Destiny 2 - a rendező kérdezi, hogy mit tegyenek az első DLC-be
A Destiny 2 még csak pár hete van kint, de a fejlesztők és a játékosok is már az első nagyobb tartalmi csomag felé kacsingatnak.
A Destiny 2 még csak pár hete van kint, de a fejlesztők és a játékosok is már az első nagyobb tartalmi csomag felé kacsingatnak.
Egy új strike, két új PvP pálya, két quest és pár fegyver miatt érdemes visszanéznie az első Destinybe annak, aki Xbox One-on játszott vele.
Három hétig vezette a brit játékeladási toplistát a Bungie játéka, de a múlt héten már csak a második helyet tudta behúzni.
A karaktert játszó Mark Hamill megnyugtatta a rajongókat, akik az új lények testi épségéért aggódtak.
Az Anthem a BioWare válasza lesz a Destinyre, de a Mass Effect: Andromeda után teljesen érthető, ha a játékosok még jóval a megjelenés előtt szeretnék megtapasztalni, hogy mi az, amit megpróbálnak nekik eladni. Az egyik fejlesztő szerint lesz rá lehetőség.
Szeptember korábbi időszakához képest komolyan visszaestek a dobozos játékeladások a múlt héten, ráadásul a brit piacon az elődhöz mérve is sokkal gyengébben teljesített a dobogós helyet szerző Project CARS 2.
Érdemes lesz mindent megtenni, hogy a választott csapatunk nyerjen, ugyanis a mindenki által megszerezhető lootok mellett egy komolyabb jutalom is várja a győztes frakció tagjait.
Napokon belül családiasabb helyszíneken is kipróbálhatjátok a PlayIT Show kivonatát.
Nem csillapodik a láz, még mindig markában tartja a szerkesztőség nagyját a Destiny 2.
Kedvenc LEGO videósunk megint alkotott, ezúttal a Destiny 2 egyik legjobb revolverét hozta össze durván 550 elemből.
Ha úgy gondoltad, majd hétfő délután pörgeted kicsit a Destiny 2-t, akkor van egy nagyon rossz hírünk a számodra.
Egy játékos véletlenül fedezte fel a dolgot, de most mindannyiunk szívéről nagy kő esett le.
Egyaránt jól nyitott az NBA 2K18 és a Pro Evolution Soccer 2018, de az első helyet egyiknek sem sikerült megszereznie.
Készítsetek be 1-2 filmet, egy jó könyvet és egy teát, vagy csak porszívózzatok fel a padló azon részén, ahol a kimaradás alatti 4 órában fogtok tehetetlenül forgolódni.
Az Activision rendkívül büszke a Destiny 2 rajtjára, elmondásuk szerint felülmúlták az első részt is, legalábbis ami a digitális eladásokat jelenti.
Sok-sok óra után sikerült eljutni a Destiny 2 azon pontjáig, ahol már szinte mindent láttunk, de ez nem az a pont, ahol abba tudjuk hagyni.
Az már biztos, hogy az első DLC-vel kapcsolatos szivárgás legalább részben pontos volt, jön a Curse of Osiris.
Minden játékos jól járt azzal, hogy egy klán már most legyűrte a Destiny 2 eddigi legkeményebb kihívását.
Ahogy a Destiny 1-re, úgy a második részre is veszettül rápörögtünk a szerkesztőségben. Csatlakozz hozzánk, raidezzünk együtt, gyűljön az XP, mintha nem lenne holnap.
Viszonylag kevesek vették észre, hogy egyáltalán létezik ilyen, de az egyik páncélzat festését gyűlöletjelképként is lehet értelmezni, így a Bungie azonnal lépett is az ügyben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)