Destiny 2 - nem lesznek kisebb kiegészítők
Nem számíthatunk újabb sztoriküldetésekre sem, viszont ezen kívül rendesen el leszünk látva tartalommal.
Nem számíthatunk újabb sztoriküldetésekre sem, viszont ezen kívül rendesen el leszünk látva tartalommal.
Azóta persze teljesen átalakult a projekt. Nem csak erről, hanem a Diablo III második, törölt kiegészítőjéről is kiderült pár dolog.
Az első trailert, a megjelenési dátumot, és az újdonságok listáját is megkaptuk.
Befutott a The Sims 4 új kiegészítője, amelyben sztárokká válhatunk.
Számos újdonságot tartogat az MMO harmadik nagy bővítménye, amihez érkezett egy látványos trailer is.
Kiegészítőkkel egybecsomagolva, 4K-s látvánnyal hódíthat meg egy újabb generációt a két legendás játék.
Az első adatok szerint rengeteg Tenno várakozott a Fortuna megjelenésére. Amint megérkezett a csomag, a régi és új kalandorok is egyszerre szállták meg a Vénuszt.
Míg a kiadó nem teljesen boldog a kiegészítő eredményeivel, a Bungie szerint rendben volt a tartalmi csomag.
Fortune Island néven érkezik a Forza Horizon 4 első komolyabb tartalmi csomagja, ami az új helyszínek mellett új időjárási viszontagságokat is hoz a versenyjátékba.
Időről időre megkeres minket a GearBest kifejezetten Magyarországra, sőt konkrétan a GameStar és PC World olvasóira szabott ajánlatokkal, ráadásul november 11-én egyébként is akciós napot tartanak.
A Secrets of Dr. Wu DLC-hez egy hangulatos trailert is publikáltak, minden dinószelídítőnek melegen ajánlott.
Már elérhető PC-n a Studio Wildcard túlélős játéknak legújabb kiegészítője, és hamarosan konzolokra is befut.
A legfrissebb kiegészítő első nagyobb csomagja alig több mint egy hónapra van a megjelenéstől.
Már az idei Blizzard műsor előtt kiderült az év utolsó kártyacsomagjának témája.
Halloween alkalmából a fejlesztőcsapat a démonokat is felvonultató DLC-khez is készített egy kedvcsinálót.
A Stellaris új tartalmaiban a határ nem a csillagos ég lesz, hanem a pénzpiac.
Valószínűleg még egy nagy kiegészítőt kap, aztán elbúcsúzhatunk a Destiny 2-től is.
Olyan kiegészítőkkel jelenik meg a Devil May Cry 5 különleges kiadása, amely minden játékos gyűjteményének éke lehetne, azonban nem mindenki juthat hozzá, eleve csak Japánban kerül forgalomba.
A bő egy hónap múlva érkező Flashpoint rengeteg újdonságot hoz.
A Digital Extremes további ingyenes tartalommal bővíti a játékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)