Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 817

[MOZi] X-Men 4, a változások része lehet

Hír | 2006.08.16 22:56

Bizonyára már minden X-Men rajongó tudja, hogy készül a negyedik mozifilm, ám jelenleg még túlságosan sok információnk nincs róla. Most azonban előkerült egy kisebb cikk az L.A. Daily News című napilapból, melyben a film producerét, Lauren Shuler Donnert faggatták egy kicsit. Meglepetésként érhet mindenkit, hogy kiderült, a filmbe csak most fognak bekerülni az igazi nagy filmes alakok, hiszen a szereplőgárda kibővül. Az új szereplőket már le is szerződtették, ám itt van egy kis csavar a dologban, ugyanis az eddigi filmekből már jól megszokott szereplőkkel még egyelőre nem kerültek megállapodásra, azonban természetesen megvan rá az esély, hogy ha akarják folytatni, akkor ismét belebújhatnak mutáns bőrükbe, így újra találkozhatnánk majd Halle Berry-vel, Hugh Jackman-nel, Rebecca Romijn-nal, Famke Janssen-nel, Patrick Stewart-tal, Ian McKellen-nel és Anna Paquin-nal. Továbbá kiderült, hogy az X-Men típusú filmek nem csak ebben a sorozatban merülnek ki, hanem terveznek egy csak a Farkasról és Magnetoról szóló filmet is készíteni. Előbbi főszereplője természetesen Hugh Jackmann lenne, hisz az ő neve szinte már egybefonódott a Farkaséval, ám itt egy kis aggodalomra adhat okot, hogy a Wolverine film felvételei a tervek szerint jövő év elején kezdődnek, ugyanis a főszereplőnek jelenleg más elfoglaltságai is vannak. Na de ha bekerül egy Wolverine filmbe, akkor maradna ideje az X-Men 4-re is? A további tervek között szerepel majd az imént említett kizárólag Magnetoról készülő film is, mely jelenleg úgy néz ki, hogy a fiatal mutáns életét mutatná majd be. A film történetét már meg is írták, így azon már dolgoznak is az illetékesek, ám hogy jelenleg milyen formában arról nem tudni semmit sem. Thanks lenkop.

Az American McGee Shanghaiban terjeszkedik

Hír | 2006.08.09 14:08

Bizony az American McGee megnyitotta a Shanghai Development Studiot, amely rögtön elkezdett dolgozni első projektjén. Egyelőre erről még csak annyit tudni, hogy egy sötét, ám tündérmesébe illő univerzumba kalauzolja majd el a játékosokat. És a legszebb, hogy ha nem gond a távolság, akkor éppen gyakorlott programozókat keresnek, színészeket, dizájnereket, írókat, zenészeket, rendezőket és még több a játék készítéséhez szükséges szakembert. Aki úgy érzi, hogy ez az ő esélye, akkor itt lehet jelentkezni a munkára.

2Moons - Friss MMORPG INGYEN

Hír | 2006.08.09 14:00

Az Acclaim Games bejelentette, hogy ingyenes, ám teljesen brutális MMORPG-t fejlesztenek a felnőtt közönség számára, melyet az egykori Shiny alapító, Dave Perry álmodott meg. Nincs kegyelem a gyengének, nincs szánalom a haldokló iránt, nincs könnycsepp a halottakért, a 2Moons egy könnyen megtanulható játék lesz, bárki hamar "otthon" érezheti magát benne, egy igazán agresszív és veszélyes, ám lenyűgöző grafikájú világban. “A 2Moons egy olyan játék, mely a játékosok képzésére fókuszál, hogy túlélővé válhassanak egy olyan világban, ahol egyébként a túlélésre való esély semmi.,” tette hozzá Perry. “Ahelyett, hogy mély és sötét háttértörténeteken kéne átgázolni, a játék mondanivalója inkább az egyedi kalandozásokban rejlik, ahogy 100+ szintű harcossá válik a játékos. Az árkád jellegű harcrendszernek köszönhetően a játékos ténylegesen bekerül a harcba, pusztakezes küzdelmekbe a mai MMO világ eddigi legkomolyabb ellenfelei ellen.”

