenypályákon, de az utcán is száguldozhatunk majd.
A két cég többek között a játékkonzolok piacán egymás legendás ellenfele - és pont ezen a piacon dolgoznak majd együtt. Érdekes húzás, de sejthető, mi adta az ötletet.
Nyílt forráskódú formában támasztja fel a Windows 10-hez a legendás PowerToys csomagot a Microsoft.
A premier dátuma már megvan, de az még egyáltalán nem biztos, hogy a sztori gonosztevője egyáltalán visszatér-e.
Számos őrültséget tesz lehetővé a Workshop, most épp legendás fegyvereket készítettek el vele.
A Warner Bros. szeretné, hogy a lehető legjobb film készüljön, és ezért sok időt ad a készítőknek.
A Microsoft már többször végleg nyugdíjazni akarta a Paint alkalmazását, de felhasználói nyomásra egyelőre marad, és a 1903-as verzióban is benne lesz.
A kevésbé használt néven Dot Matrix Game-ként is ismert legendás kézikonzol 30 éve jelent meg Japánban. Jött vele a Tetris is, ami hozzánk egészen más formában gyűrűzött be.
A legutóbbi trailert követően most egy tévéreklámban is felelevenedik a Mortal Kombat legendás filmadaptációja.
A fejlesztők végre megmutatták, mit tud majd a sorozat legendás karaktere a legújabb felvonásban.
Ha az alapjátékban már minden lehetséges rekordot megdöntöttetek, akkor íme egy új kihívás.
A Ubisoft vezérigazgatója megindokolta, hogy miért kényszerült pihenőre a legendás játéksorozat.
Batman legendás ellenfele valószínűleg csak egy cameo erejéig szerepel majd a filmben.
A legendás táncos-énekes előadóművész 49 éves volt.
Ráadásul azzal a legendás játékkal, amiben ő maga is szerepel.
A filmeket finanszírozó cég elnöke szerint hiába teljesített a vártnál szerényebben a Grindelwald bűntettei, a Warner Bros. nagyon is bízik a Legendás állatok széria harmadik epizódjában.
Ahogy azt beígérték nekünk, ma este végre közelebbről is megnézhettük a legendás szereplő legújabb verzióját.
Az Ace Combat sorozat legújabb részében ezúttal sincs hiány legendás gépekből, drónokból és persze rengeteg robbanásból.
Mindössze egy szimpla modot kell telepítenünk, és máris kergethetjük a szörnyeket a Halo széria legendás főszereplőjének páncéljában.
A Final Fantasy XV legendás Regaliáját is vezethetjük a játék nyári szezonjának beköszöntével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)