Elite: Dangerous - a hónap végén indul a Beyond frissítés nyílt bétája
A PC-sek hamarosan belevethetik magukat a számos tartalmi frissítést hozó új szezon első fejezetébe.
A PC-sek hamarosan belevethetik magukat a számos tartalmi frissítést hozó új szezon első fejezetébe.
Csirke és EndreMan az elsők között próbálja ki a Dragon Ball FighterZ bétáját.
A Microsoft bejelentette, hogy pontosan mikor veszi kezdetét a zárt bétateszt; már nem kell sokat várnunk rá.
A januárban megjelenő verekedős játékot hamarosan kipróbálhatjuk, ezért a Bandai Namco elárulta, kiket küldhetünk csatába.
Hamarosan mindenki kipróbálhatja a battle royale őrület következő trónkövetelőjét egy bétateszt keretein belül.
Kaptunk 100 darab Next Up Hero bétakulcsot, amit természetesen közöttetek szeretnénk kiosztani.
Nemrég elcsúsztatták a The Crew folytatását, így a fejlesztőknek bőven lesz idejük javítani a játékon. Például azokon a részeken, amiket a bétateszt során jeleznek nekik a résztvevők. Jelentkezzetek ti is.
Most minden PS4 tulajdonos nyomhat még egy kört a Monster Hunter World bétjában, ezúttal teljesen ingyen.
Ha az eddigi ingyenes játékkínálatban nem találtatok volna nektek való játékot, talán a legújabb ajándék betalál.
A január végi megjelenése előtt még egy, ezúttal nyílt bétatesztben részt vehetnek a Dragon Ball FighterZ konzolos játékosai.
A sorozat hagyományaihoz hasonlóan a Monster Hunter Worldből sem maradnak ki a karakterünk macskaszerű segítői, róluk szól a legújabb kedvcsináló, amivel együtt a második bétakörről is érkeztek infók.
Még a Metal Gear Survive érkezését megelőzőn lehetőségünk nyílik majd pár nap erejéig kipróbálni a játékot.
Az űrhajós móka elhagyta a béta státuszt, így már teljes játékként érhető el a konzolon. Nagy tervek vannak 2018-ra.
A Capcom elárulta, mikor ugorhatnak fejest a PS4-es játékosok a Monster Hunter World bétatesztjébe, illetve a próbalehetőség alatt megleshető tartalmakról is meséltek.
Immár minden konzolos számára elérhető a ketrecharcos játék legújabb felvonásának bétája, így a következő napokban bárki megpróbálhatja péppé verni a többieket.
Nyugalom Bohemia, hová ez a nagy sietség?
A Steep kiegészítőjét a téli olimpia köré építették, teljesen új sportágakat fogunk tudni kipróbálni benne. A megjelenés sincs már messze, viszont előtte még egy nyílt bétatesztre kerül sor.
Nyílt hétvége helyett egy nyílt hetet kapunk a Total War fejlesztőitől, és még jutalmat is kapunk a próbálkozásért.
A támogatók egy része már próbálgathatja a játékot, ami most kapott egy vadonatúj kedvcsinálót.
A Disney a következő 10 évre már betáblázta a Star Wars szériával kapcsolatos terveit, és ezek között ott van egy újabb trilógia is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)