DIRT: Origin of the Species BOSSzik

Hír | 2006.08.08 14:55

A DIRT: Origin of the Species egy külső nézetű akciódús kalandjáték, melyben keveredve találjuk meg a telekinézis képességét és a különböző fegyverek armadáját, amikkel különböző mutánsok ellen kell küzdenünk. A játékos Dirt bőrébe bújhat, aki egy tizenéves leányzó, különös képességeire lesz figyelmes, melyek segítségére lesznek, hogy megmentse az emberiséget, az ártatlanokat, mielőtt a kormány és a mindenféle titkos ügynökök elhallgattatnák a világot. Na már most ennek a játéknak ismertették, hogy mégis milyen főszörnyekre kell számítanunk, és a képeket elnézve nem kis mezei zombikról van szó: Arklight: Valaha katona volt, ám egy a Közép-Keleten fellángolt tűzharcban meghalt. Testét újraalkották, így most már sokkal inkább gép, mint ember és a józan eszét egyre inkább elvakítja a halála okozta fájdalom és szenvedés. Joshua: Egy holografikus lény, mely az 51-es körzet operációs magját védi. "Személyében" egy zavarodott, ám brilliáns programozó elméje mutatkozik meg. Ez a lény minden ellenfelét levadássza elektrosztatikus támadásaival. Az egyetlen esély a megsemmisítésére, ha elpusztátják az áramforrásokat. Stinger: A Stinger egy kereső és megsemmisítő jármű, mely különleges stabilizátorainak köszönhetően a leglehetetlenebb helyzetekben is órisái sebességekre képes, valami a földönkívüli technikával felvértezve, vízhűtéses gépfegyverevével és nano-replikáló rakétáival igazi halálos ellenfél. Z208: Az 51-es körzet első teljesen önálló gépezete, melyet mozgóegységnek terveztek, hogy bármilyen harci szituációban megállja a helyét. Különböző rakétáinak köszönhetően mindenféle ellenséges célpontot képes megsemmisíteni, valamint különleges pajzsának köszönhetően az általános fegyverek teljesen használhatatlanok ellene.

Gates: Talán elkészül januárra a Vista

Hír | 2006.07.12 12:21

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Microsoft új operációs rendszere januárra sem készül el. Bill Gates szerint a megjelenés esélye 80 százalék. Egy Cape Townban tartott prezentáció során Bill Gates, a Microsoft elnöke elmondta az ott megjelent szoftveres partnereknek, hogy a Windows Vista megjelenése nagyban függ a bétatesztelés során felmerülő és kijavításra szoruló hibáktól. "A lehető legjobban kell mindent csinálnunk. Ha a béta teszterektől származó visszajelzések arról tanúskodnak, hogy a fejlesztés nem fejeződik be időben, én örömmel halasztom el a Vista megjelenését" - mondta. Tovább >>

Mindig leeszed a billentyűzeted?

Hír | 2006.07.10 10:00

Az alkotók szerint főleg az otthonról, számítógéppel dolgozók számára nyújthat megoldást az a keyboard tray névre keresztelt tálca, amely segítségével megelőzhetőek például a klaviatúrára ömlő kóla kellemetlen mellékhatásai. Tulajdonképpen egy igen egyszerű eszközről van szó, amit a billentyűzet fölé kell helyezni, s rajta kényelmesen elfér egy szendvics meg egy pohár üdítő. Akkor is hasznos lehet ez, ha az asztalon nincs már hely külön ilyesmire. Arról azonban nem esik szó, hogy a tálca ugyanoylan veszélyes lehet, ha véletlenül nem jó irányban tesszük oda a kezünket, esetleg sietünk és elhibázzuk, vagy hirtelen akarunk felkelni a székből, és felborítjuk az egészet. Erre pont azét van meg az esély, mert a kaja igencsak a kezünk ügyében van, nem pedig jóval bentebb az asztalon.

