Videóban foglaltuk össze, mit tudunk eddig a Windows 11-ről
Hamarosan hivatalosan is bemutatkozik a következő Windows, de hihető és hiteles szivárgások már most is érkeznek.
Hamarosan hivatalosan is bemutatkozik a következő Windows, de hihető és hiteles szivárgások már most is érkeznek.
Az operációs rendszer kiszivárgásával egyre kevesebb titok marad.
Az X-COM: UFO Defense örökösének tekinthető UFO: Extraterrestrials folytatását először 2009-ben jelentették be. Nem siették el a munkálatokat.
A jelek szerint már tudjuk, hogy fog kinézni a Microsoft új üdvöskéje.
Összesen 11695 elem alkotja a világtérképet, amit aztán falra is aggathatunk.
11. generációs Intel Core H processzorokkal felvértezve jön a Predator Triton 300, a Predator Helios 300 és a Nitro 5.
A 11 éves Alyssa Bonal nemcsak visszaverte a gyermekrablási kísérletet, hanem még meg is jelölte az elkövetőt.
A virtuális foci két szakértője, EndreMan és Bugbear terelgetik majd a zenészt a pályán.
11. generációs Intel H-sorozatú processzorral és RTX 30-as GPU-kkal jönnek a frissített Razer Blade 15 modellek.
Az Intel elmondása szerint az új processzorok jelentősen jobb teljesítményre lesznek képesek, mint az előző generációs verziók.
Az utóbbi évek egyik legütősebb városépítős játéka vadonatúj verzióban tér vissza.
Collins a világ egyik leghíresebb űrmissziójának tagja volt a parancsnoki modul pilótájaként.
Ragyog az AMD Ryzen szerencsecsillaga, az Intel pedig keservesen küzd, hogy áttörje korlátait. A 11. Core-generációval forradalmat ígér - megnéztük, valóban kapunk-e előrelépést.
Még nem késő, ha esetleg utólag szeretnél segíteni az ingyenes Absolut LIVE rAID zenei fesztiválon játszó zenészeknek és bandáknak.
Minden koncert ingyenes, de egészen április 11-éig támogathatjátok az Absolut LIVE rAID keretében fellépő kedvenceiteket.
Az asztali számítógépekbe szánt variánsokat hamarosan a hordozható gépekbe tervezett modellek követhetik.
Nagy teher hárul a Rocket Lake-S kódnév alatt futó generációra, és úgy tűnik, nem tudott minden téren megfelelni az elvárásoknak.
Tűz ütött ki abban a szerverparkban, ami a népszerű Rust játékot is támogatta, és bár voltak adatveszteségek, alig 11 óra alatt helyreállt a rend.
Egyes kereskedők nem bírják kivárni a két hét múlva esedékes hivatalos bemutatót, és már előrendeléseket vesznek fel az új CPU-kra.
A zombis szappanopera hattyúdalának rendezői nagyon izgatottak a 11. szezon startját illetően.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)