Empire Earth 3 ARANY!
Jó hírrel szolgálhatok a birodalmak kiépítésére, s hadseregek felállítására és csatába vezetésére gerjedő stratégáknak.
Jó hírrel szolgálhatok a birodalmak kiépítésére, s hadseregek felállítására és csatába vezetésére gerjedő stratégáknak.
Az Age of Conan után egy újabb videójáték, mely Conan a Barbár rejtélyes birodalmába kalauzol el bennünket.
A Mad Doc Software november 6-ával immáron trilógiává bővíti az egyik legnépszerűbb birodalomépítő stratégiát.
Számítógépeket, fényképeket, forgatókönyvet és sok egyéb, a forgatással kapcsolatos – felbecsülhetetlen értékű – anyagot lovasított meg egy férfi az Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull produkciós irodájából.
Három friss kép érkezett a hófödte Northrend birodalmáról, ahol épp a véreskezű Lícs király piheni ki magát.
A Gazdaság Versenyhivatal (GVH) vizsgálatokat indított a Magyar Microsoft irodák ellen, ugyanis a céggel szemben a piaci verseny akadályoztatásának gyanúja forog fenn.
Úgy látszik, a kelet-európai fejlesztők számára kis hazánk is fontos, mert miután tavasszal kiruccantam Varsóba, hogy a fejlesztők főhadiszállásán tekintsem meg a Witchert, most itt, Budapesten, a CD Project irodaházában nézhettem bele a játék legfrissebb verziójába.
A kenguruiról (is) elhíresült Ausztrália nemsokára abban a megtiszteltetésben részesül majd, hogy otthont adhat egy SEGA irodának.
[MOVIE] Blacksite: Area 51Nocsak, még egy igazi E3-mas trélerke is befutott reggeli... Lassan el kéne indulnom az irodába, de ezt még muszáj volt kitenni :)
Érkezett pár képecske az IceHill PhysX-et is támogató, reálisan reagáló (ejtsd: pusztítható) környezetet kínáló akció-RTS játékából, az Empire Above All-ból.
Lassan a való világ hű tükrének is nevezhetjük a Second Life-ot, hiszen rengeteg cég és szervezet megjelent már az egyik legnépszerűbb virtuális térben - most éppen a rendőrség nyitotta meg saját kis irodáját.
Ki mondta, hogy vezetni csak birodalmat érdemes? A Paradox már régen rámutatott arra, hogy egy játék célja nem pusztán a világ meghódítása lehet. És igaza lett.
A Star Wars: Empire at War-ról ismert Petroglyph legújabb alkotása, az Universe at War: Earth Assault a friss hírek szerint támogatni fogja a LIVE!-ot, és ezzel lehetővé teszi, hogy a PC-s és Xbox 360-as felhasználók seregei is önfeledten püfölhessék egymást.
A Take Two Interactive úgy döntött, hogy bezárja a New York városában található irodáját.
A System Shock 2 alkotói Némó kapitány birodalmába merészkednek, hogy újradefiniálják a horror FPS fogalmát.
Nem olyan régen örvendeztettük meg a Prince of Persia rajongókat azzal, hogy kedvenc akció hősük a mozi vásznon is fel fog tűnni, hogy megannyi kaland közepette megvédje a maga kis birodalmát. A Disney ma bejelentette, hogy mikorra várható a film debütálása.
Mexikó általában az amerikai bűnözők elsőszámú célpontja, ahol bárki meghúzhatja magát egy ideig, ráadásul ha pénzed is van, akkor kiskirályként élhetsz egy csinos kis villában. Sajnos, vagy épp szerencsére mi nem birodalmakat építeni ruccanunk majd ide, hanem azért, hogy hidegre tegyünk jó pár fegyverrel hadonászó rosszfiút.
Elindult az új, hazai fejlesztésű, körökre osztott, internetes stratégia játék, a Birodalmak. A játék összetettebb és több gondolkodást, nagyobb stratégiai érzéket igényel, mint a legtöbb versenytársa.
A Microsoft ma hivatalosan is megkezdte a Windows Vista operációs rendszer és az Office 2007 irodai programcsomag forgalmazását a nagyközönség számára. Itthon egyelőre csend van az utóbbi évek legjelentősebb MS kibocsátása körül.
Mel Gibson a Rettenthetetlen végső kivégzést bemutató jelenete és a Passió után újabb sokkoló filmben ábrázolja, ahogy egy klasszikus történelmi korszakban az uralkodó osztály az áldozatait kínozza. Közvetlenül Amerika felfedezése előtt járunk a maják birodalmában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)