Akinek viszont bejön a cucc, az akár többféle színben és formában is hozzájuthat - hogy mikor és mennyiért, egyelőre nem tudni.

War Front - Újra jelentkezhetsz béta tesztre!

Hír | 2006.07.08 10:13

A CDV további 13 ezer béta jelentkezést engedélyezett, hogy tesztelhessék a hazai Digital Reality által fejlesztett War Front: Turning Point című alternatív történelmi valós idejű stratégiai játék multiplayer lehetőségeit. Nincs más dolgod, csak ingyenesen regisztrálni a FilePlanet-re, majd kitölteni ezt az adatlapot és várni. A jelentkezés elfogadásának esélye most jóval nagyobb, főleg ha sietsz!

A mobilsugárzás izgat, és jót tesz az agynak?

Hír | 2006.06.27 11:16

Állandóan hallani, hogy mennyire káros és veszélyes a mobiltelefonok sugárzása. Az olasz kutatók most más oldalról közelítik meg ezt a károsnak vélt sugárzást. A milánói Fatebenefatelli kórházban néhány fiatalember szolgált kísérleti alanyként abban, hogy megfigyeljék mi történik az aggyal - embereink GSM900-as frekvencián 45 percig szünet nélkül telefonáltak. A várt aktivitást a mozgatóidegek kérgében figyelték meg, amely közel helyezkedik el a fülhöz. Az agy ezen része a külső burokban található, és néhány magasabb rendű képességért felelős. A 45-perces használatot követően a 15 önkéntesből 12 embernek nőtt az elektromos aktivitása az adott agyi területen, és még jó egy óráig úgy is maradt. Nos, hogy mit jelent ez az eredmény? Egyelőre nem tudni. A kísérletet végző tudósok nem tudták megállapítani, hogy ez a stimuláltság káros-e az emberi agyra nézve, azonban véleményük szerint jó esély van rá, hogy pont ellenkezőleg, jótékony hatást fejt ki. Újabb elgondolkodtató: a mobiltelefonunk kinyír minket, avagy erőt ad?

A Microsoft felvásárolná az eBay-t

Hír | 2006.05.29 21:44

Olyan pletykák rebbentek fel, melyek arra engednek következtetni, hogy a Microsoft felvásárolná az online aukcióról, illetve a Skype megszerzéséről híres eBay-t. Több forrás is megerősítette, hogy a szoftveróriás beépítené az eBay szolgáltatásait az MSN portálba, ezzel is növelve esélyeit a piacvezető Google-lel szemben. Állítólag a tárgyalások már régebb óta zajlanak, azonban az utóbbi hetekben egy kicsit lecsillapodtak, félve az esetleges trösztellenes perektől. Tudni kell azonban, hogy a Yahoo! is erősen érdeklődik az eBay iránt, nem mintha ez gátolná a Microsoftot, sőt. A cikket teljes terjedelmében itt olvashatod el.

[KéPZ] Frissítés!!

Hír | 2006.05.10 12:16

Ismét néhány szépséges képpel turbóztam fel amúgy sem unalmas galériánkat. A lista alant, a bővülés mai esélyi elég nagyok :)

  • Age of Conan: Hyborian Adventures (3)
  • Black Buccaneer (1)
  • CellFactor (5)
  • Enemy Territory: Quake Wars (18)
  • Frontlines: Fuel of War (6)
  • Mage Knight Apocalypse (9)
  • Monster Madness (6)
  • Precursors (2)
  • Pro Evolution Soccer 6 (4)
  • Soccer Fury (6)

  • Mennybéli hősök a Heroes 5-ben!

