Ingyen cuccokat húzhattok be, ha bejelentkeztek a Red Dead Online-ba, de nem árt sietni
Nyílvesszők tucatjai üthetik a markotokat, ha most visszalátogattok a Rockstar játékába, emellett viszont egy legendás nagyvadat is becserkészhettek.
Nyílvesszők tucatjai üthetik a markotokat, ha most visszalátogattok a Rockstar játékába, emellett viszont egy legendás nagyvadat is becserkészhettek.
Játszani nyilván csak akkor fogunk tudni, ha a megjelenés napján éjfélt üt az óra, de az óriási fájlok világában ez nagy segítség.
Készülhetnek a modok, variációk, és minden, amit a kreatív, tehetséges fejlesztők megálmodnak.
Morfydd Clark nyilatkozott az Amazon készülő szériájáról, és szerinte hihetetlenül grandiózus lesz a sorozat, amelyben ismét Középföldére látogathatunk el.
Nyilván az első rész fogadtatásán is múlik majd, hogy összesen hány Dűne mozin dolgozhat Denis Villeneuve, de a rendező szerint a második rész már kőbe van vésve.
A Funcom nyílt világú barbárkodása egy új szigettel bővül, újra nyergeli lovát a barbár.
A vállalat vezetőjének nyilatkozata alapján a jövőben több különféle tartalom is érkezhet a platformra a filmek és sorozatok mellett.
A rajongók által régóta követelt Spider-Cop kosztümöt valamiért soha nem tették nyilvánossá a fejlesztők, pedig a jelek szerint már ott van a játékban.
Fogadkozik a CD Projekt Red, hogy tartani fogja a legutóbb nyilvánosságra hozott megjelenési dátumot.
Keanu Reeves nagyon pozitívan nyilatkozott a munkakörülményekről.
Nyilvánosságra hozta az Obsidian Entertainment, hogy milyen ütemben és milyen tartalmakkal bővül népszerű túlélőjátéka a továbbiakban.
A nyilvánosság nem is sejtette, de a 43 éves színész, akinek karrierje épp beindult volna a Marvel filmjeiben nyújtott alakítását követően, már hosszú ideje küzdött súlyos betegségével.
Az idei Call of Duty a szokásosnál kicsit később érkezik, viszont lesz nyílt béta is.
A Crystal Dynamics és az Eidos Montréal szuperhősös akciójátékába eddig csak az előrendelők kóstolhattak bele.
A Warner Bros. megállapodott a japán főváros egyik vidámparkjával, így annak részeként nyílik majd meg a varázsvilágot bemutató szekció.
Szerintük a nemrég napvilágot látott zaklatási botrányokat jól kezelte a cég, és levelüket eleve nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni.
Kíváncsi volt a Fortnite fejlesztője, mit csinál az Apple, ha nem kap a V-Bucksok eladásaiból. Nyilván nem kellett sokat várni a válaszra.
Egy nyílt levélben írták le, hogy kreatív különbségek miatt hagyják ott az élőszereplős Avatar projektet, mivel a stúdió nem hagyta, hogy megvalósítsák a saját víziójukat.
Véget ért a rémálom, de könnyen lehet, hogy ehhez a nyilvánosság segítsége is kellett.
A Deadpoolt alakító színész korábban is elég nyilvánvalóvá tette, hogy nem büszke a Green Lantern filmre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)