Megvan, mikor jön Androidra a Gwent
A CD Projekt RED hivatalosan is megerősítette, mennyit kell még várnunk az iOS-es melletti másik mobilos változatra.
A CD Projekt RED hivatalosan is megerősítette, mennyit kell még várnunk az iOS-es melletti másik mobilos változatra.
Akár untátok a kártyázást a CD Projekt RED szerepjátékában, akár nem, ezt ki kell próbálnotok!
Összeszedtük, milyen műfajokban lenne érdemes kirándulást tennie a CD Projekt Red csapatának, illetve mely karakterekre fókuszálhatnának a következő The Witcher játékok
Ausztráliában komoly bevételektől eshetnek el, ha a cenzorok keresztbe tesznek a játéknak, de elmondásuk szerint nem fogják majd vissza magukat az alvilág bemutatásában.
A The Witcher 3: Wild Hunthoz hasonlóan egyik sem a "szedj össze három almát" elvet követi majd.
Bár a nagyobb stúdiók már jó ideje ígérgetik, hogy tenni fognak az egészséges munkakörülményekért, az utóbbi idők kijelentései alapján nem úgy tűnik, hogy sikerült volna bármilyen eredményt elérni.
Vannak fejlesztői készletek a stúdiónál, viszont úgy döntöttek, várnak még.
Egy modnak hála Geralt félreteheti egy picit a szörnyvadászatot és felcsaphat detektívnek.
A Netflix Vaják sorozata rengeteg emberrel ismertette meg Sapkowski történetét, de vajon mit kezd ezzel a Ríviai Geraltot híressé tevő CD Projekt Red? Lenne pár ötletünk és persze a tiétekre is kíváncsiak vagyunk.
Miközben a CD Projekt igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, váratlan helyről kapott segítséget.
Egyes értesülések alapján a konzolos változatok miatt történt halasztás.
Természetesen közöttük van Keanu Reeves karaktere is.
Ez volt az az esztendő, amikor a CD Projekt Red leszállította nekünk a zseniális The Witcher III: Wild Huntot, de más is történt akkor.
A Cyberpunk 2077 megjelenésének elnapolása jócskán visszavetette a hozzá kapcsolódó multis rész fejlesztését is.
Az elcsúsztatott megjelenéssel a Cyberpunk 2077 nagyon közel kerül az Xbox Series X és a PlayStation 5 debütálásához, ennek ellenére a stúdió a jelenlegi konzolgenerációra dolgozik.
A szeptemberre csúsztatott megjelenés azt jelenti, hogy a fejlesztőkre még pár hónap megfeszített munka vár, de a CD Projekt Red azért megpróbálja kordában tartani a túlórákat.
Nem tudja tartani az árpilisi célt a CD Projekt Red csapata, szinte pontosan 5 hónapot késik a játék.
Már csak ezért is megérte 25 évet lehúzni a CD Projekt Red berkein belül.
Még hónapokra vagyunk az ambiciózus akció-RPG megjelenésétől, de már megnézhetjük, milyen lenne klasszikus lövöldeként.
A Saber Interactive még nem fejezte be a játék finomítását, ezért rövidesen egy tapasszal jelentkezik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)