    Hír | 2006.04.27 17:39

    A fejlesztők már eddig is sok szép dologgal látták el a Heroes rajongókat, gondolok itt most a nem régiben kiadott demóra, ám most újabb infókat csepegtettek el. Szorgos GSO olvasónk TomChaos hívta fel a figyelmünk, hogy a Might and Magic oldalán friss nyalánkságok láttak napvilágot, egészen pontosan a mennybéli hősöket ismerhetjük meg közelebbről. Lássuk hát őket sorjában: Maeve: Brilliáns harcos, Maeve az, aki kétségbeesetten próbálja megmenteni a kudarcra ítélt birodalmat az örök pusztulástól. Új jövőt próbál teremteni a szétszakadt Falcon Birodalom számára miközben démonok invázióival kell szembenéznie, Maeve már nem bízhat semmiben, csakis a lovagrend eszményében és a Fény Sárkányába vetett megrendíthetetlen hitében. Dougal: Bajtársai a Griffin Birodalom dicsőségének tartják, Dougal lojalitása erős fontoskodásával egyensúlyozott. Úgy gondolja a legjobb ellenfél a halott ellenfél, aki már nem árthat a birodalom erőinek, Dougal évek óta az ijjászatra specializálódott, ezen felszerelések használatára. Az íjjászok adják vissza hitét, akik szerint érdemes kockáztatni, míg ő parancsnok. Ellaine: Ellaine hűen szolgált a Birodalmi seregben még a Sötétedés háborúja alatt, majd visszatért, hogy családja birtokai bölcs, könyörületes kezei alá kerülhessenek. Noha erős kezeivel mindig a megengedett gyümölcshöz nyúlt: a bírtok nőtt és virágzott. Mostanra Ellaine visszatért a harcba, a parasztok emlékezvén jó tetteire a bátorság csodáját mutatják a harcmezőn az ő vezetése alatt. Irina: Irina legkorábbi emlékei a griffekhez kötik őt, hiszen egy elismert griffőrző családba született. Úgy nőtt fel, hogy ezen veszélyes lények minden gondolatát ismerte, és mikor a Birodalom harcba hívta, ő büszkén vitte magával "ajándékait", hogy segíthessen ahol csak tud. Irina biztos benne, hogy a griffei egészségesek és minden parancsát teljesítik. Klaus: A Griffin Birodalom egy holtágán élő szegénynemesi családból származik, aki rendkívül szigorú kiképzést kapott, Klaus bizonyára nem jutott volna ilyen messzire, ha nem csillan fel szerencséje. Belesodorták a lovagi torna legnehezebb színterére egy egyszerű incidensen keresztül, mikor is egy fontos pergament nem sikerült kézbesíteni, ám ő lenyűgözte a sereget a Birodalom legnagyobb harcosainak leküzdésével. Ettől a naptól fogva, képességei által megadatott neki a lovas harcosok odaadása. Laszlo: Szegényes életből küzdötte fel magát néhány borzalmat leküzdve, ám e megpróbáltatások Laszlo szívét megedzették. Teste forradásokkal borított, szigorú és könyörtelen, úgy vágja be magát az ellenség erői közé, mint a természet hatalmas ökle. A “harcmezők királyai”, ahogy seregét büszkén nevezi, kevés esélyük van, de követik parancsnokuk, gyakran akaratlanul – rendkívüli páldáját mutatják a bátorságnak. Rutger: Rutger leginkább egy csavargó volt, szabad lélek, és utazó mielőtt a sereg hívó szava után a Griff Birodalom Farkas Hercegség rangjába emelte volna őt. A szabad évei alatt felhalmozott tudást alkalmazva, Rutger minden utat, ösvényt, és rövidítést kiaknáz, hogy a lehető leggyorsabban juttassa el csapatait egyik harcból a másikba. Minnél hamarabb befejezi a háborút, annál hamarább térhet vissza régi életéhez, hisz az utak az ő nevét hívják. Vittorio: A Griff Birodalom délkeleti határán fekvő apró falvak lázangásaiból kitörő harcok veteránja, Vittorio az ostromlás szakértője. Éveket töltött el a kivitelezés tökéletesítésével és ostromgépek alkalmazásával, erősen hítte, hogy a harcmezőn felvonultatott technika fejlesztésével rengeteg ember életét mentheti meg. A gyökeres változtatásokon keresztül gyakran okozott vele váratlan meglepetéseket az éppen tesztelő csoportnak, elfogadott lett hát, hogy eszközei elengedhetetlenek.

    A Codemasters célja az egy milliós álomhatár

    Hír | 2006.04.24 14:51

    A Codemasters Online Gaming (COG) alelnöke és vezérigazgatója, David Solari elárulta, hogy a fejlesztés alatt álló Lord of the Ring Online című MMO-jukkal el kívánják érni az egy millió játékost, mellyel a Blizzard jelenleg vezető World of Warcraftjának akarnak ellenfelet állítani. "Azt hiszem nyugaton valamivel több, mint egy millió előfizető lesz a cél", mondta Solari a tegnapi napon megrendezett COG LiVE rendezvényen, az Egyesült Királyságban, Warwickban. "A World of Warcraft jelenleg az etalon, de ha van valami ami megverheti, az a Lord of the Rings, melyben a játékosok a már jól ismert fantasztikus környezetben játszhatnak. Ennek van a legnagyobb esélye arra, hogy felvegye a versenyt." A LOTRO-t az amerikai Turbine fejleszti, megjelenése pedig valamikor év végén várható. A tegnapi rendezvényen teljes díszében mutatta be vezető rendezője, Jeff Steefel, majd kiderült, hogy az első kiadásban csak az első Gyűrűk Ura könyv tartalma lesz fellelhető, a többi majd csak a játék előrehaladtával kerül bele. Később a tervek szerint pedig a Turbine majd szeretné elkészíteni más Tolkien regények történetét feldolgozó játékait is. A LOTRO a COG vezető projektje 2006-ban, emellett érkezik még a kóreai NHN által készített Archlord, a Turbine által készített Dungeons & Dragons Online és a CCR Corporation's RF Online című játéka. Lord of the Rings egy igazán tartalmas MMO egy óriási névvel a háta mögött. Tehát ez egy igazán versenyképes játék," tette hozzá Solari.

    Microsoft: Ne legyen PC operációs rendszer nélkül

    Hír | 2006.04.06 17:38

    Az ingyenes szoftvereket támogatók érthetően neheztelnek a Microsoftra, amiért az arra kényszeríti a PC gyártókat, hogy ne értékesítsenek olyan számítógépeket, amelyeken nincs előre telepített operációs rendszer. A Microsoft ezúttal az angliai PC gyártóktól kérte azt, hogy ne adják meg a lehetőséget a vásárlóknak, hogy operációs rendszer nélküli gépeket vegyenek. Michala Alexander, a Microsoft kalózkodás elleni részlegének vezetője szerint az alaprendszerek, vagy "meztelen" PC-k szállítása elszalasztott lehetőség. Véleménye szerint az Egyesült Királyságban eladott számítógépek 5%-án nem található előre telepített operációs rendszer. A Microsoft nem titkolt célja ezt a számot redukálni. Mindezt tennék annak ellenére, hogy a felhasználók jelentős hányada direkt szűz gépet keres, hogy aztán például Linuxot telepítsenek arra. A másik lehetőség, hogy egy olyan cég vásárolna, amely már rendelkezik Windows licensszel. "Azt szeretnénk minden rendszerépítőnket és partnerünket, hogy ne értékesítsenek operációs rendszer nélküli gépeket, ez ugyanis felesleges kockázat a felhasználók és az üzleti érdekek szempontjából. Ráadásul legalább 5%-kal kevesebb esélyük van szoftvereket és szolgáltatásokat értékesíteni." A Linux és egyéb ingyenes programok támogatói ellenben úgy gondolják, hogy igen is fontos szerepe van a szűz rendszereknek a nyílt forráskódú piac bővítésében és népszerűsítésében. Egyelőre nem tudni, hogy a gyártók hogyan döntenek, mindenesetre az az öt százalék már igazán nem mérvadó. Arra azonban figyeltek a Microsoft képviselői, hogy véletlenül se javasolják a Windows-t, mint alapértelmezett operációs rendszert - bár eléggé magától értetődő, hogy azt választanák a gyártók.

    Magyar bajnokság a PES 6-ban!

    Hír | 2006.04.01 08:53

    A Konami legnagyobb megelégedésünkre úgy döntött, hogy érdemes odafigyelni a magyarországi élvonalbeli futballra. A csapat amellett határozott, hogy az idén megjelenő Pro Evolution Soccer 6-ban helyet kap majd egy újabb bajnokság is, méghozzá a magyar. Ennek értelmében, ahogyan a Premier League, úgy az NB-1 is jelen lesz a szimulátorban. Természetesen az első osztály összes együttese szerepel majd a játékban, így a bajnoki címvédő Loki, a másik két fő bajnoki esélyes Újpest és Fehérvár, valamint az idén gyengélkedő Ferencváros is. Megszokott módon azonban nem eredeti nevükön, hanem kitalált álnévvel kapnak majd helyet a klubok. A DVSC például „Reds”, az Újpest „Purple Devils”, míg a Fradi „Green Eagles” néven kerül majd be a Pro Evolution Soccer 6-ba. Az ígéretek szerint egyébként valamikor idén ősszel kaphatjuk kézhez a PES 6-ot. A játékból készült első képeket itt, míg a videót itt találjátok.

    Halo 3: csak 2007 márciusban?

    Hír | 2006.03.31 08:44

    Az IGN, többféle forrástól hallotta, - bár hivatalosan még nem erősítették meg - hogy a Halo 3 csak 2007 márciusában érkezik majd meg (természetesen még ekkor is csak Xbox 360-ra). Nyilván tudjátok, hogy a Halo 2 PC-s verziója gőzerővel készül, de még, ha jól is állnak a fejlesztések, akkoris csak a Windows Vistával egy időben jelenhet meg - hiszen csak az alatt fog elindulni a kicsike... Mivel pediglen az operációs rendszer megjelenését eltolták néhány hónappal, 2007 január-február előtt a Halo 2 PC-s átiratából ugyanúgy nem lesz semmi, mint a Crysis-ből. Kis esély azért talán van rá, hogy miután kijött a PC-s Halo 2, illetve az Xbox 360-as Halo 3, tán nekilátnak a fejlesztők a Halo 3 PC-s konverziójának.

    Renegades of Spacewell - hollywoodi akció

    Hír | 2006.03.31 07:10

    A Solar Studios egy hollywoodi csapattal közösen jelentette be legújabb, filmes elemekre épülő játékát, a Renegades of Spacewellt. Ebben akcióhőskánt vághatunk neki az utunknak, amely során sokszor esélytelen helyzetben kell harcolnunk és megmentenünk a céltárgyat, célszemélyt. A két csapat a hollywoodi stíluselemek mellett azt is ígéri, hogy eddig nem látott szórakoztatási színvonallal rukkol majd elő. Továbbiak itt.

    Boltokban a Samsung első flash alapú SSD lemezei

    Hír | 2006.03.22 08:55

    Hamarosan nagy változások várhatóak a háttértárolók területén, ha a Samsung által kínált flash alapú memóriák megkezdik hódító hadjáratukat ebben a szegmensben is. Az első 32 gigabájtos egységek máris fellelhetők egyes hordozható számítógépekben. A dél-koreai vállalat a CeBIT kiállításon mutatta be legújabb 32 gigabájtos kapacitású ún. solid state disk (SSD) névre keresztelt flash memóriáit, amelyekkel be szeretne törni a mobil merevlemezek piacára. A Samsung most elárulta, hogy máris kiskereskedelmi forgalomba hozott néhány modellt. Az előzetes tervek szerint 2010-ig 4,5 milliárdos üzletté válik az SSD-piac, köszönhetően a folyamatosan bővülő mobil számítógépes piacnak. Az új technológia jelenlegi legnagyobb hátránya az ára, amely azonban már megkezdte a mélyrepülést. Elemzők szerint nagy az esély, hogy néhány év alatt átveheti a vezető szerepet a háttértárolók piacán, de legalábbis számottevő részesedésre tehet szert. Az árcsökkenést elsősorban az teszi lehetővé, hogy az SSD előállításához szükséges NAND flash memóriák gyártási költsége a folyamatosan növekvő igények és a technológiai fejlesztések következtében egyre kisebb. A mobil iparágnak pedig pontosan olyan tárolókra van szüksége, amelyek mozgó alkatrész hiányában sokkal nehezebben hibásodnak meg, ráadásul kevesebb energiát is használnak fel. Ezt tetézi a teljesen zajtalan működés.

    S.T.A.L.K.E.R. idén szeptemberben?!

    Hír | 2006.03.01 18:10

    Egy Oleggel készített interjú több szempontból is árulkodónak bizonyult, azonban a legérdekesebb pontja egyértelműen a megjelenéssel kapcsolat sor volt az anyagnak. A jelenlegi álláspont szerint ugyanis a THQ megkapta a S.T.A.L.K.E.R. demóját, és nagyban teszteli. A fejlesztők jelenleg is a kiadó által felderített hibákat orvosolják, ha ez a procedúra véget ért, a demó is megjelenik. Maga a játék pedig idén szeptemberben kerül kiadásra, mint azt állítják. Amennyiben valami közbecsúszik, úgy 2007 elejére tolódik a megjelenés, ám erre állítólag csekély az esély. Bizonyíték itt.

    Atari: Hosszú sikertörténet, csúfos bukás?

    Hír | 2006.02.19 11:59

    A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Atari a múlt héten közzétett lehangoló pénzügyi jelentést követően a figyelem középpontjába került. Bruno Bonell, a vállalat elnök-vezérigazgatója helyretette a dolgokat. A Bonell kezében lévő vállalat nagyjából 250 dolgozót foglalkoztat Észak-Amerikában. A tervek szerint 20%-ukat elbocsátják, valamint a belső fejlesztő stúdiókat is megpróbálják értékesíteni. Ezek olyan játéksorozatokon dolgoznak folyamatosan, mint a Driver, a Test Drive, vagy a Mátrix filmeken alapuló játékok. Bonell hozzátette, "az, hogy terveink között szerepel belső stúdióink eladása, nem azt jelenti, hogy már ki is tettük rájuk az Eladó! táblát. Jelenleg is számunkra fontos projekteken dolgoznak." A Wedbush Morgan Securities egyik elemzője, Michael Patter szerint "nem a belső stúdiók eladása lenne a megfelelő lépés. Az első, amit meg kellene tenniük, hogy leállítják európai tevékenységüket. Bruno elvonult ebédelni... Az amerikai részleg játékokat készít, míg az európai csak eladja azokat." A kiadótól vásárolt játékfejlesztők esete nagyon ritka. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy független fejlesztőgárdát vásárol fel egy-egy stúdió. Az ok nagyon egyszerű: Amikor egy független csapat megállapodik arról, hogy megveszi őket egy kiadó, a csapat megkapja a játékfejlesztéshez szükséges pénzt. Amikor a kiadó elad egy belső stúdiót, a kiadó megtartja a pénzt, amely általában az elküldött fejlesztők totális csődjéhez vezet. Bonell nem tért ki arra, hogy szándékukban áll-e egyes népszerű játéksorozatainak kiadási jogaitól is megválni. A Driver termékvonal még mindig jól cseng, annak ellenére, hogy a legutóbbi, harmadik rész csúfos bukásnak számított. Az Atari tulajdonában lévő fejlesztőcégek jelenleg az alábbiakon dolgoznak:

  • Reflections (Newcastle): Driver 4
  • Melbourne House (Ausztrália): Test Drive jelenlegi generációs konzolokra
  • Paradigm (Dallas): Stuntman 2, Battlezone
  • Shiny Studios (Laguna Beach): Be nem jelentett projekt, valamint Earthworm Jim új verziói
  • Eden Studios (Lyon): Test Driver következő generációs konzolokra. Mindeközben a Shiny alapítója, Dave Perry lemondott tisztségéről. A közzétett hivatalos indok szerint ezzel a lépéssel felszabadulnak a lehetőségek a jövendőbeli vevőkkel kapcsolatban, majd miután sikerült megfelelő megállapodásokat kötni, Perry vissza szándékozik térni a vállalathoz. A Shiny jelenleg 56 alkalmazottal dolgozik. "Most már zöld az út az Atari előtt: eladhatják a Shiny-t. De azt hiszem, ebben én is a segítségükre lehetek, elvégre több dolognak is én vagyok a vezetője. Sok érdeklődőt tudok a tárgyalóasztalhoz csalogatni, ami meggyorsíthatja a folyamatot." - tette hozzá Perry. Az Atari hosszú múltra tekinthet vissza. 1972-ben alapították jogelődjét, s kezdeti sikereit a Pong nevű játéknak köszönheti, amely annak idején berobbant a játékiparba. Öt évvel később (már új tulajdonosokkal) megpróbálták méginkább bevezetni a nappalikba a videójátékokat - ekkor a vállalat neve már Atari 2600 volt. A sikertelen számítógépes piac némileg gondot okozott a cég nívójában. 1994-ben elhagyták az Atari elnevezést, ám két évvel később újra felvették. Amikor már épp kezdett volna megint lefelé csúszni, az Infogrames úgy döntött, tőkésíti a vállalatot és felveszik az Atari nevet. Az Infogrames csak egyike azoknak, akik felhasználták az Atarit. A gondok ellenére a név még mindig jól cseng a közvélemény-kutatások szerint. Sőt, elemzők szerint a tény, hogy az európai Infogrames birtokolja őket, csak ront a helyzeten. Michael Patter elemző szerint "Az ok, ami miatt az Atari képtelen sikereket elérni, az Infogramesszel való kapcsolatában keresendő. Az Infogrames, akárcsak az Atari, süllyed és hamarosan csődbe is megy. Amint ez megtörténik, véleményem szerint az Atarinak van még esélye a talpraállásra, ha valaki felkarolja őket."

  • GameStar Nyílt Nap Élménybeszámoló

    Hír | 2006.02.12 12:34

    Lezajlott legutóbbi nyílt napunk is, amit ezúttal is a MOM Park Palace Mozi előterében tartottunk. Az előzőekhez képest egy picit talán kevesebben jöttek el, de legalább így több esély volt a kitelepített gépeken játszani, akár velünk is. A hangulat pedig legalább olyan jó volt, mint korábban. A 10 órai nyitást csapatbeosztással kezdtük, majd megkezdődtek a vetélkedők. Találd ki, melyik játék zenéje hallható, vagy melyik játékot ábrázolja az eltorzított, kivetített kép, stb. Én magam nem követtem végig figyelemmel az eseményeket, így most hirtelen nem tudom, melyik csapat nyert :) Ezt követte a váltott játékverseny... Lényegében arról volt szó, hogy bizonyos idő után a csapatok új tagot küldtek az "arénába", vagyis a gép elé, s így kellett megküzdeni a másik csapat tagjaival olyan játékokban, mint például a FIFA. Majd végül, ha már a csapatok minden tagja játszott, összesítették az eredményeket. Volt nyereményosztás, sőt szabályos nyereményeső is, mikor is a tömegbe szortuk a pólókat, egéralátéteket, és minden olyasmit, ami nem törékeny és nem okoz sérülést :) A rögtönzött sorsoláson pedig gyakorlatilag minden megjelent olvasó hazavihetett egy GameStar bögrét, vagy táskát, vagy akár NFS Most Wantedes cuccokat (táska, napszemüveg), és még olyan különlegességek is kisorsolásra kerültek, mint egy eredeti kis Sam Fisher figura. Senki sem távozott tehát üres kézzel. Az ügyesebbek gyorsan alá is iratták a bezsebelt posztereket a szerkesztőkkel. Közben pedig kiosztottuk az előfizetői nyereményjátékunk nyerteseinek is az ajándékokat. Öröm volt nézni a sok mosolygó arcot :) A képekért köszönet illeti az ESPORT.HU-t.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)